Ló, lovas és a szeretet ...
Tudod arra gondoltam,
meglátni egy szép
lovat,
szemébe nézni, és
megszeretni,
az lehet olyan,
mint ismeretlen ízű
gyümölcsöt,
nem ismerve a
lényegét,
megszeretni a
formájáért csupán…
mert hogy is tudná,
aki még soha sem ült lovon,
hogyan lehet a lovat
szeretni,
hogy milyen
fölvenni a ritmusát,
milyen érezni
a vágtató ló
verejtékét….
de még kevés az
is,
ahhoz képest,
amikor azt érzi az
ember,
hogy a ló is
alkalmazkodik,
ha a lovasa tetszik
neki…
de a
legkülönlegesebb,
amikor megszűnik a
külön,
amikor a ló és lovas
egy vágta,
és nincsen már én
ritmusom,
már csak a kettőnkké
van…
és az ember még akkor
se tudja,
mennyire szereti a
lovat,
olyan természetes,
hogy van,
mintha egy lenne
vele…
a szeretetet
talán
a maga valójában
akkor érezni csak,
amikor az elvesztés
szele
megcsap,
talán a leghívebb
kifejezőeszköze
a fájdalom kínja…
és az ember meglát
egy másikat,
a sok közül egy másik
embert,
pillanat alatt
megszereti,
de mi ez ahhoz
képest,
hogy annyira ismerni,
a jelenlétét a saját
lelkében érezni…
hogy mennyire fontos,
élesen
csak akkor
körvonalazódik,
amikor azt hiszi,
elveszíti.
2011. szeptember 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése