A nehéz követ felemelni ...

A nehéz követ felemelni ...

Tudod arra gondoltam, hogy butaság,

ha egy hatalmas erővel megáldott valaki,

azt mondja a nála sokkal gyengébbnek,

hogy próbálja csak felemelni,

nem is olyan súlyos az a nehéz kő,

de ha egy valamikor volt hasonló

vékonydongájú mondja,

próbáld csak erősíteni magad,

látod, nekem is sikerült

mozdítani a mozdíthatatlant,

akkor az már egy okos, jogos tanács,

ha a halálos beteget azzal vigasztalja,

aki betegséggel sohasem találkozott,

hogy van visszaút, meg fog gyógyulni,

az hiteltelen marad még annak is,

aki vigaszra nagyon vágyik,

de reményt ad, ha olyan mondja,
aki azt az utat megjárta,

ha valaki,

aki a magányt sohasem ismerte

azzal bíztat, hogy azt is,

mint annyi mást ki lehet bírni,

az felelőtlen,

a másik baját lebecsülő

üres beszédű,

de ha valaki azt meséli,

megjárta a magány pokoli bugyrát ő is,

és akarattal tudott szabadulni belőle,

tudott elindulni másik irányba,

sötét helyett a fény felé,

hogy nagyon mély volt az a szakadék,

maga se hitte, és mégis

lehetséges megújulva újrakezdeni,

a negatív gondolatokat átprogramozni,

a szeretem dolgok felé elindulni,

legyen az bármi,

akár egy álom, egy ifjúkori,

ami akkor nem teljesülhetett,

ami szerethetőségével a magányt megölheti,

néha csak egy titkos vágy után elindulni,

talán már magától érkezik a többi,

próba szerencse,

akkor őrá, mint élő példára

érdemes hallgatni,

megpróbálni az utat,

ami egyszer már jól bevált,

garancia nincsen rá,

nincsen két egyforma eset,

ahogy nincsen két egyforma ember se,

de talán meg lehet kísérelni,

még ha néha lehetetlennek is tűnik,

talán sikerül kilábalni,

mint ahogy a valamikori

vékonydongájúnak,

a nehéz követ felemelni.

2009. okt. 14.