A lélek is...
Tudod arra gondoltam,
az ember méltán
elégedett magával,
amikor hosszú,
fáradságos,
verejtékes munkával,
felépít egy gyönyörű
templomot,
kőből,
a büszkeség
indokolt
az önmagával való
elégettség,
amiért az akaraterő
győzedelmeskedett
benne
az elismerés jogos,
jár a fizetség,
de ha az ember maga
lesz a templom,
ha észreveszi magában
a szeretet
által megtestesült,
ott tartózkodó
teremtőt,
akkor az már nem az ő
dicsősége,
a dicsőség egyedül az
Istené,
ha a lélekben egy mag
általa
megtermékenyül,
az nem produktum,
ahogy az sem,
ha az anya magzatát
méhében kihordja,
az övé nem siker
valójában,
hiszen nem tesz mást,
mint tovább is
önmagát táplálja,
a lélek is anya,
ő is megszüli a maga
gyermekét,
sokszor nagy fájdalom
árán,
amiért a fizetség
mégsem jár,
és nem jogos a
büszkeség,
amikor itt az ideje,
a gyermek maga
kívánkozik a
napvilágra,
az önelégültség nem
indokolt,
a dolgok történtek
maguktól,
az ilyen alkotás
kiváltotta érzés
nem lehet más,
mint egyedül csak
a mérhetetlenül nagy
hála.
2010. 11. 14.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése