Az idő múlásával…
Tudod, arra
gondoltam,
a tudatlan embert
könnyű becsapni,
vagy nem is annyira
tudatlan az ember,
mint amennyire jól
járni szeret,
pedig tudja,
tudnia kell, ha nem
bolond,
ami ár alatt kapható,
az nem lehet ugyan
az,
mint a drága,
de mert könnyebb
megszerezni,
magát is becsapva
elhiszi,
annak is akkora érték
van,
mint az elérhetetlen
árúnak,
vesz belőle sokat is,
s közben nyugtatja
magát,
ez is az,
még szebben is
csillog, mint a drága,
maga körül, magát
becsapva,
sok-sok hazugságot
halmoz fel,
minden csillog,
villog,
messziről talán úgy
is tűnik,
de közelről semmi sem
igazi,
ami a tálban van is
alma,
talán pirosabb,
fényesebb,
csak éppen íze
nincsen,
csak beleharapni nem
lehet,
csak élet nincsen
benne,
csak épp az elmúlásra
emlékeztet,
a hazug szeretet
szava, csókja, ölelése,
hamis kézfogása
önmagát árulja el,
hiszen irritálja a
bőrt,
gyors mosakodásra
késztet,
jaj, micsoda
különbség,
hamis, vagy valódi
szeretetet
simogatása,
csókja, kézfogása
között,
a valódi útra kel,
hogy a lélekig jusson
el,
mert ő él, míg a
másik halott,
de hát az ember azt
játssza,
hogy tudatlan,
nem tud különbséget
tenni
értéktelen, és
értékes között,
az olcsó kavics,
s a drága kincs
között,
vagy csak
megalkuszik,
mert ami olcsó,
könnyen kapható,
a drága
megfizethetetlen,
ő születik,
hosszú vajúdással,
fájdalmak közt jön a
világra,
de ha már él,
összetéveszthetetlen,
mert időt álló,
az idő múlásával se
veszít
ragyogó fényéből,
melegségéből,
sugárzása valódi,
nem csupán hamis
illúzió.
2008. aug. 11.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése