Buksi

Buksi

Májusban költözött Pestről Pest környéki városba a család. Városból kicsit vidékre, panelból kertes házba. Tele tervekkel, nem mindig egyformákkal, például az is nehezen jött közös nevezőre, legyen kutya, vagy ne legyen. Megoldotta a vitást kérdést a "kutya", mert hogy sokáig az volt csak a titulusa. Először, mert idegen volt. Ahogy az új otthonba beköltöztek, kerítés nem lévén, ott kaparászta az ajtót, egy hófehér kutyuska. Azt gondolták, valamelyik szomszédé, a szomszédok pedig, hogy kutyával érkezett az új lakó. Hiába küldték, a kutya el nem ment, hát adtak neki kenyeret tejbe áztatva. Akkor kiderült, hogy szegény éhes iszonyatosan, talán napok, vagy hetek is teltek el azóta, hogy étel volt a szájában. Mit is tehettek volna mást, etették az idegen állatot, gondolva, majd csak előkerül a gazdája. Csöndes kutya volt, hang nem hagyta el a száját, de csak egy pár napig. Ahogy kezdett otthon lenni, kezdte a házat hangos ugatással őrizni. Kerítés nem lévén, időnként elment intézni a saját dolgait, de rendre visszatért mindig. Gazdát választott magának, és ahogy ő kitette a lábát az ajtón, mint az árnyék, ment utána. Ott várta a közért előtt, de a buszra felszállt, úgy kellett őt lelökdösni. Neve még nem volt: csak egy kutya volt. Új lakás, sok új intézni valóval, gyalog a "gazda", nyomában a kutyával. Fel az emeletre a vízművekhez, be az irodába: a kutya mindig a nyomában. Egyszer egy ilyen ügyintézés alkalmával egy férfiember a kutya borzos fejét kedvesen megsimogatta. Ő pedig hagyta, figyelve közben választott gazdáját, aki esküdni mert volna rá: a szeme azt mondja, látod, így kell ezt csinálni. De mikor megkérdezték, még mindig azt felelte, hogy nem, nem az övé a kutya. Amikor az egyik ott dolgozó hölgy odaszólt a kolléganőjének, vigye haza, olyan aranyos, és ő úgyis ilyen kutyák tenyésztésével foglalkozik. Akkor a gazdának, aki nem is akart az lenni, erősen, ijedten megdobogott a szíve, és mondta: de igen, hozzám tartozik. Attól kezdve volt izgalom, ha elment, volt izgalom a buszon, vajon hazatalál-e, mi lesz, ha egyszer elveszik? Még mindig ő volt a "kutya", de már csak azért, mert valami hozzá illő nevet kerestek neki. Valami különlegeset. a "különleges" nevet akkor kapta meg, mikor az orvosnál hirtelen jött a kérdés: hogy hívják. Ott hirtelen a "Buksi" név jött elő, ami ugyan nem valami különleges, de illett hozzá nagyon. Jó kutya volt, egészen különleges, és idővel olyan mosolygós képe lett. Szót ugyan nem fogadott, de rosszat sem csinált, ő egy szabad madár volt. Ha menni akart, ment akkor is, amikor már kerítés is volt, keresztül rágva magát mindenen. Nem bántott ő senkit, evés közben is arrébb állt, ha a szomszéd macska közeledett, épp hogy nem jó étvágyat kívánt. (vagy lehet, hogy azt is?) Viszont a veszekedő macskákat határozottan szétkergette. Mindenki szerette, hamarosan a környék az ő kölykeivel volt tele, a gazdák büszkén mutogatták a rá alig hasonlító kicsiket, ők is az az aranyos kis Buksiéi. Aztán egy hideg télen elkezdett nagyon, és egyre jobban köhögni a gondos ápolás ellenére se múlott a köhögés. Mikorra az orvos megállapította, nem megfázás, szívbaj, addigra már nem lehetett segíteni rajta. Jártányi ereje se volt, de a farkát mindig megcsóválta, (egyre erőtlenebbül) rendületlenül, ha a fogadott családjának egy-egy tagját meglátta. Mikor már mozdulatnyi ereje se volt, bekerült egy nagy ruháskosárba, ott próbálták etetni, itatni, kevés sikerrel. aztán jöttek az utolsó órák: választott gazdája ott ült mellette, simogatta, de mikor már úgy látta, alig lélegzik, átült a kosár másik végére, (fejétől a lábához) nehogy véletlen zavarja. Akkor Buksi minden erejét összeszedve átdobta magát a másik oldalra, lába helyére helyezve a fejét, jelezve, nem zavarja, inkább nagyon is jó neki a simogatás. Úgy ment el, simogatva megállás nélkül, végig. Mosolyogva érte a halál. Akkor a gazdáján, aki különben nem könnyen sírós fajta, kitört a zokogás, a Buksiért ontott könnyeket még követte sok, addig bent rekedt. Akkor arra gondolt, hogy mondhatják az okosok, hogy olyankor már nem érez senki semmit, ami elképzelhető, de a simogatást, a szeretetet ott is biztosan megérzik.