A szerelem elűzi ...
2015. április 22., szerda
A Napot Isteníteni ...
A Napot Isteníteni ...
Tudod arra gondoltam,
hogy az öreg Nap
mindig nagy tiszteletnek
örvendett,
valamikor még
Istenítette is az ember,
pedig a Földön élet,
ha csak rajta múlna,
egy csepp sem volna...
hogy mégis éltet,
és nem pusztít mindent
porig leégetve,
az köszönhető az ózonnak,
amelyik a szeretethez hasonlít,
(tán maga a szeretet álruhában)
amelyik a rossztól megvéd,
szűrőjén keresztül át
a jót engedi csak,
a rosszat kellően távol tartja...
az ember isteníti a Napot,
de semmibe veszi a szeretetet,
így történhetett, hogy
a szeretet sérült,
itt is ott is lyukat kapott...
magát is sokszor
az ember Istennek képzeli,
az ózont nem nagyra tartja,
pedig, ahol nincs ott a szeretet,
ahol a védőháló sérül,
ott az ember embernek lesz a farkasa.
hogy az öreg Nap
mindig nagy tiszteletnek
örvendett,
valamikor még
Istenítette is az ember,
pedig a Földön élet,
ha csak rajta múlna,
egy csepp sem volna...
hogy mégis éltet,
és nem pusztít mindent
porig leégetve,
az köszönhető az ózonnak,
amelyik a szeretethez hasonlít,
(tán maga a szeretet álruhában)
amelyik a rossztól megvéd,
szűrőjén keresztül át
a jót engedi csak,
a rosszat kellően távol tartja...
az ember isteníti a Napot,
de semmibe veszi a szeretetet,
így történhetett, hogy
a szeretet sérült,
itt is ott is lyukat kapott...
magát is sokszor
az ember Istennek képzeli,
az ózont nem nagyra tartja,
pedig, ahol nincs ott a szeretet,
ahol a védőháló sérül,
ott az ember embernek lesz a farkasa.
Napfényfüzérek ...
Napfényfüzérek…
Napfényfüzérek
hálózzák be az eget
Madarak trilláznak a
fák felett
Az ébredő reggel
illata száll
Arany-zöld ruhába
öltözött a táj
Harmatgyöngyök
kristályszeme gurul
Kéklőn virít a
végtelen horizont
Ezen a napfényes, szeles napon
Minden pillanatban az
élet lüktet, dobog
A Nap - a tökély ,,,
A Nap - a tökély ...
Tudod arra gondoltam,
a Nap fényét
cserélni nem lehet másra,
hibáival együtt is ő a tökély,
mint ahogy nem cserélhető jobbra
a szeretet ébresztette szeretet;
arra ész érvek nincsenek...
lehet az oktalan gyűlöletre
joggal is a gyűlölet a válasz,
de aki azt engedi magába,
mintha ajtót
az ördögnek nyitna:
segít az ész érv olyankor,
hiszen a gyűlölködő
jól megfigyelve
méltó a szánalomra,
gyógyíthatatlan,
pusztító betegség
örökös hordozója...
de talán a lecserélés,
a behelyettesítés szánalommal
ott működik csak,
ahol mennyország van,
ahol a szeretet otthon van.
a Nap fényét
cserélni nem lehet másra,
hibáival együtt is ő a tökély,
mint ahogy nem cserélhető jobbra
a szeretet ébresztette szeretet;
arra ész érvek nincsenek...
lehet az oktalan gyűlöletre
joggal is a gyűlölet a válasz,
de aki azt engedi magába,
mintha ajtót
az ördögnek nyitna:
segít az ész érv olyankor,
hiszen a gyűlölködő
jól megfigyelve
méltó a szánalomra,
gyógyíthatatlan,
pusztító betegség
örökös hordozója...
de talán a lecserélés,
a behelyettesítés szánalommal
ott működik csak,
ahol mennyország van,
ahol a szeretet otthon van.
Kihunyó csillagfény
Kihunyó csillagfény
Kihunyó
csillagfények,
az égi óceánba süllyedve,
az árnyak osonó csendjében
Arany gondolatok az álmokban,
emlékezet a Hold ölelésében
Az elköszönő éjszakai homály,
a hajnallal megnyíló égbolt,
a Nap kitáguló arany szeme,
harmattól ittas mezők, kertek,
égi húrokon zengő madárének
Felcsendül a világ hangja,
fellebbenő titkok fátyla
Ahol nemrég a csend pihent,
a távoli fény ma is útra kel
az égi óceánba süllyedve,
az árnyak osonó csendjében
Arany gondolatok az álmokban,
emlékezet a Hold ölelésében
Az elköszönő éjszakai homály,
a hajnallal megnyíló égbolt,
a Nap kitáguló arany szeme,
harmattól ittas mezők, kertek,
égi húrokon zengő madárének
Felcsendül a világ hangja,
fellebbenő titkok fátyla
Ahol nemrég a csend pihent,
a távoli fény ma is útra kel
Csodát termő szeretet
Csodát termő szeretet
Tudod arra gondoltam,
hogy a világon dolgok vannak,
amik üdítően színessé,
virágoskertté teszik az életet,
de, ha magának az ember
olyan csodát nem talál,
mintha kietlen tájon araszolna...
a zene maga a csoda,
képes megszépíteni
a leggöröngyösebb utat,
de csak annak,
akinek van hozzá füle,
és ami a legfontosabb,
van hozzá elég szeretete,
anélkül, a zene
önmagában
nem képes csodára...
boldogságot adhatnak
a színek a festőnek,
de ha szeretve nincsenek,
szeretet nélkül
a színek is tehetetlenek,
semmit nem jelentenek...
kinek a zene színesít az útját,
kinek a színek jelentik a zenét,
de talán a legfontosabb,
hogy ott legyen a szeretet,
fel, akár a zene, akár a színek ébresztik:
ha az igaz szeretet az emberben
benne van,
ha van hozzá füle, ha van hozzá szeme,
és legfőképp, ha hozzá szíve van,
akkor az útja nem lehet sivatag,
mert talán az életet
nem a zene,
nem a színek, és nem is
a másik ember teszi virágossá,
hanem maga a csodás,
a csodát termő szeretet.
hogy a világon dolgok vannak,
amik üdítően színessé,
virágoskertté teszik az életet,
de, ha magának az ember
olyan csodát nem talál,
mintha kietlen tájon araszolna...
a zene maga a csoda,
képes megszépíteni
a leggöröngyösebb utat,
de csak annak,
akinek van hozzá füle,
és ami a legfontosabb,
van hozzá elég szeretete,
anélkül, a zene
önmagában
nem képes csodára...
boldogságot adhatnak
a színek a festőnek,
de ha szeretve nincsenek,
szeretet nélkül
a színek is tehetetlenek,
semmit nem jelentenek...
kinek a zene színesít az útját,
kinek a színek jelentik a zenét,
de talán a legfontosabb,
hogy ott legyen a szeretet,
fel, akár a zene, akár a színek ébresztik:
ha az igaz szeretet az emberben
benne van,
ha van hozzá füle, ha van hozzá szeme,
és legfőképp, ha hozzá szíve van,
akkor az útja nem lehet sivatag,
mert talán az életet
nem a zene,
nem a színek, és nem is
a másik ember teszi virágossá,
hanem maga a csodás,
a csodát termő szeretet.
2015. április 18.
Az álmok útján - A szeretet ölelésében
Az álmok útján – A
szeretet ölelésében ...
„Az álmok: a nappal
megélt dolgok folytatása és a másnap az álmok továbbélése.” Neszek, pillanatok
a végtelen térben.
Szemünkre az éjszaka
álmot hint. Másik világban járunk – a végtelenben. Csend van és titokzatosság.
A rémségek az
álomvilágban is elkísérnek. Fekszünk mozdulatlanul, vagy béklyóba kötözve
dobáljuk magunkat, hogy megszabadulhassunk kötelékeinktől.
Sötét bársonypalást a
horizont, s az éjszakai fények útra kelnek, majd táncra perdülnek. Apró
csillagok sziporkáznak, s csipkés felhőfoszlányok közül, felhőgerinceken át a
Hold ezüst leplet terít udvarára.
Álmunkban
újjászületünk. A simogató pillanatok szárnyalásában élünk. Állunk a végtelen
óceán partján. Lábunkat nyaldossák a hullámok.
Álmaink lovára
pattanunk, száguldva vagy lassan poroszkálva járjuk világunkat. Csillagúton
kanyargunk, tündérek érintik arcunkat. Megfogjuk a csillagokat és a Hold
teraszán kávézunk, poharazunk az égi nektárokból. Halk melódiák ringatnak
szelíden, úsznak velünk a lágy dallamok. Öntudatlan álom karol át bennünket, lágy
selyemtakaróként borul ránk, s felhők között repülünk tova. Hallgatjuk a
suttogó szél meséit, átéljük a csodákat, a káprázatokat.
Az álom mosolyt csal
szánk sarkába, vagy könnyeket csal szemünkbe, könnyekbe bújtatott emlékekkel.
Arcok emlékei homályosulnak előttünk. Elmosódnak, majd újra élesednek. Mégis
talán az álom az, amelyben reálisabban lépkedünk sorsunk útján – egy másik
világban.
Szemünkben kérdések
sora, de félünk a válaszoktól, vagy már nem is kapunk választ.
Szemünk redői lassan
felnyílnak, hogy köszöntsék az ébredő Napot, a világ ütemes dobbanását – a
szeretet ölelésében.
A napsugár szökell
A napsugár szökell
A napsugár szökell,
Lombok közt vidáman
jár-kel
Játszogat a
szellővel,
Kergetőzik,
incselkedik a felhőkkel.
Szellemként vándorol
a horizonton
A szerető szívek
mélyére hatol
Lágyan simogatja a
lelkeket
A nincsteleneknek ad
kincseket
A lélek többlete
A lélek többlete
Tudod arra gondoltam,
hogy semmi nem felesleges,
semmi nem megy kárba,
hogy ami a Földből való,
az nem lehet utálatos,
használja jól,
vagy akár rosszul az ember,
mindenképp odakerül vissza,
élet teremtésére
új lehetőséget kapva...
odakerül a gondolat,
amelyik a földhöz ragadt,
csak az égből való az,
ami életképes önmagában,
az a felszínen marad,
hogy egyszer kicsírázzon,
virágba boruljon,
másikakkal beporozva
termést hozzon,
legyen belőle igazság,
hogy aztán a magva
a szél szárnyán
gördüljön tovább:
ami az égből való,
az nem kerülhet a Föld alá,
neki a küldetése más...
és talán,
az itt megszerzett szeretet
a léleknek a többlete,
földi létének
kizárólagos haszna,
az űrt azzal festi színesre:
érkezik üres zsebbel,
és el gazdagon megy,
kincset visz magában
a végtelen útjára.
hogy semmi nem felesleges,
semmi nem megy kárba,
hogy ami a Földből való,
az nem lehet utálatos,
használja jól,
vagy akár rosszul az ember,
mindenképp odakerül vissza,
élet teremtésére
új lehetőséget kapva...
odakerül a gondolat,
amelyik a földhöz ragadt,
csak az égből való az,
ami életképes önmagában,
az a felszínen marad,
hogy egyszer kicsírázzon,
virágba boruljon,
másikakkal beporozva
termést hozzon,
legyen belőle igazság,
hogy aztán a magva
a szél szárnyán
gördüljön tovább:
ami az égből való,
az nem kerülhet a Föld alá,
neki a küldetése más...
és talán,
az itt megszerzett szeretet
a léleknek a többlete,
földi létének
kizárólagos haszna,
az űrt azzal festi színesre:
érkezik üres zsebbel,
és el gazdagon megy,
kincset visz magában
a végtelen útjára.
2015. április 16., csütörtök
Gyertyafény; - Gyertyafény mögött
Gyertyafény
Szeretem a
gyertyafényt. A gyertya melegségét, a fény ölelését.
Nekem minden ünnep
igazán a gyertyalánggal ünnep.
Gyertyafény mellett
ülök csendesen. Halk dallamok ölelnek, a fény sejtelmesen lebeg, szememben
szikrák villannak. Táncoló árnyak a lobbanó gyertyafényben. Lágy, csodás világ
mindez a szívemben. Rám törnek az érzések, a hiány érzése. Kegyetlenül belém mar.
Viaszkönnyeket sírnak a gyertyák. Előttem szerelmes pillantásod, szemed ragyogó
fénye, karod ölelése, kezed simogató érintése. Fájó, szorító érzés feszít.
Szememből könnycseppek gurulnak arcomon – forrón égetve. Beszél a szemed.
Könnyes, aranyló, csillogó fénye, bársony mosolyod elűzi szívemből a bánatot, a
bennem zokogó pillanatokat. Lágyan ringat a csend, szívem mély szeretettel
gondol Rád.
Nagyon-nagyon
hiányzol.
Örök értékek
Örök értékek
Tudod arra gondoltam,
hogy az új, a különleges divat
először megbotránkozást kelt,
azután szépen lassan
szinte mindenkit bolondjává tesz:
és amit sokan csinálnak,
az válik természetessé egyszer...
minden őrültség,
a lopás is válhat divattá,
kiket először megbotránkoztat,
a másik sikere tesz bátorrá,
és amit tesznek sokan,
az egyszer természetessé válik:
kilóg a sorból az, aki
nem a divat után jár...
de a tempót sokáig
nem lehet bírni,
ha divat a fiatal,
divatjamúlt az öreg...
aki a szerint éli az életét,
az elveszíti az út során
az egyéniségét,
aki kívül marad, az lehet,
hogy magára marad,
de vele marad az egyénisége,
az egyetlen valódi értéke,
ami az út során jó társ.:
mert nem divatcikk,
hogy holnapra
az lesz divatjamúlt,
nem kell attól tartania...
s amiben különbözik,
az teszi igazán szerethetővé
annak a másiknak a számára,
aki már a divatba,
belefáradt
a sok egyformaságba,
aki vágyik
a kiszámíthatóságra,
az örök értékekre.
hogy az új, a különleges divat
először megbotránkozást kelt,
azután szépen lassan
szinte mindenkit bolondjává tesz:
és amit sokan csinálnak,
az válik természetessé egyszer...
minden őrültség,
a lopás is válhat divattá,
kiket először megbotránkoztat,
a másik sikere tesz bátorrá,
és amit tesznek sokan,
az egyszer természetessé válik:
kilóg a sorból az, aki
nem a divat után jár...
de a tempót sokáig
nem lehet bírni,
ha divat a fiatal,
divatjamúlt az öreg...
aki a szerint éli az életét,
az elveszíti az út során
az egyéniségét,
aki kívül marad, az lehet,
hogy magára marad,
de vele marad az egyénisége,
az egyetlen valódi értéke,
ami az út során jó társ.:
mert nem divatcikk,
hogy holnapra
az lesz divatjamúlt,
nem kell attól tartania...
s amiben különbözik,
az teszi igazán szerethetővé
annak a másiknak a számára,
aki már a divatba,
belefáradt
a sok egyformaságba,
aki vágyik
a kiszámíthatóságra,
az örök értékekre.
2015. április 16.
Ideális táplálék
Ideális táplálék
Tudod arra gondoltam,
az anyatejet
túladagolni nem lehet,
hogy az egészséges csecsemő
pont annyit fogyaszt belőle,
amennyire van szüksége...
más, amúgy nélkülözhetetlen táplálék,
ha túladagolva van,
vagy, ha belőle
a szervezet keveset kap,
árthat az embernek,
kell megtalálni a középutat,
hogy se túl,
se ne legyen táplálva alul...
az utazó útja során
nem csak
étellel van táplálva,
vesz magához
kívülről önbizalmat:
mástól...
de van úgy is,
hogy rablók
a meglévőt is elveszik:
baj, ha nincs belőle, de az is,
ha valaki túl van táplálva,
felborul az egészséges háztartás
mindkét esetben...
pont a tökéletes mennyiség kell,
se több, se kevesebb,
amit talán beállítani
egyedül a szeretet képes,
ő megvéd a túlzott,
és a kevéske önbizalom
egészségtelen állapotától:
amit a világ így, vagy úgy elront,
azt megjavítja puszta létével
a másik ideális táplálék,
a valódi szeretet.
az anyatejet
túladagolni nem lehet,
hogy az egészséges csecsemő
pont annyit fogyaszt belőle,
amennyire van szüksége...
más, amúgy nélkülözhetetlen táplálék,
ha túladagolva van,
vagy, ha belőle
a szervezet keveset kap,
árthat az embernek,
kell megtalálni a középutat,
hogy se túl,
se ne legyen táplálva alul...
az utazó útja során
nem csak
étellel van táplálva,
vesz magához
kívülről önbizalmat:
mástól...
de van úgy is,
hogy rablók
a meglévőt is elveszik:
baj, ha nincs belőle, de az is,
ha valaki túl van táplálva,
felborul az egészséges háztartás
mindkét esetben...
pont a tökéletes mennyiség kell,
se több, se kevesebb,
amit talán beállítani
egyedül a szeretet képes,
ő megvéd a túlzott,
és a kevéske önbizalom
egészségtelen állapotától:
amit a világ így, vagy úgy elront,
azt megjavítja puszta létével
a másik ideális táplálék,
a valódi szeretet.
2015. április 14.
Út sehová
Út sehová
Szépek a hajnalok.
Fény tör át az éjszakán, színekkel festve az égboltot.
Mély álomból
ébredünk. Szívünk halk ütemre dobban.
A jó és a rossz
valósága az életünkben
*
Hajnali csend. A
csillagok búcsúznak az éjben. Álmatlan éjszaka után nyílik a hajnal kapuja.
Nappalok és éjszakák fonnak körül. Kinyílik a fény kapuja, a gyötrelmek újra a
szívünkben. Láthatatlanokká lesznek az árnyak. Elnyeli a csillagokat, a Holdat.
Széttépi az árnyakat. Megjelennek az első fénysávok. Beleszőjük az éjszaka
képeibe a nappalainkat. A szívek mélyéről induló érzések. Csend.
*
Szeretem az éjszakák
titokzatosságát. Párnámra hajtva fejem merülök az éjszaka nyugalmába, az
éjszaka hangjaiba. Emlékek borulnak rám. Egyedül élek, de álmaimban barátok,
társak kísérnek. Egyedül lépkedek utamon, mely a végtelenbe vezet. Ébren vagyok
– már nagyon távol tőled. Nélküled.
Éjszaka. Csillagok,
telihold és ismét rád gondolok. Becsukódom. Szorongás, szomorúság bennem – és
emlékezem.
Sokszor állsz előttem
a csillagok fényében. Régen elmúlt éjfél. Messze kerül az álom. Könnyeim befelé
folynak. Az emlékek és a rád gondolás. Álmatlanul vergődöm.
*
Gyönyörű napkelte,
ragyogó fények kúsznak a horizontra. Szemembe rajzolódnak a színek, dallamok.
Az éjszakában minden rám települ. Körülölel a hajnallal a Nap. Gyengül a
lelkem, botladozom ösvényemen. Szólít a reggel. Illatok szállnak, fény özönlik
ránk és mosolyt fest szám sarkába.
Bocsáss meg, hogy még
élek.
A valódi "én" ...
A valódi "én" ...
Tudod arra gondoltam,
még az amúgy rossz gyermek is,
(ha szeretne nagyon valamit)
képes mutatkozni jónak,
igaz, csak ideig óráig,
a jómutatásra
csak addig képes, amíg
a vágyott tárgy
az övé nem lesz...
s amikor az ember felnőtté válik,
már hosszabb időre is tudja
valódi önmagát elrejteni,
ha az rejtegetni valóan rusnya,
(a mestert a gyakorlat teszi)
ha szimpátiát, szeretetet akar
vetés nélkül aratni...
de örökre nem lehet viselkedni,
ha egyszer a képmutató
a vágyott kincset megszerzi,
azt sajátjának könyveli,
az már kipipálva.
akkor már képmutatásra
nincsen szükség,
mintha egy szelep kinyílna,
kiáramlik a valódi "én",
ami a szeretetet,
a bizalmat megfojtja:
mikor már azt hiszi,
övé a vágyott játék,
a szeretet örökre sajátja,
vele azt tehet, amit akar,
bíznak benne feltétlen:
pedig a bizalmat,
a szeretetet sokszor
könnyebb elveszíteni,
mint megszerezni.
még az amúgy rossz gyermek is,
(ha szeretne nagyon valamit)
képes mutatkozni jónak,
igaz, csak ideig óráig,
a jómutatásra
csak addig képes, amíg
a vágyott tárgy
az övé nem lesz...
s amikor az ember felnőtté válik,
már hosszabb időre is tudja
valódi önmagát elrejteni,
ha az rejtegetni valóan rusnya,
(a mestert a gyakorlat teszi)
ha szimpátiát, szeretetet akar
vetés nélkül aratni...
de örökre nem lehet viselkedni,
ha egyszer a képmutató
a vágyott kincset megszerzi,
azt sajátjának könyveli,
az már kipipálva.
akkor már képmutatásra
nincsen szükség,
mintha egy szelep kinyílna,
kiáramlik a valódi "én",
ami a szeretetet,
a bizalmat megfojtja:
mikor már azt hiszi,
övé a vágyott játék,
a szeretet örökre sajátja,
vele azt tehet, amit akar,
bíznak benne feltétlen:
pedig a bizalmat,
a szeretetet sokszor
könnyebb elveszíteni,
mint megszerezni.
2015. április 13.
Gyöngyöt álmodva ...
Gyöngyöt álmodva ...
A gyerekkor emlékei
szívemben élnek,
ragyognak az
alkonyban
szüleim szemeiben,
fények sugaraiban,
gyöngyöt álmodva
a végtelenbe gurulva
Buksi
Buksi
Májusban költözött
Pestről Pest környéki városba a család. Városból kicsit vidékre, panelból
kertes házba. Tele tervekkel, nem mindig egyformákkal, például az is nehezen jött közös nevezőre, legyen kutya, vagy ne
legyen. Megoldotta a vitást kérdést a "kutya", mert hogy sokáig az
volt csak a titulusa. Először, mert idegen volt. Ahogy az új otthonba
beköltöztek, kerítés nem lévén, ott kaparászta az ajtót, egy hófehér kutyuska.
Azt gondolták, valamelyik szomszédé, a szomszédok
pedig, hogy kutyával érkezett az új lakó. Hiába küldték, a kutya el nem ment,
hát adtak neki kenyeret tejbe áztatva. Akkor kiderült, hogy szegény éhes
iszonyatosan, talán napok, vagy hetek is teltek el azóta, hogy étel volt a
szájában.
Mit is tehettek volna mást, etették az idegen állatot,
gondolva, majd csak előkerül a gazdája. Csöndes kutya volt, hang nem hagyta el
a száját, de csak egy pár napig. Ahogy kezdett otthon lenni, kezdte a házat
hangos ugatással őrizni. Kerítés nem lévén, időnként elment intézni a saját
dolgait, de rendre visszatért mindig. Gazdát választott magának, és ahogy ő
kitette a lábát az ajtón, mint az árnyék, ment utána.
Ott várta a közért előtt, de a buszra felszállt,
úgy kellett őt lelökdösni.
Neve még nem volt: csak egy kutya volt.
Új lakás, sok új intézni valóval, gyalog a
"gazda", nyomában a kutyával.
Fel az emeletre a vízművekhez, be az irodába: a
kutya mindig a nyomában. Egyszer egy ilyen ügyintézés alkalmával egy férfiember
a kutya borzos fejét kedvesen megsimogatta. Ő pedig hagyta, figyelve közben
választott gazdáját, aki esküdni mert volna rá: a szeme azt mondja, látod, így
kell ezt csinálni.
De mikor megkérdezték, még mindig azt felelte, hogy
nem, nem az övé a kutya.
Amikor az egyik ott dolgozó hölgy odaszólt a
kolléganőjének, vigye haza, olyan aranyos, és ő úgyis ilyen kutyák
tenyésztésével foglalkozik.
Akkor a gazdának, aki nem is akart az lenni,
erősen, ijedten megdobogott a szíve, és mondta: de igen, hozzám tartozik.
Attól kezdve volt izgalom, ha elment, volt izgalom
a buszon, vajon hazatalál-e, mi lesz, ha egyszer elveszik?
Még mindig ő volt a "kutya", de már csak
azért, mert valami hozzá illő nevet kerestek neki. Valami különlegeset.
a "különleges" nevet akkor kapta meg,
mikor az orvosnál hirtelen jött a kérdés: hogy hívják. Ott hirtelen a "Buksi"
név jött elő, ami ugyan nem valami különleges, de illett hozzá nagyon.
Jó kutya volt, egészen különleges, és idővel olyan
mosolygós képe lett. Szót ugyan nem fogadott, de rosszat sem csinált, ő egy
szabad madár volt. Ha menni akart, ment akkor is, amikor már kerítés is volt,
keresztül rágva magát mindenen.
Nem bántott ő senkit, evés közben is arrébb állt,
ha a szomszéd macska közeledett, épp hogy nem jó étvágyat kívánt. (vagy lehet,
hogy azt is?)
Viszont a veszekedő macskákat határozottan
szétkergette. Mindenki szerette, hamarosan a környék az ő kölykeivel volt tele,
a gazdák büszkén mutogatták a rá alig hasonlító kicsiket, ők is az az aranyos
kis Buksiéi.
Aztán egy hideg télen elkezdett nagyon, és egyre
jobban köhögni a gondos ápolás ellenére se múlott a köhögés. Mikorra az orvos
megállapította, nem megfázás, szívbaj, addigra már nem lehetett segíteni rajta.
Jártányi ereje se volt, de a farkát mindig megcsóválta, (egyre erőtlenebbül)
rendületlenül, ha a fogadott családjának egy-egy tagját meglátta.
Mikor már mozdulatnyi ereje se volt, bekerült egy
nagy ruháskosárba, ott próbálták etetni, itatni, kevés sikerrel.
aztán jöttek az utolsó órák: választott gazdája ott
ült mellette, simogatta, de mikor már úgy látta, alig lélegzik, átült a kosár
másik végére, (fejétől a lábához) nehogy véletlen zavarja.
Akkor Buksi minden erejét összeszedve átdobta magát
a másik oldalra, lába helyére helyezve a fejét, jelezve, nem zavarja, inkább
nagyon is jó neki a simogatás. Úgy ment el, simogatva megállás nélkül, végig.
Mosolyogva érte a halál.
Akkor a gazdáján, aki különben nem könnyen sírós
fajta, kitört a zokogás, a Buksiért ontott könnyeket még követte sok, addig
bent rekedt.
Akkor arra gondolt, hogy mondhatják az okosok, hogy
olyankor már nem érez senki semmit, ami elképzelhető, de a simogatást, a
szeretetet ott is biztosan megérzik.
Cicák a bokrokban ...
Cicák a bokrokban ...
A város szélén – egy
csendes kis utcában áll egy ház. Kertjében sok bokor, fa és virág van.
A kis madarak vígan
csivitelnek, a sűrű bokrok között tücskök zengik víg koncertjüket a nyári
estéken. Minden hang él. Darazsak, bogarak zümmögnek. A környező házak felől
galambcsapat szárnyal a ragyogó azúrkék ég felé. Ezüst szárnyaikon ragyog a
napsugár.
Mirrmurr három
cicakölykével él a ház udvarán.
Zsömike, - Hamvaska
és a kis csetlő-botló Mosolyka. Azért lett a neve ennek a fekete, -fehér-szürkés
foltos kis cicának, mert bájos kis pofija olyan, mintha mosolyogva szemlélné a
világot. Mosolyka a legkisebb az alomban. Eleinte úgy tűnt, nem is életképes a
cica. Azután ő is fejlődött. Első sétáit az ajtó bal oldalán álló csatornáig
tette meg. Ott bujkált, ott játszadozott. Ő volt az, aki a legkisebb lévén meg
tudott fordulni a kifolyócsőben, míg testvérei csak tolatva tudtak kijönni, ha
egyszer bemásztak. Mirrmurr többször rámorrant csemetéire, hogy jól
viselkedjenek. A következő útjuk már a pár méterre álló kerti asztalig történt.
Ott kergetőztek a lábainál, felmászva, nagyokat huppanva vissza a földre.
Azután első hosszabb
sétájuk a tiszabokor dzsungelébe vitt. Szuszi kutyus tisztes távolból figyelte
a cicák játékosságát, olykor megfontoltan mordult egyet, ha túl messzire
merészkedtek. Nagy boxmeccseket vívtak egymással. Rágták egymás fülét, mamájuk
farkán ringtak. Hemperegtek, - napoztatták hasacskáikat és kotortak menedékbe
riadalmukban a lezúduló nyári eső elől. Az alkonnyal elindultak puha kis
ágyukba, hogy mikorra estapó megérkezik, meleg fészkükbe bújjanak össze
mamájukkal.
Ahogy nőttek, egyre
tovább merészkedtek. Olykor már felderítő útjukat járták az éjszakában, de a
hűvös elől a jó testvérek összebújtak egymást melengetve és így folytatva
álomországba útjaikat. Az augusztus sok esőt, hűvöset hozott. Mirrmurr mindenre
megtanította kicsinyeit. Nem csak egymást, de már magukat is ügyesen tisztán
tartották, mosdatták. Megtanultak enni, inni. Első ivásukkor a csöpp, pelyhes
cicák nyakig vizesek lettek. Etetéskor táljukat teljes egészében
elfoglalták. Időnként még odabújtak
mamájukhoz egy kis mamatejre, de Mirrmurr ezt egyre kevesebbszer engedte.
Felnőttek a nem régen
még csetlő botló, esetlen kis kölykök. Új gazdákat kerestek számukra.
Utolsó estéjüket
töltötték együtt közösen. Enyhe, csillagos este volt. Tücsökszerenád zengett a
kerten át. Szellő futkosott a bokrok között. A három cica fülelve hallgatta a
neszeket, a számukra gyönyörű, vagy félelmetes muzsikát. Egyre mélyebbeket
pislogva, - ásítozva indultak pihenőre.
Az új napra ébredve
Zsömi és Hamvaska elindult új életük felé, új gazdáik megismerésére. A háznál
Mirrmurr és Mosolyka élik játékos napjaikat.
Állsz az életed felett
Állsz az életed
felett
Sűrű páratakaró
köröttünk.
Fakó, homályos
szürkeség
lebeg az alvó táj felett.
A folyóparton kavics
pereg.
messziről hallani a
morajló vizet,
a csónakok csendesen
megpihennek.
Fűzfalombok hajolnak
a vízre,
ágaik közt suttogva
oson a szél.
Szívedben kételyek
sorakoznak.
Ködpermet száll
arcodra,
merengve állsz életed
felett.
Hallgatod a csivitelő
madarakat,
dalaik lelkedbe mélyülnek.
Arcodon könnyeid
végigfolynak,
az emlékek fájóan
beléd marnak.
Szemed előtt újra
végigfutnak,
mély magányodban
átkarolnak
Az a teljes év ...
Az a teljes év ...
Tavasz, nyár, ősz,
tél,
az a teljes év:
a kezdet, a csodás,
hogy a fagyos hidegből
átsétál az éltető,
a gyönyörű tavaszba...
ha olyankor történik baj,
ha a fák már rügyeznek,
és az idő mégsem kedvez,
ha meleg helyett újra
érkezik a fagy,
a kár pótolhatatlan:
nem terem a nyár olyankor,
ősszel nincs mit szüretelni,
télre üresek maradnak a polcok...
mert a kezdet rossz volt,
raktározni sincs mit:
az év nem képes újjászületni,
nem tudja útközben
az életet elölről kezdeni:
ha egyszer a tavasz pocsék,
szűkős lesz az egész...
a teljes emberi életnek is
megvan a négy szakasza,
a tavasza,
a nyara, és az utolsó,
a hideg tele,
s ha fagyos a kezdet,
az könnyen rányomja a bélyegét az egészre,
nincs mit félrerakni,
nem lehet élni abból
majd a hideg napokon...
de Isten úgy akarja,
hogy a kedves teremtményének
több lehetősége legyen, legyen módja
a szeretet kiteljesedése által
az újjászületésre,
vele a tavaszi kár helyrehozható,
kezdődhet akár egy új élet,
akkor a télre se marad
kiüresedett lélekkel
az ember magára.
az a teljes év:
a kezdet, a csodás,
hogy a fagyos hidegből
átsétál az éltető,
a gyönyörű tavaszba...
ha olyankor történik baj,
ha a fák már rügyeznek,
és az idő mégsem kedvez,
ha meleg helyett újra
érkezik a fagy,
a kár pótolhatatlan:
nem terem a nyár olyankor,
ősszel nincs mit szüretelni,
télre üresek maradnak a polcok...
mert a kezdet rossz volt,
raktározni sincs mit:
az év nem képes újjászületni,
nem tudja útközben
az életet elölről kezdeni:
ha egyszer a tavasz pocsék,
szűkős lesz az egész...
a teljes emberi életnek is
megvan a négy szakasza,
a tavasza,
a nyara, és az utolsó,
a hideg tele,
s ha fagyos a kezdet,
az könnyen rányomja a bélyegét az egészre,
nincs mit félrerakni,
nem lehet élni abból
majd a hideg napokon...
de Isten úgy akarja,
hogy a kedves teremtményének
több lehetősége legyen, legyen módja
a szeretet kiteljesedése által
az újjászületésre,
vele a tavaszi kár helyrehozható,
kezdődhet akár egy új élet,
akkor a télre se marad
kiüresedett lélekkel
az ember magára.
2015. április 10.
Az emlék hozzád köt
Az emlék hozzád köt
Aranyporral hinti be
a fény a horizontot
– a hajnal
gyönyörűségével.
Arcomon végigfutó
könnyek.
Minden ajándék –
szétfoszló életemben.
Az emlékek hozzád
kötnek,
lelkem szárnyal feléd.
A csillagaim
vezérelnek,
de már nem tudlak
megérinteni.
Érzék, érzés ...
Érzék, érzés ...
Tudod arra gondoltam,
hogy az érzékei, az érzései
sokszor becsapják az embert:
hideget érez a melegben,
s ha éhes nagyon,
a rosszat is ízesnek érzi,
az idő áll meg máskor,
pontosan úgy tűnik...
és van úgy,
hogy szeretetnek hiszi
azt, ami benne fellángol,
ami azt meg se közelíti,
ha romantikára vágyik,
és romantikát kap,
a szíve máris
hevesen dobban,
egy lassú tánc,
egy szerelmetes zene
álnokul becsapni képes:
sok dolog van, ami csak
hasonlít a szeretethez,
pedig az ember úgy érzi,
de mégsem az...
nehéz eldönteni,
mikor szeret az ember
a valóságban, mikor van
rózsaszín álomvilágban:
hogy nem alszik, nem álmodik,
azt (talán) biztosan, egyedül
az a fájdalom jelzi,
ami a lélekben maró kínnal
akkor jelentkezik,
amikor az élet kegyetlen viharában
megüti magát az a másik.
hogy az érzékei, az érzései
sokszor becsapják az embert:
hideget érez a melegben,
s ha éhes nagyon,
a rosszat is ízesnek érzi,
az idő áll meg máskor,
pontosan úgy tűnik...
és van úgy,
hogy szeretetnek hiszi
azt, ami benne fellángol,
ami azt meg se közelíti,
ha romantikára vágyik,
és romantikát kap,
a szíve máris
hevesen dobban,
egy lassú tánc,
egy szerelmetes zene
álnokul becsapni képes:
sok dolog van, ami csak
hasonlít a szeretethez,
pedig az ember úgy érzi,
de mégsem az...
nehéz eldönteni,
mikor szeret az ember
a valóságban, mikor van
rózsaszín álomvilágban:
hogy nem alszik, nem álmodik,
azt (talán) biztosan, egyedül
az a fájdalom jelzi,
ami a lélekben maró kínnal
akkor jelentkezik,
amikor az élet kegyetlen viharában
megüti magát az a másik.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)