A szívemmel írok
Lement a Nap.
Fénycsíkok aranylanak vakítva. Beesteledett. Vége ennek a napnak is. Borongós
arcok, homályos ablakok jelzik szelíddé válva. A szél elült, a madarak is
pihenni tértek. A fák is leengedték lombruháikat, hogy így védjék a virágokat.
Megnyúlnak az árnyak. Elcsendesedett a kinti világ, a mennyország felettünk.
A szívemmel írok
Neked. Ütemesen dobbanva, soronként, pillanatonként. Suttogó lélekpostám
szárnyal feléd. Sóhajommal száll a neved. Az égbolt csillagszikráit küldöm
Neked, hogy ragyogtassák életedet. Szemed aranylóan fénylik a végtelenből, könnyek
csillognak benne.
Távolról ringatlak.
Életem minden pillanata csöndembe zárva. Az ezüst Holdnak suttogok az álmatlan
éjszakámban. Simogató az éji csönd. A titkokat megőrizve suhannak az álmok
tova.
*
Hajnalodik. Az égbolton
színes csíkokat fest az álomból ébredő világ. Azúrkék az égi óceán, sugárszálak
lövellnek át a színeken. Madárdal zeng, a város hangjai kúsznak felénk. A
hajnalfény már ébren lel. Selymesen lépked a reggel, harmatcseppeket szórva
széjjel. Langyító, ragyogó napsugarak, harsány színek az ébredéssel. Kinyílik a
horizont, az ébredő Föld. Pilláink alatt fények lobbannak. Galambpár turbékol
megszokott helyén, a tetőn. Lélegzik a reggel, s e reggelben - szívemmel írom – szeretlek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése