Megtanulni a leckét

Megtanulni a leckét 

Tudod arra gondoltam,

tudatlanul jön az ember,

végül tudatlanul is távozik,

hiába, hogy életében

megtanul oly sok mindent,

akkorra mégis sok fontos

lényegtelenné lesz belőle,

az is, ami sokáig

nélkülözhetetlennek tűnt,

kiderülhet a legbecsesebbről,

értéktelen, súlytalan, talmi,

a kisgyerek

nem tud különbéget tenni

ehető, és mérgező között,

rá még figyelni kell,

mit az, mit a szájába vesz,

mire megöregszik az ember,

vajon megtanulja-e a leckét,

vagy tapodtat se megy előre,

ugyan úgy

tájékozódni nem tud,

mi a jó, és mi a nem jó neki,

pedig talán ez a legfontosabb,

tudni megkülönböztetni

a valódit a művitől,
a halottat az élőtől,
a van-t a nincstől,
az ehetőt az emészthetetlentől,
a világ egy terülj-terülj asztalkám,

rajta sok mindenféle jóval,

de közte nagyon sok minden van,

ami nem oda való, szemétre való,

ami kárára van, nem a hasznára,

akik jól figyelnek,
hallgatnak a szívükre,
akik nem,

saját tévedésükön okosodnak,

de sokan, sokszor nyúlnak

ugyan azért a méregért,

csak, mert más pohárba van töltve,

nem ismerik fel, nem tanulják meg,

az asztalon miért érdemes nyúlni,

pedig aki tanul a tapasztalásból,

óvatos lesz, és elkezd selejtezni,

így esik ki a rostán a látszatbarát,

a szerelem, a könnyűnek talált,

minden, ami elveszi a kilátást

a valóditól,

a hamis gyémánt

gyakran takarja el az igazit,

az ember könnyen keveri össze,

pedig talán az a lecke,

felismerni a rossz között a jót,

a felszínes közül a mélyről jövőt,

hogy végül megtalálja mindenki
a sajátját, ami hozzá tartozik,

mire a helyére kerül minden,

akkorra lesz a legszegényebb,

de valójában

a leggazdagabb az ember.

2009.aug.14.