A szürke ötven árnyalata
A sötét ötven árnyalata
A szabadság ötven árnyalata
2018. november 24., szombat
2018. november 11., vasárnap
Kereslek, vágylak és várlak
Kereslek, vágylak és várlak
Napfény ragyog a horizonton
kitárulkozva, mint szíveink egymásnak
életünk, s a véletlenek játéka,
fények, melyek lelkünket ölelik át
Vagy nekem, mint égboltnak a csillagok,
mint éjszaka után a nappalok
Veled ébredek, és Veled alszom el
Kereslek, vágylak és várlak szüntelen.
kitárulkozva, mint szíveink egymásnak
életünk, s a véletlenek játéka,
fények, melyek lelkünket ölelik át
Vagy nekem, mint égboltnak a csillagok,
mint éjszaka után a nappalok
Veled ébredek, és Veled alszom el
Kereslek, vágylak és várlak szüntelen.
Ha nem tudjuk kimutatni ...
Ha nem tudjuk kimutatni ...
Tudod arra gondoltam,
van, hogy valaki azt
mondja,
a szeretetét
kimutatni
ő nem tudja,
nincs meg a
képessége…
és talán csak azért
van ez,
mert ő őszinte,
a hazugság esik a
nehezére,
nem jó színésznek a
darabban,
ahol a szeretetet
mutogatják
ott ő megbukik,
számon kérni rajta
kár...
de nem biztos,
hogy a szeretet abban
nagyobb,
aki sikeresen
játssza:
talán a szeretetet
nem is lehet
kifejezni,
nincs rá szó,
nincsen rá fogalom,
de nincs is szüksége
a külső segítségre,
önkéntelen mutatja
magát,
mint ahogy
eltagadhatatlan
a fénye, a melege a
napnak...
láthatatlanná tenni
a szeretet sugarát
nem lehet :
az a szó, az a
simogatás
nem történik
az ember szándéka
szerint,
mutatkozik
sokszor ellenére
annak…
amit az ember ügyesen
mutogat,
az lehet jó szándékú,
vagy számító érzés,
de nem az igaz
szeretet,
ahol ő ott van,
szükség
megcsinált segítségre
nincsen,
csúnyán megégeti az
embert,
ha őt rejtegeti.
2012. július 20.
2018. november 10., szombat
Az idő fordul ...
Az idő fordul …
A Hold nagy, kerek
hassal gurul
az égi udvaron.
Az idő fordul:
fények és árnyak
váltakoznak.
Múltunk is tovahalad.
Az éjben a csönd ölel.
A hajnal selyme terül
fölénk,
felváltva a
sötétséget.
Elkóborolnak a
csillagok,
más világ nyit,
a lelkek is új életre
lépnek a fényben –
új reménnyel.
Ha nem ...
Ha nem ...
Tudod arra gondoltam,
ha a ragyogó Napsugár
senkire nem ragyogna,
ha az áldott víz
nem oltana szomjat,
ha az értelemiga
gondolat
el nem jutna,
ha a sóhaj
vigaszra nem találna,
ha a bohócon
senki nem nevetne,
ha minden a világon
ítélve kudarcra
lenne,
ha a kéz kézre nem
találna,
ha a szív élet nélkül
dobogna,
a bohóc önmagának
bohóckodna,
akkor a teremtő
úgy érezhetné méltán,
hogy kár volt az
egészért,
a mű nem egy
csodálatos alkotás,
csak egy összhang
nélküli csődtömeg:
haszontalan…
és ahogy az Úr
csalódna
a saját
képességeiben,
a teremtő erejében,
úgy csalódik a
szeretetét kínáló,
de elfogadásra nem
találó ember,
mert kudarc az
a szeretet,
kár volt a világra
jönnie,
ami nem kell
senkinek,
amelyik nem varázsol
mosolyt,
amelyik nem nyújt
támaszt,
amelyik támasz nélkül
könnyekre ítélve van…
mert minek az eső,
minek a napfény,
minek a kéz,
és minek a
szívdobogás,
és minek a szeretet,
ami nem okoz
boldogságot,
aminek nem élvezi
senki a hasznát.
2012. július 20.
Nem tudom ...
Nem tudom …
Sokat gondolkodtam
rajta: nem tudom, mi célja van velem a sorsnak.
De mikor reggel kisüt
a nap, vagy éppen esik az eső, - úgy érzem, újra csak élni
kell..
Mikor este lefekszem,
mindig hálát adok a sorsnak, hogy újra egy nap haladékot kaptam.
Hisz bármilyen fájdalmas
is az élet csak szép.
Mikor szép és jó történik az
életemben,
mindig újra vágyom, újra reménykedek.
Ilyenkor úgy alszom
el, hogy várom a holnapot, hátha újra elhoz Téged..
Elhoz, - ha nem is
személyesen, de a hangoddal, - egy leveleddel, - amit csak nekem küldesz..
Igen, várom a holnapot, hogy Neked tudom nyújtani a szerelmemet, - hogy írhatok
Neked,
hogy elmondhatom,
mennyire örülök Neked, hogy megfoghatom a kezed, hogy átölelhetlek - mint régen
..
Mindenemet újra és
újra Neked adhatom, mikor felém lépsz ..
A vihar
A vihar
Tudod arra gondoltam,
még ragyog a Nap,
szélnek sincsen
nyoma,
mikor a vihar
már a kertek alatt
van,
de van jele
láthatatlan:
a feszültség növekvő,
tele vele a levegő,
s vele az ember is…
robbanásig
halmozódik,
mígnem, mint egy nagy
csatt!,
megérkezik jótékonyan
a vihar,
s aki él, mind
megkönnyebbedik…
a feszültséget okozza
nem csak az égi
viszály,
de minden
békétlenség,
minden rossz, ami van
bántó hatással,
s mert az ember
lakatlan szigeten nem
él,
az ilyen feszültség
sok körülötte,
ami aztán belé
költözve
kicsiny helyen
növekszik hatalmassá,
szerencsés esetben
testet lelket
könnyítő viharrá...
és van úgy, hogy
valakinek
kisugárzása van más,
érezhetően
különleges,
a megszokottól
eltérő,
megmagyarázhatatlan,
és
összetéveszthetetlen:
mintha érkezett volna
egy másik világból,
(legjobban az
érzékenyek:
az állatok,
a kicsiny gyermekek
érzik)
mintha a bántó
feszültség
belőle hiányozna…
talán, mert akkora
a szeretet melegsége,
hogy legyőzi
a kívülről jövő
dermesztőt,
a rossz feszültséget
okozó hatást…
az a feszültség
teljesen más,
az a feszültség
ölelni,
nem háborúzni,
nem birtokolni
vágyik…
az ember általában
távolságtartó
ösztönösen,
az érintéstől sokszor
finnyásan tartózkodó,
de ha közel kerül
egymáshoz
két ilyen
szeretet-kisugárzás,
az lehet a béke,
a tökéletes,
amikor nem a harag,
fel a szeretet
felhalmozódik.
2012. július 20.
2018. november 9., péntek
"A csillagos ég alatt értjük meg kissé a misztériumokat."
„A csillagos ég alatt
értjük meg kissé a misztériumokat.”
„Csak a tér-idő
végtelenje felelhet”
Felhők lógnak az égről. Nedves cseppekkel
telítődik minden. A szél beléjük kap, sodródnak az égbolton.
Hová viszik a felhőket?
Hová lettek a napsugarak?
Elgondolkodom.
Ha nézhetem a felhőket, a Napot, a Holdat, a
csillagokat , - megnyugszom. Sok-sok minden titok marad, de nagyon sok mindent
megértek belőle. Nekem a felhők élete egy olyan világ, mint a tavam – egy
tündérvilág.
Olvasom a versedet, - szép – tetszik.
Eszembe juttatja, amikor álltam a kertben, és figyeltem a robogó felhőket. És
eszembe juttatja azokat az estéket, amikor a lemenő nap gyönyörűre színezte a
szálló felhőket és lehetett álmodozni, történeteket kitalálni, meséket szőni
köréjük, figyelni alakjukat.
A felhők
- lehet szeretni, gyűlölni, írni róluk, vagy semlegesen fogadni őket.
Írod: „Bennem is hasonló pillanatban
született meg – egy kis mellékíz is belekerült – az emberi önkényről,
beképzelésekről, talán hálátlanságról is, de ez rejtett, próbáltam őket, a
felhőket lefesteni, igazi lényükben.”
Igen, a felhők: élik az életüket, és bár
lehet, „önkényesek”, de bizony, sokszor jobbak, mint az emberek. Én jól érzem,
hogy a versed igazán nem is csak a felhőkről, vagyis nem is a felhőkről szól,
hanem az „emberekről”, a sok-sok rossz tulajdonsággal felruházott emberekről.
Mert mi – emberek – hányszor vagyunk úgy, hogy nem merjük kimondani, amit
szeretnénk. Pedig mennyi szenvedés, mennyi félreértés – helyére kerülne. Mikor
azt hisszük, érti – akinek a szavainkat szánjuk, - megérti, hogy neki, hogy
hozzá szólunk. Mikor olyan támadások érnek, hogy lépni nem mersz, pedig majd
beleszakad a szíved, hogy nyíltan kiírhasd, amit szeretnél a világba kiáltani:
hogy mennyire hiányzik neked, hogy - hogy szeretnéd úgy, ahogy van, - hogy úgy
, - amilyen. Mert nem merjük levenni az álarcunkat, már félünk minden
mozdulattól, és minden pillanattól. És addig, míg visszahúzódunk a
csigaházunkba, - és mindig a másiktól várjuk, hogy végre lépjen – már nem is
merjük szemtől-szembe kimondani és tisztázni a kimondandókat, - addig csak
szenvedünk és mindenben a rosszat véljük látni.
Amikor elmegyünk az olyan apró, de szép
dolgok mellett, mint a napsugarak játéka a felhők között, vagy a felhők
mélységei, játékossága mellett. Amikor nem tudunk álmodozni az elúszó felhőkben,
- az alakjukban meséket szőni, - amikor nem tudunk a felhők útján üzenni és a
gondolatainkat, az érzéseinket átadni és a „mellékízeket” és hálátlanságot
érezzük, akkor az életünk is olyan, mint a vonuló felhők.
Akkor nézzünk fel a felhős égre és meglátjuk
a felhőket, igazi valóságukban, viharosan, önkényesen, csalva és csalatva, -
hálátlanul.
És egy kicsit álmodozzunk, és megtalálva a
gyönyörűségeket a felhőkben.
A lelkünk, az emlékeink, a
szeretetünk és a felhők ÖRÖKÖK!!!
/Gondolatok Newyear – Felhők c.
versére./
A szeretet képes arra ...
A szeretet képes arra ...
Tudod arra gondoltam,
az ember nagyon
gyengén,
a világra sete
sután jön,
hogy aztán
megerősödjön,
életképessé váljon…
és talán így van ez
tovább,
mindenhez gyenge
kezdetben,
a legnehezebbek
az első lépések,
de az első
sikertelenség után,
ha akarja nagyon,
ha hozzá edzi magát
könnyű lesz
az addig
elérhetetlennek,
felemelhetetlennek
tűnő súly is…
és így van ez szinte
mindennel,
aki kijárja a hozzá
vezető iskolát,
annak könnyű lesz a
nehezebb feladat…
így van ez a jósággal,
kívülről nézve
igen-igen fárasztó,
sokszor elmegy tőle
az embernek a kedve,
mert talán nem tudja,
nehezek csak az első
lépések,
s a teher, ahogyan
növekszik,
az izom is vele
erősödik…
a másik megértése is
tűnik sokszor
lehetetlennek,
de a legnehezebb az
első odafigyelés,
a többi, az út a
megértéshez
már sokkal
egyszerűbb,
minél közelebb, annál
könnyebb…
a kezdet oly nehéz
csak,
a többi
egyszerűbb sokkal,
mindig csak egy
lépést kell tenni,
azzal az egy lépéssel
az ember erősödik…
és talán a szeretettel
is így van,
gyenge az ember az
igaz szeretetre,
különösen,
mert látszatra
nem szeretetre méltó
a körülötte lévő
világ:
de csak az első lépés
a nehéz,
az a legnehezebb,
először valakit
tiszta szívvel
megszeretni,
azután, ahogy
izmosodik
a szeretet
egyre többre
képes lesz.
2012. július 19.
A fájdalom ...
A fájdalom …
A szívemben néma a
fájdalom
Az életem régen
halott
A szavak is
elnémultak
Hiányod a lelkembe
ragadt
Álmatlan éjszakák,
gyötrelmek,
szememből a könnyek
gördülnek
Már nincs velem más,
csak az angyalom
Csillagaimtól
elbúcsúzom, mint
ősszel a sok levél az
ágaktól
Vágyaimat elfújta az
északi szél
Örök lesz a szívem
csendje,
hisz Nélküled az
életem értelmetlen
Magamban hordozom
emlékedet
Lebegés volt, hogy
öleltelek …
Halkan suttogom:
kegyetlenül fájsz nekem
¤
A fájdalom – az
életünk velejárója és szenvedést szül. Fájdalmunk lehet: ha elveszítjük azt,
akit szeretünk, ha elhagyatottak, ha magányosak vagyunk – ha fizikai
fájdalmaink vannak. Iszonyú fájdalmak bennünk – gyötrődik lelkünk, szívünk, –
belül mardos a kín.
Bár az idő a sebeket
begyógyítja, fájdalmaink bennünk maradnak, vagy elmúlhatnak. Arcunkra jeleket,
rajzokat fest a fájdalom. Rejtett gyötrelmek, kínok - szemünkből könnyek,
szívünkre fájdalomcseppek hullnak. A fájdalmaink nehezen, vagy egyáltalán nem
múlnak el, de elgondolkodtatnak bennünket, szenvedünk, de más emberré is
formálhatnak.
Együtt érzővé,
megértőbbekké válunk.
¤
2018. november 1., csütörtök
nov
November – az enyészeté …
sokszor már hópelyheket szór szitálóan szürke hajnalok,
borús, fáradt égbolt – kifakult fények
hideg, az esteledő november csípős szele hidegen, deresen, ködösen
köszönt levelét lehullató erdőket látunk görcsös ágak kopaszon állnak Szürke
felhők felettünk a természet édes álmát ölelésével befedje. A szántásokon
varjak a deres, fagyos rögökön temetők békéjében gyertyalángok, az emlékezés
fényei, szeretteink szívünk csendjébe
rejtve a deres avarban az imbolygó fényekben november van, s hideg, reszketnek
a fák, a bokrok A fákon sem énekelnek már madarak lebbenő gyertyalángok előtt
leesik az első hó - közelít a tél – köd és hideg, fázós, viharos morcos szél,
alvó, fátyolos ködben szürke felhők vonulnak az égen meghalt levelek tömege a
sáros, ködös földön kiűrült a határ, kopár minden nagyon rövidek a napok
gyertyafény szeretteinkért, kik már lelkeikkel vannak velünk
Minden gyertyaláng egy lélek.
Szeretteink, kik nincsenek,
de bennünk örökké élnek.
de bennünk örökké élnek.
2014. nov. –de nincs szerkesztve
2018. október 31., szerda
Táplálék a gondolat
Táplálék a gondolat
Tudod arra gondoltam,
az emberi életnek
az egyik tápláléka
a gondolat,
vele folyton jól kell
tartani,
no nem a gyomrot: az
agyat…
de talán,
amivel útközben
találkozik az ember,
az már virágba borult
más kertjében,
azért, hogy fogyasztja
a mesterséges,
egészségtelen,
emészthetetlen
gondolatokat…
egyet sokáig forgat,
ízlelget, akár ki is
köphetné,
de ha egyszer nem
talál jobbat,
annál az ártónál
sokáig megmarad…
pedig talán gondolat
a világon sok van,
még mag formájában,
amiért csak nyúlni
kell,
s jó helyre ültetni,
gondozni,
vele elbabrálni
hosszan,
hogy kinyíljon, hogy
virágot hozzon...
de mert nem könnyű
felismerni,
nem nagyon
foglalkozik vele az ember…
az élet, jól
megfigyelve
valójában
nem valami szépséges,
sokszor elég riasztó
tud lenni,
még ha idővel a
halandóságot
a halandó úgy ahogy
meg is szokja…
de talán az életnek
ez a formája
még nem az élet maga,
inkább bebábozódott
hernyó csak:
ami, segítségével a
szabad,
a mindentől független
szeretetnek:
gyönyörű pillangóvá
változik…
az a pillangó nem
rest
a sok várakozó
mag közül
megkeresni a neki
valót,
hogy ápolja,
gondozza,
legyen belőle
szépséges,
valódi
gondolatvirág...
a szeretet által
világra jött élet
vigyázz jól,
hogy a kertje méltó
legyen,
teremjenek
valódi virágok,
valódi, még ha
sokszor
szerény gondolatok.
2012. július 18.
Szerettem volna
Szerettem volna
Szerettem volna
boldog lenni
Mégis olyan sokat
kellett szenvedni
Pedig apró dolgoknak
tudok örülni
Hittel, szeretettel,
a világ felé fordultam
Simogattak és
biztattak szép szavakkal
A szívem már acélba
öltözött
A fájdalom mélyen
belém költözött
Már hinni sem merek
neked
Pedig olyan jó
simogató szereteted
Annyira vágyom, hogy
fogd a kezem
És még kicsit
örülhessen szívem.
Öröm-kristálycseppeket
adhasson szemem
2018. október 11., csütörtök
Lélek és test
Lélek és test
Tudod arra gondoltam,
a lélek és a test
ketten összezárva
együtt
olyanok,
mint a bilinccsel
összekötött
rabok,
rabok, akiknek
akaratuk,
szilárd hitük szerint
az útjuk másfelé
vezet…
az egyik menne
jobbra,
a lélek test nélküli
útjára,
vissza az óhazába,
gondolva:
csak arra lehet az
előre,
de a kolonc miatt
nem képes haladni,
visszahúzó erőként
ott liheg a másik…
aki esküszik
az ellenkező irányra,
a testnek egyedül
üdvözítő útjára,
mint aki meg van
győződve róla,
biztos, hogy az előre
arra van,
így nem haladnak tapodtat
sem...
de ha együtt
leülnének ketten,
és megbeszélnék
nyugodtan,
melyik az az út,
amelyik visz előre
biztosan,
akkor az utazás
lehetne értelmes is…
s a lélek talán
megy is a test után
arra az útra,
amelyikre az
szeretne:
egy feltétellel,
ha őt ki nem hagyja
semmiből,
helyet követel
minden gondolatban,
szóban
és cselekedetben…
attól lesz igazán
emberi,
ha működik a test
és a lélek együtt,
s talán biztos, hogy
egyedül
a közös út visz előre
.
2012. július 17.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)