A fájdalom …
A szívemben néma a
fájdalom
Az életem régen
halott
A szavak is
elnémultak
Hiányod a lelkembe
ragadt
Álmatlan éjszakák,
gyötrelmek,
szememből a könnyek
gördülnek
Már nincs velem más,
csak az angyalom
Csillagaimtól
elbúcsúzom, mint
ősszel a sok levél az
ágaktól
Vágyaimat elfújta az
északi szél
Örök lesz a szívem
csendje,
hisz Nélküled az
életem értelmetlen
Magamban hordozom
emlékedet
Lebegés volt, hogy
öleltelek …
Halkan suttogom:
kegyetlenül fájsz nekem
¤
A fájdalom – az
életünk velejárója és szenvedést szül. Fájdalmunk lehet: ha elveszítjük azt,
akit szeretünk, ha elhagyatottak, ha magányosak vagyunk – ha fizikai
fájdalmaink vannak. Iszonyú fájdalmak bennünk – gyötrődik lelkünk, szívünk, –
belül mardos a kín.
Bár az idő a sebeket
begyógyítja, fájdalmaink bennünk maradnak, vagy elmúlhatnak. Arcunkra jeleket,
rajzokat fest a fájdalom. Rejtett gyötrelmek, kínok - szemünkből könnyek,
szívünkre fájdalomcseppek hullnak. A fájdalmaink nehezen, vagy egyáltalán nem
múlnak el, de elgondolkodtatnak bennünket, szenvedünk, de más emberré is
formálhatnak.
Együtt érzővé,
megértőbbekké válunk.
¤
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése