Kézen fogva önmagához ...
Tudod arra gondoltam,
hogy egy szál virág
az emberben az,
akire azt mondhatja,
ez én vagyok,
de rengeteg apró
magot fúj arra a szél,
végül ott áll egy
hatalmas rét közepén,
ahol sok másik virág
is van,
és sok a haszontalan
növény, a dudva,
amik valójában nem
hozzá tartoznak,
őket csak az idők
során befogadta,
és így együtt egy
tarka rétet alkotnak,
annyi a sok más
virág,
a sok idegen növény,
a nem hozzá tartozó,
a befogadott idegen
érzés,
idegen, máshonnan
jött gondolat,
hogy a sokadalomban
rá sem ismer magára,
a saját érzéseire, a
saját gondolatára,
együtt az egész a
rét,
de vajon melyik
lehetek a sok közül én,
nehéz eldönteni,
annyira összenőtt
az én, és a
körülölelő nagyvilág,
az ember nem látja,
önmagát
rétnek hiszi, ha
látná, talán
akkor se ismerné fel
a sokadalomban,
amíg valaki rá nem
mutat
az ezernyi tarka
virág,
és a haszontalan gyom
között,
látod, ez vagy Te, ez
a színes,
ez az illatos,
önmagában is értékes,
hogy valaki a
tömegben is
messziről meglássa, a
másikat felismerje,
hogy kézen fogva
önmagához elvezesse,
ahhoz kell a falakon
is átlátó,
nagy-nagy szeretet.
2010. márc. 28.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése