Egy életen át
Tudod arra gondoltam,
egy életen át
az ember teszi a
dolgát,
először lelkesen,
szinte repülve,
azután alább hagy a
kedve,
teszi tovább
megszokásból,
örömtelen
kötelességből,
nem várva hálát,
de ha egyszer mégis
megmutatja magát,
nem, nem megmutatják,
nem letudják,
az valami teljesen
más,
az igazi hála
nyomtalan,
és néma,
a szív mélyéről
fakad,
ő mutatkozik meg,
mikor beérik kellően,
akár egy
könnycseppben,
akár egy
kézszorításban,
a valódi
túlcsordulásában,
tenni sok mindent
megtesz az ember,
de a lélek dolgaiban
sokszor gyenge,
mélyen átérezni
elfelejtett,
így csak a nem
létezőt tudja kimutatni,
de ha egyszer a felé
áradó hála
feltűnik mégis,
akkor újra kap
szárnyakat,
olyankor képes
a legkülönlegesebb
dolgokra,
talán még a teremtő
is
elővenné csodatévő
zsákját ismét,
ha egyszer megérezné
teremtménye
hálás szeretetét.
2010.ok.29.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése