Nyárvég, őszbe
ballagva …
Az éjszaka lassan,
csendesen lopakodik.
A Hold éjszakai útját
fejezi be a háztető felett, - az égbolton.
Hajnalodik. Szürke
fák felett dereng, az árnyak is csendben világosodnak.
Még nagyon hűvös van.
A kertek felett harmatpára lebeg.
Minden egyes levélen,
fűszálon millió apró kis kristályszemekként szikráznak a harmatcseppek. Fanyar
illatok úsznak a légben. Amint kelet felől ébred a Nap,
ezt a párás harmatot
is feloszlatja - a kopár rét, a mező felett ragyogó kék baldachint von a
horizontra.
A vizeken is ködpára
gomolyog. Búsan susognak a szomorúfüzek. A vonuló madarak messze szálltak, de
ébredezik a tó, a part menti bozótos. Békák hada zengi hajnali himnuszát,
bogarak zümmögnek a sárguló, barnuló fűben. A patak vize felett madarak
szárnyalnak, reszket a levegő, pedig a napfény már melengetően simogat. Óráról
órára melegszik az idő. Aranylik az őszi napfény.
A határban megindul a
dolgos munka, tarlót szánt az eke, hogy előkészítse a földet az őszi vetéshez. Kaszálják
a sárguló mezőket, begyűjtik a szénát az állatok téli takarmányozására. Az erdő neszei is ébredeznek. Birkákat terel a
mezőre a juhászgazda és kis segítője – puli kutyája. A szőlők, a gyümölcsösök
felől darazsak zsongnak a beérett terméseken. Sárga-arany levelek hullnak.
Zizeg az avar, susogva szállingóznak a levelek. A déli napsugár egyenesen ontja melegét. Zsong
a mező. Délutánra megnyúlnak az árnyak, az alkony bíbor színben kúszik a
láthatáron. Megnyílnak a tüskés bozontos kis házak, hogy apró terméseik
kidughassák fejüket, koppanva hullik a gesztenye, a dió, a makk az avarba, mely
puha takaróként borítja a fák alját, a potyogó terméseket.
Az égbolt szürkülni
kezd, az este bársonytakaróként terül a horizontra. A bogarak, a tücskök
citeráikon játsszák szerenádjukat.
Ezüst fényben ragyog
felettünk a Hold, körötte apró mécsesekként ragyognak a távoli csillagok.
Az éjszaka muzsikája,
lágy dallamai ölelik a csend világát.
Homály és csend – az őszbe
– ballagva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése