Szívem mindent vesztett ...
Barangol az őszi szél
a sárguló lombok között.
A száraz leveleket
fújja a kert füvén, az utakon.
A bánat is barangol a
szívekben.
Magányom csendjében
átfú lelkemen.
Felém hozza a mély
bánatú harangszót.
Vágyom ölelésedre.
Szívemben élsz és
álmaim vonatán feléd szállok.
Könnyek gyűlnek
szemem sarkában,
lefolyva, - arcomon
barázdát áztatva, pilláimon rengve.
A hajnalokban
szétnyíló horizont elköszön az éjtől,
és köszönti pírjával
a Nap ébredését, madarak trillájával.
Fájdalom, kín az
éjszakába hull.
Szívem mindent
vesztett, szemed fénye is elveszett.
Az est fátylat vont
körénk. Merengek emlékeimen.
A fű közt tücsökzene
szól, csillag kísérte dallamokat.
Rád gondolok. Mi még
van - mosolyom - neked is szól,
de már búcsúzom
lassan.
Az éjek lágy hangon
muzsikálnak, míg az álom ringat,
szárnyalva az
emlékeiben.
Sokszor fél ébren,
könnyesen,
Zaklatottan tovasírva a hajnalokban,
az ébredő, fénylő
sugarakban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése