Édes – bús dallamok
...
Mikor reggel a Nap
felébred a horizonton, már kaszálják a rétet. Mámorító illat száll a mező felől
– friss széna illata.
A föld méhe kincseket
rejt.
De gyönyörű az erdő
is – édes-bús dallamokat susognak a fák, titkokat mesélnek. A madarak éles, vagy
lágy dallama száll.
Bárányfelhők lengenek
az azúrkék égen. Olyan, mint egy habos selyemkendő, selyemsál. Csodálhatod
szépségét.
Szomorúfűz ágak
hajolnak föléd, a lelógó ágak simogatják arcodat.
A kertekben ragyog a
Nap. A sűrű jázminbokrokon, a lombsátorokon keresztül szinte döf a fény és
melegen simogatja a virágokat.
A fák virágszirmai
hullnak, lebbennek az enyhe szélben, mint áttetsző szárnyú pillangók libegnek a
levegőben. A virágágyak felől illatok áramlanak, méhek zümmögnek a szirmokon.
A falombok között
cinegék dalolnak, rigók zengik víg éneküket. Fehér pad áll az óriási akác
lombsátorának árnyában.
A kertből látható a
református templom magasan ragyogó tornya. Mély, érces hangon zendül a
harangszó.
Az alkony homályosan
terül a tájra.
Nagy füstkarikák
gomolyognak, szállongnak a tábortűz hangulatos lángjai fölött.
Az éjszaka csendesen
bontogatta fátylát. Elcsendesedett a mélázó világ. A vízben csillogón
megjelentek a csillagok. Ezüst fényével kacsingatott a vén Hold.
Az erdő szélén álló
kis tó vízében csöndes, enyhe éjszakákon csillagok rezegnek – fényesen,
ragyogóan, boldogan szárnyalva az örökkévalóság felé, a csendes, romantikus
éjszakákban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése