Olyannak maradjak …
Azt mondod, olyannak
maradjak,
amilyen mindig is
voltam,
olyannak, amilyen én
vagyok,
hát persze,
szeretnék megmaradni
magamnak,
tudom, te engem
szerettél meg,
ha egy nap másnak
látnál,
rám nem ismernél,
neked csak egy idegen
lennék,
de vajon lehet-e
akarattal
az embernek,
őszinte önmagának
maradni,
nem is jó szó az
akarat,
talán nem akarat kell
inkább tudatosság,
hogy ne legyek más,
hogy maradjak magam,
néha kócosan,
néha hebehurgyán,
tudom tudatosan,
nem kell, nem szabad
semmit mást tennem,
csak megmaradnom,
mert ilyennek szeretsz,
s a szeretetedet
nem akarom kockára
tenni,
nekem nem szabad
megváltozni,
de hát honnan
tudhatja az ember,
a határt mikor lépi
át,
önmaga
és az önmagát
eljátszó szerep között,
vagy az ember akkor
leginkább önmaga,
amikor eléggé
megfontolatlan,
amikor azt gondol,
azt mond,
akként cselekszik,
ahogy érzi,
hogy mondania,
gondolnia,
cselekednie kell,
és ha ez más,
mint a kívülről jövő
tanács,
akkor is csak erre az
érzésre hallgat,
mert ő, az â01Eénâ01D
őrzője, védője,
néha talán
konfliktusok okozója,
talán zűrzavarok
keltetője,
de belül, ha
érthetetlenül is,
belül béke van,
ha az ember
ráhallgat,
tudod, arra gondoltam,
a világ valahogy így
keletkezhetett,
így lett önmaga,
talán egy belső hang
súgta,
(akkor talán még nem
is volt más,
csak belső hang)
ilyen legyen,
nem előre
megtervezte,
csak úgy, olyan
spontán,
mint egy vándor,
aki megáll valahol,
ott, ahol a hely megtetszik
neki,
ahol magát legjobban
érzi,
és hirtelen,
gondolkodás nélkül
kimondja,
eddig csavarogtam,
most itt lesz az
otthonom,
hogy hogyan, miért,
és miből,
az legyen a holnap
gondja,
úgy még nem volt
soha,
hogy sehogy ne lett
volna,
végül az lesz az igazi,
egyetlen otthona,
így keletkezhetett a
világ is,
csak egy hírtelen
ötlettel
meggondolatlanul,
talán attól lett
ilyen,
hogy nem előre
tervezett,
hogy spontán,
attól ilyen
szörnyűséges,
és gyönyörűséges,
tökéletlenül
tökéletes,
pont, amilyennek
szeretjük.
2008. július 17.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése