Ahol háború dúl

Ahol háború dúl 

Tudod arra gondoltam,
ahol háború van,
ott nincsen semmi biztonságban,
ott nincsen értéke az életnek,
ott minden pusztul csak,
ott nincsen építkezés,
ahol mindennapos a rombolás:
a háború a legszebb várost is
képes csatatérré változtatni,
ott a féltve őrzött emlékek
is mind kárba vesznek...
a folytonos harc megöli a lelket,
és az ember sokszor,
ha rendezett is a látszat,
a vélt, vagy a valós ellenséggel
önmagában folytatja a gyilkos csatát,
küzd minden erejével,
s a kép pokoli,
ami marad egy-egy csata után,
s közben pedig nincs idő építkezni,
nem is lenne értelme,
hiszen úgyis lerombolná holnapra,
amit felépítene ma...
mint egy kihalt, lélektelen város,
olyan lesz a csatázó ember lelke,
ahol mindent és mindenkit
halomra lőttek,
közben úgy megy végig az életen,
hogy semmit nem ültet önmagában,
hogy nincs mi boruljon benne virágba...
a végére más nem marad,
mint a siralmas romhalmaz,
pedig háborúzás, pusztítás helyett
építhetné önmagában
a szeretet palotáját,
ha arra érne rá,
ha nem venné el a folytonos küzdelem
az összes idejét, az összes kedvét.

2014. augusztus 28.