Először mások féltik az embert ...
Tudod arra gondoltam,
hogy először mások
féltik az embert,
azután félti saját
kis életét,
a megérdemelt
nyugalmát,
kerüli a sikátorokat,
csak minél
egyenesebb,
minél
kiegyensúlyozottabb legyen az útja,
messzire kerül, ha
szakadék közeleg,
pedig talán a kilátás
onnan a legszebb ,
csínján bánik a
szavakkal,
simára faragja őket,
nehogy másokat
megsértsenek,
olyan simák lesznek,
hogy nincs is
már bennük
semmi, ami természetes,
semmi, ami természetes,
csínján bánik minden
mozdulattal,
nehogy szélsőségbe
essen,
félti az életét,
annyira félti,
hogy közben elfelejti
élni,
kihagyja azt, ami a
legszebb,
óvakodik a tenger
mélyére lemenni,
fél a legmagasabb
csúcsra felmenni,
fél a vihartól, fél a
villámoktól,
fél a méteres
hullámoktól,
a szakadék fölött
motorral átugratni is fél,
kimarad mindenből,
mert az életét félti,
inkább az egészet
diétásan, sótlanul éli,
kimarad belőle a
fűszer, a zamat,
kimarad, amiért
később elmondhatná,
hogy az életének
olyan volt az íze,
amiért érdemes volt
megszületnie.
2008. jún. 18.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése