Az álmok útján – A
szeretet ölelésében ...
„Az álmok: a nappal
megélt dolgok folytatása és a másnap az álmok továbbélése.” Neszek, pillanatok
a végtelen térben.
Szemünkre az éjszaka
álmot hint. Másik világban járunk – a végtelenben. Csend van és titokzatosság.
A rémségek az
álomvilágban is elkísérnek. Fekszünk mozdulatlanul, vagy béklyóba kötözve
dobáljuk magunkat, hogy megszabadulhassunk kötelékeinktől.
Sötét bársonypalást a
horizont, s az éjszakai fények útra kelnek, majd táncra perdülnek. Apró
csillagok sziporkáznak, s csipkés felhőfoszlányok közül, felhőgerinceken át a
Hold ezüst leplet terít udvarára.
Álmunkban
újjászületünk. A simogató pillanatok szárnyalásában élünk. Állunk a végtelen
óceán partján. Lábunkat nyaldossák a hullámok.
Álmaink lovára
pattanunk, száguldva vagy lassan poroszkálva járjuk világunkat. Csillagúton
kanyargunk, tündérek érintik arcunkat. Megfogjuk a csillagokat és a Hold
teraszán kávézunk, poharazunk az égi nektárokból. Halk melódiák ringatnak
szelíden, úsznak velünk a lágy dallamok. Öntudatlan álom karol át bennünket, lágy
selyemtakaróként borul ránk, s felhők között repülünk tova. Hallgatjuk a
suttogó szél meséit, átéljük a csodákat, a káprázatokat.
Az álom mosolyt csal
szánk sarkába, vagy könnyeket csal szemünkbe, könnyekbe bújtatott emlékekkel.
Arcok emlékei homályosulnak előttünk. Elmosódnak, majd újra élesednek. Mégis
talán az álom az, amelyben reálisabban lépkedünk sorsunk útján – egy másik
világban.
Szemünkben kérdések
sora, de félünk a válaszoktól, vagy már nem is kapunk választ.
Szemünk redői lassan
felnyílnak, hogy köszöntsék az ébredő Napot, a világ ütemes dobbanását – a
szeretet ölelésében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése