Az önzés, a gyarlóság ...
Tudod arra gondoltam,
hogy az önzés talán
a leggyarlóbb emberi
tulajdonság,
de belegondolva
jobban,
indokolt a gyarlóság,
mert az ember olyan,
kívül a gyomrán
maga is,
mint a gyomor, este
jól lakik,
holnapra újra megéhezik,
minél többet
fogyaszt,
annál éhesebb lesz,
a gyomor, s vele az
éhség
az elfogyasztott
táplálékkal
együtt növekszik…
ha egyszer jól lakni
végképp tudna,
mindig többre nem
vágyna,
több vagyonra, időre,
szeretetre,
mindig több, felé
jövő szeretetre…
mint egy betegség
olyan ez,
az éhségnek nincs
vége sohasem,
és aki önzetlen, az
legyőzni
a saját éhségét
próbálja,
ami puszta akarattal
szinte lehetetlen...
élni nem jó éhesen,
a folytonos éhezés
visz
a kapzsisághoz…
de ha az ember
átlátná jól,
észrevehetné,
mindig többet hiába
fogyaszt,
nem lesz akkor se
boldogabb,
megelégedne kisebb
falatokkal,
igaz, az újabb éhség
akkor is utolérné,
csak talán hamarabb
jól lakna…
pedig talán egyszer
ez a feneketlen
étvágy is elmúlhat,
a folyton keletkező
űrnek a helyét,
ha a szeretet
elfoglalja...
s ha nem szenved az
éhségtől
újra, meg újra,
akkor az ember talán
megelégszik
a mindennapi betevő
falattal…
és aki nem éhezik,
az adakozó lesz
könnyűszerrel,
hiszen amit ad,
az nem létszükséglet
számára,
hogy másnak odaadja,
önzetlennek sem kell
lennie.
2011. november 14.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése