Halálig ölelésben …
Lelassult szívvel
éljük mindennapjainkat,
fájdalmak és kínok
béklyói között.
Már nincs mit
megteremteni.
Halhatatlanná válnak
az emlékek,
a szerelmek is távol
úsznak
– halálig ölelésben.
Az évek messze
sodródnak,
pislákoló
gyertyalángnál
a viasz is csendben
folttá olvad,
az emlékek hozzák
vissza a múltat.
Álmatlan, nyugtalan
éjszakák,
holdfényben úszó
égbolt,
csillagok szikrája az
ezüstös éjben,
lét és nemlét határa
az álmokba esve.
A hajnal aranyhidat
ereszt a reggelre.
Elszállnak belőle az
éjszakai feszültségek.
Az égen színes
felhők,
fényhidak ég és föld
között.
Árnyak suhannak,
a titkok még
mélyebbre hullnak.
A napsugár ragyogása és
a trillázó,
vidám madarak egy kis
örömet ad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése