2015. február 14., szombat

Az élet útján ...



Az élet útján ...

Tudod arra gondoltam,
ahogy egy kiránduló csoport
elindul jó kedvvel vidáman,
úgy indul el
az élete útján az ember...
de, ha a tömegben
valaki elkezdi suttogni,
hogy a menet halálmenet,
hogy a cél valójában a végső pusztulás,
akkor az az út többé nem lesz vidám,
ha fel is hangzik időnként kacagás,
nem lesz az a séta
a boldogság felhőtlen kirándulása,
hisz minél tovább ér az ember,
annál nagyobb a félelme,
annál közelebb van
a kegyetlen mészáros,
aki nem kímél senkit sem...
pedig lehetne a menet
a boldogság virágzó,
reményteli útja is,
ha a mindenhol jelenlévő
pesszimista károgók
jövőt a látszatból
nem jósolnának,
ha nem vennék el,
ha az ember vonulhatna
hittel a szívében,
akkor sokkal több lenne
a felszabadult ének,
az ōnfeledt kacagás,
és a szívből jövő tánc,
ha az úton mindenki
reménnyel teli szívvel
haladhatna a cél felé,
ha tudna bízni benne
rendületlen, hogy ott
találkoznak mindazok,
akik elveszítették egymást
fájó szívvel az útjuk során,
ha az ember nem hallgatna
a szörnyű vészt jóslókra,
akár még boldog is lehetne,
hiszen a nehézségek nincsenek hiába,
az élet nem egy semmivé váló buborék,
az életnek, ennek a fárasztó útnak
a valódi értelme épp a megérkezés.

2015. február 12.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése