A szerelem, ha igaz

A szerelem, ha igaz

Tudod arra gondoltam,
a könnyen múló szerelem az lehet,
amikor az ember a másikat
Istennek látja, Istennek,
vagyis tökéletesen hiba nélkülinek:
Istenhez hasonlítva
ember csak csalódást okozhat...
az embernek, aki nem Isten,
számos hibája van,
s ahogy a fény nem vakítja el,
észre is veszi a másikban,
s ha gyarló voltát meglátja,
a szerelem belőle, ahogy jött
máris tovaillan,
hiszen tévedés volt,
nem embernek szólt...
olyan az, mint a másikat
egészséggel együtt szeretni,
betegen, rászorultan magára hagyni,
mást, egészséges istenséget keresni...
a tökéletlenség az emberség velejárója,
ha Isten egy kaptafára is gyártotta volna,
a hibát mindbe beletette,
anélkül az összes lenne csak egyforma:
mássá a hibái teszik az embert,
talán, hogy szeretni nehezebb legyen,
talán, hogy a szeretet a próbáját kiállja...
a tökéletlen, a gyenge,
a bűn szakadékába jutó,
az esendő szorul leginkább a szeretetre,
hogy ne Istenek,
csak szeretni valónak lássák:
a szerelem, ha igaz, a legnehezebbet,
az emberben az embert szereti.

2014. május 22.