A lélek szabadsága

A lélek szabadsága

Tudod, arra gondoltam,

hogy az ember egyre jobban bezárja magát,

minden egyes parancsolat lakat a lélek szabadságán,

a parancsok megalázzák az embert,

az embert azt gondolja, parancs nélkül gyarló, és tehetetlen,

mintha ö csak egy báb, vagy csak egy pocsolya lenne,

pocsolya, amit nagy erőfeszítések árán kellene megőriznie ,

amit felszippanthat az első napsugár, kiszáríthat az első szél,

mintha más lehetősége nem lenne, csak megvédeni pocsolya önmagát,

pedig ő egy óriási folyó, amelyik a medrét saját maga ássa ki,

arra megy, amerre akar, nem gátolhatja semmiféle akadály,

és mégis szabályok közt éli az életét,

a tévedése miatt, hogy egyedül csak a betartásuk üdvözít,

gondolja, előre halad, nem látja, csak egyhelyben lépeget hátra és előre,

mint ki a teremtőtől csak sírhelynyi lehetőséget kapott,

eszébe se jut büszkén visszaadni,

köszönöm, ebből én nem kérek, mindent hamisságot elfogad,

mert nem látja a saját szárnyait, az önön mélységét, a véghetetlen lehetőségét,

meg se próbál repülni, hiszi, épp elég, ha nem öl, és nem rabol,

úgy akar üdvözülni, hogy közben egyfolytában hazudik,

hazudik magának urat, és parancsolót,

nem tudja, hogy akinek parancsolnak,

és aki a parancsnak engedelmeskedik,

aki parancsra szeret, vagy nem szeret,

az nem szabad ember, az csak hitvány szolga,

és akinek szolga a lelke, az soha nem látja meg az eget,

hogy nyitva van az út felfelé,

nem látja, milyen határtalan a határ,

aki más jóságából él, az annak mindig is adósa, alárendeltje marad,

aki hiszi, ez a lehető legjobb, annak eszébe se jut,

hogy akaratával ő is teremtő lehet.

2008. febr. 17.