Egy életen keresztül ...
Tudod arra gondoltam,
hogy az ember, aki ad
magára,
egy életen keresztül
a tudást
fáradhatatlanul
gyűjti magába,
a megtanult, az
elolvasott könyvnek
se szeri, se száma,
kitölti minden
pillanatát,
amikor nem alszik,
amikor a testét nem
gondozza,
ezek nélkül vajh, mit
is tehetne,
de szerencsére
tudások jönnek,
és újabb tudások
veszik át a helyüket,
megtanulja, elolvassa
fő elfoglaltságként
azt,
amit mások,
másoktól tanulva
kigondoltak,
s ha az idő engedi,
továbbfejleszti,
tudatlanul indul az
úton,
megy a kitaposotton,
saját utat magának
nem tapos,
pedig talán,
csak ott érné
valódi meglepetés,
a csúcsot egyszer
megmássza,
majd elindul a
hegyről lefelé,
mígnem eléri újra a
semmit,
semmiből jött, a
semmibe érkezik,
ahol már más népek
kultúráját,
nyelvét, másnak a
gondolatát
nem hasznosíthatja, a
tudást,
amit nagy nehezen
megszerzett
elveszíti, ott marad
üresen,
hiszen nincsen sehol
önmaga,
valahol az út
elején ott maradt,
a lélek tudására,
a bölcsességre,
nem marad se idő, se
lehetőség,
a tudatlanságból
érkezik az ember,
és eljut a teljes
sötétségbe,
nem világít neki a
lélek lámpása,
csak mert annyi a
dolga a világban,
hogy ideje nem jut
önmagára.
2010. november. 24.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése