Tűnődések …
Smaragd ragyogású a kert,
az alkony színei misztikusan a végtelenségbe vesznek.
Csendesen kúszva a
szürkeség, majd a sötétség uralja felettünk a létet.
Hallgatjuk a csend
hangjait, a csillagok alatt, a Holdvilágnál, - az éjszakában.
*
Arany ragyogású a
világ
Amikor virágoznak a
gesztenyefák, gyertyákként lélegzenek
A napsugarak
játszadoznak lombjaik között
A virágok kelyheiben
méhek, darazsak, pillangók isszák az éltető nedűt
Fehér felhők futnak
az azúr égen
Madártrillák, víg
dallamok derítik fel a bús szíveket
A végtelen horizont
is mosolyog
Színek milliónyi
árnyalata, a szellő víg játéka, a szépség határtalansága.
A rohanó idő is
fénnyel telítődik, a lelkek mély lélegzetében
*
A hajnali fények
késve ébredeznek, hűvös harmatcseppek csillogásában.
A végtelen égbolt
alatt gyülekeznek, majd messze szárnyalnak a madarak. A Nap sápadt, olykor bús
felhők takarják. Szűrt fények, sugarak játszadoznak az őszülő lombok, a hulló
levelek között. Sóhajok szállnak, bús dallamok – az élet melódiáiban. Az őszi
szél mesél a tájról, a nyár elmúlásáról.
Az estékben korán
kihunynak a fények, az árnyak uralják a csendet a világ felett. Hűvös a Hold, a
csillagok. Puha érintéssel vesz karjaiba, elringatva a méla nyugalom. Pilláink
mögött emlékképek sora. Gyermekeink arcán mosoly. Az ő nyugalmuk, boldogságuk,
örömük élteti szívünket az érzések hullámain.
*
Már nem találom
helyem a világban. Bennem a melódiák is elcsendesednek.
Bizonytalanság,
magányba sodort csönd.
A pillanatoknak élek,
s már nem nagyon hiszek a csodákban.
Újra élem életemet, -
az emlékeimben.
Ölel a sötétség, a
Hold az égen.
Hét éve, hogy
elmentél. Messze vagy, a lelkek birodalmában, a csend fogságában - ahol nincs fény, nincs sötét sem, nincs Hold,
nincsenek csillagok, csak az ÖRÖK VÉGTELEN.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése