Sok a megálló ...
Tudod arra gondoltam,
az ember életében sok
a megálló,
vannak közülük
olyanok,
mik mellett sietve
kéne elhaladnia,
a hívó szót nem
meghallani,
de mert nagyon
egyedül van,
s mert épp attól fél
a legjobban,
jobban a magánytól,
mint az ördögtől
magától,
oly szívesen
csatlakozik oda,
ahol emberekkel
találkozik,
olyankor nem válogat,
mindegy kik,
csak legyen mellette
valaki,
mint ki nagyon hosszú
ideje
sötét erdő legmélyén
bolyong,
s ha először embert
lát,
még, ha rablót is
akár,
megörül neki,
boldogan hozzá
csatlakozik,
sokszor csapódik
vesztére,
csak hogy annyira
egyedül ne legyen,
észre se veszi
közben,
pedig sokszor nagyot
koppan,
hogy ami először
megdöbbentette,
az lassan a
természetévé lesz,
ő is ott üvölt a
farkasok között,
az ember fél egyedül,
tömegbe pedig azzá
válik,
van úgy, hogy nem
rablókkal,
nem farkasokkal,
hanem találkozik az
álszentekkel,
ők veszélyesebbek,
mint a rablók,
nem tudható,
valójában kik is ők,
talán velük a
legnehezebb,
az ember fél az
egyedülléttől,
azért hamar lehorgonyoz
ott,
ahol emberfélére
talál,
nem folytatja
magányos útját,
pedig pár lépést
kellene haladni talán,
de mert fél az
egyedülléttől,
a hajóját megalkudva
lehorgonyozza,
és talán soha sem jut
oda,
ahol a szeretet tárt
karokkal várja,
mert az ember inkább
elkározik,
csak egyedül ne
maradjon,
mert a magánytól
jobban fél
a kárhozatos
ördögnél.
2009. okt. 13.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése