Tavasztündér
Tavasztündér
megérkezett.
Az életünk most egy
óriási, nagy éneklő Tündérkert. Minden felragyogott. Kinyitotta szemeit a
Kikelet Tündére. Kivirágoztak a fák, előbújtak az apró kis tündérek, a tavaszi
csilingelő virágok alakjában. Az ibolya a sziklakertben, a kis krókuszok tarka
sokszínűségével. A kertek, a terek, a parkok habos, csipkés tündérruhát
öltöttek a virágzó fáktól. A végtelen horizont azúrkék óceánként terül el. A
tavaszi napsugártündérek pajkosan játszadoznak, kergetőznek a kis fénysugártündérkék.
Violaszínűre vált a mező, a rét, de még az esték is. A virágzó, enyhe este
könnyedén libben tova az éjszakába. Tavaszi illatok lengedeznek a város felett,
az éjszakai árnytündérek üde dallamokként terülnek el, mint omló hab a végtelen
éji óceánon. Ennek az óceánnak nincs határa, nincs partja, csak a szétterülő,
végtelenbe nyúló, szálló képzelet. A dallamok lebegnek, láthatatlan tündérek
ritmusra libbennek, járják mennyei táncukat. Az égboltra guruló Holdtündérrel
repülünk, a sok milliónyi csillaggal fényszárnyakon tündértáncot lejtünk –
álomba ringatva magunkat – az egymás iránti szeretetünkben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése