Nehéz iskola az élet
Tudod arra gondoltam,
nehéz iskola az élet,
talán mind közül a
legnehezebb,
csak tananyag van,
tanár nincsen,
aki szeretne
tanítani, aki lehetne,
az bukdácsol pár
lépéssel előbbre,
a leckék nagyon
nehezek,
elindul az ember az
egyiken,
kiderül róla
hamarosan,
becsapós volt,
könnyűnek csak
látszott,
az irány új lesz, egy
másik,
ahol a fény többnek
látszik,
boldogan szárnyal egy
ideig,
a napfényt, a
szabadságot élvezi,
de sokáig nem örülhet
itt sem,
újra megjelenik az
ismerős,
az áthághatatlan
akadály,
az ember falnak
ütközik,
arcára esik,
kereshet magának
megint
egy újabb irányt,
vezérfonal nincsen,
kapaszkodó sincsen
sehol,
az út kicsit
egyenesebb néhol,
de hamar jön újra a
hepehupás,
a legrosszabb, hogy
hiába vár,
hiába reménykedik,
kívülről nem jön a
segítség,
önmagának kell
dönteni,
hová, merre menjen,
súgója van,
nem tévedhetetlen
ugyan,
egy belső hang,
ami nem mindig
segítség,
melyik a vágyak
utcájába vezet,
olyan utca ez,
melyik mindjárt
temető is,
a megvalósulatlanok
temetője,
sok galibának okozója
ez a hang,
erőszakosságával
mégis elnyomja a
másikat,
a halkat, az alig
hallhatót,
a szeretet békés,
kiszámítható szavát,
amelyik ismeri a jó
utat, talán,
ha egyszer a vezetést
átveheti,
ha a hangja
felerősödik,
kevesebb lesz a
kudarcos,
és sokkal több lesz a
száma
a napsütéses
napoknak.
2009.júl. 27.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése