Nyár vég
Nyár vége felé
csendesedik a természet, szenderednek az erdők, s mezők. Vége a
betakarításoknak, lekaszálják a rétet, a mezőket. A reggelek párásak,
harmatosak, már olykor ködöt hullajtanak.
A madarak is csendesebbé válnak: másként szól az énekük.
Ha az időjárás
kedvező, még zeng a tücsökszerenád – akár októberig is.
A tópartok még
zengnek, a költöző madarak viszont már útra keltek. A vizek fölött köröz
egy-egy madár, majd hirtelen lecsap a menekülő pocokra, a nádas mélyéből
brekegő békára.
A város széli tanyák
elcsendesednek. A galambok párosan kerengnek és ha kellemes az idő, szerelmesen
évődnek párjukkal – üldögélve a tetőkön.
A rigók csivitelve
ugrabugrálnak a kertekben, magokat, bogarakat szedegetve.
Vadabbak a szelek.
Csípősen marják az arcokat a hajnalokban, a reggelekben. Végigsöpör a mezőn,
sodorva magával a letört ágakat, elszáradt leveleket.
Meghallgattad már a
rigók lármáját ha veszélyt érez? Főleg a cicákat riasztaná sikoltozásával.
A hajnalok párásak,
köd ül a kert fölött, a mezőkön. Hidegen lebeg párás illatával, míg a kelő Nap
sugarai felszárítják, fellebbentik elpárologtatva a felhők között.
A fák az erdőben
titokzatosan susognak, surranó madárszárnyak, az akácok között a bodros égbolt
felé.
A nappal meleg, az
alkony színei ragyogóvá varázsolják a horizontot. Az esték csillagszikrákat
terítenek az égbolton, bársonytakarót vonva fölénk, a holdfény ezüst fényében,
az álmokkal ölelő nyárvégi éjszakákban elcsendesedve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése