Aki szeret ...
Tudod arra gondoltam,
egyformák vagyunk
mindannyian,
de az egyformaság
csak addig tart,
míg nincsen semmink,
míg nem mondjuk a
szót ki,
hogy „enyém”
ahogy elkezdünk
gyarapodni,
akár ha tudásban, ha
gazdagságban,
vagy külcsínben,
rögtön kezdünk
különbözni,
egyiknek több jut
belőle,
másiknak kevesebb,
mintha csak egy külső
erő
akarta volna
megzavarni
a békességet, a
kezdetit,
olyan rafinált módon,
hogy az irigység nem
kímél senkit,
mindenkinél van még
szebb,
és kevésbé az,
a jónál is van jobb,
van gazdagabb, és
kevésbé az,
irigy, és irigyelt is
az ember
egyszerre,
miatta soha sincs
békessége,
mint egy szúnyog,
ami folyton a fülébe
zúg,
megkeseríti az
életet,
neki miért, neki
miért nem,
az irigység,
mint egy burjánzó gaz
mindent behálóz,
titkolja, vagy
bevallja,
a többre vágyás
megkeseríti az életét,
nincs olyan kincs,
amennyi elég,
nem érzi, nem élvezi
az ember
a vágyott „leget”,
hogy nincsen nála
szerencsésebb,
csak nagyon ritkán,
talán csak olyankor,
ha eluralja a mindent
behálózó szeretet,
akkor megszűnik az
összes irigység,
minden
elégedetlenség,
gazdag lesz a
szegény,
méltán lesz méltó az
irigylésre
akkor is, ha vagyona
nincsen,
aki szeret, és
szeretve van
érzi magabiztosan
ennek a földnek a
kerekén.
nála nincsen
gazdagabb.
2009. okt. 03.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése