Esőgyöngyöket szárít
a napsugár ...
Vihar
Vihar tombol odakint.
Villámfények
robbannak az ablaküvegen.
Morc felhők közt
hasít a fény az égi óceánon.
Vad szél rázza a fák
ágait, jajgat, sír a táj fölött.
Szemünkben riadt
félelem.
A fények minden
idegszálunkat sisteregve érintik.
Felhők születnek,
dagadnak és szétrobbannak. Egy-két cseppet könnyeznek, majd zuhogó eső kíséri
útjukat.
Dörög, villámlik,
vihar mormog ránk az égből. Tűzként koszorúzza a villám az eget. Olykor
csodálattal teli félelemmel nézzük a cikázó fényeket. Hasítják a szikracsodák
százezer darabra a horizontot. Zuhog az eső, ijesztő a szikrázó, lángoló
égbolt. Áradva fut a víz az utakon, a füvön. A lombokon gyöngyszemekként
gurulnak a cseppek. Még egy-két dörrenés, utolsó villámszikrák egyre távolodva.
Csupa víz a világ.
A vízfátyol függönye
homályt borít ránk, az esőverte fák, bokrok, virágok fölött. Gőzölög a Föld,
nedves pára száll a légben. Átázott minden – sár a kertekben.
Kicsordult vödrök
után bujkál a Nap, csillogtatják a zápor nyomát a ragyogó sugarak.
Esőgyöngyöket szárít
fel a napsugár, s a fújdogáló szellő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése