November felénk biceg
A november az
elmúlást juttatja eszünkbe. Már homályosak, csípősek, fagyosak az éjszakák, a hajnalok.
Dermedten, csillanva gurulnak a harmatcseppek. A madarak is későbben ébredeznek,
dideregve csivitelnek a deres ágakon. Barátságtalan, ködös homály lepi a
várost, a határt. Zúzmara festi fehérre a tájat. A fák alatt megbarnult avar
sodródik a feltámadó szélben. Később kel a Nap, dermedten dugja ki sugarait
takarója alól. Fátyol borítja már fényeit, s a meleg régen elballagott. Meztelenre
vetkőzik a természet. Az örökzöldeken kívül csupaszodnak, dideregnek a fák is.
Ruhátlanságuk képe tükröződik a tócsákban. Színesedő, őszi bogyókat csíp a dér.
A nappalok sokszor szelesek, a mező, a rét is megdermed. Durván harapós a
levegő. A hideg csípősre festi arcunkat, kezünket. Fagyottak a lélegzetek. Jeges,
fanyar illatok szállnak. A legelő állatok telelőre bandukolnak. A vizek
csörgedezése sem vidám, nem kacagó. A
parti fűzek sírva hajlongnak az erős szélben. Az ég peremén szálló, terhes, fehér
habfelhők szétrepedve, olykor sietősre veszik útjukat – könnyeket ontva. Hűvös
eső kopog a tetőkön, az ablakokon, kövér esőcseppek indulnak a szürke égbolt
ösvényén. Korán alkonyodik. Szürke fátyol borul a kertre. Átfonja a csönd és a
homály az égboltot. A hidegbe fagy az est. Párás ablakok mögött a bánat
lehelete kúszik. A csillagok homályosan, korán ébrednek, - elúszva a Hold
fehéres fényében. Madarak mozdulnak álmaikban, a fákon ülő fészkeikben – az
éjszakában.
Minden aludni, halni
készül. A köd homályos, lenge fátylat sző a világra.
Halottainkkal
beszélgetünk, - emlékezünk a lebbenő gyertyafényben, a szemünkből pergő
könnyekkel, mécseseinkkel, koszorúinkkal, - szívünkkel, lelkünkkel.
A szomorú, megfáradt élet
pihenőre vonul. November felénk biceg.
*
Avarillatot hoz
magával
Most van az
aranyszínű ősz
Avarillatot hoz magával a ködös,
párás, novemberi levegő.
Csípős, - deres minden reggel.
Az égbolt tarka, sokszínű.
A nap, a hold, - a nappal és éjszaka
már oly szürke - egybefonódott.
Színes az avar, kopaszok a fák.
A madárijesztő pörgekalapján
csivitelő madarak ütnek tanyát.
Avarillatot hoz magával a ködös,
párás, novemberi levegő.
Csípős, - deres minden reggel.
Az égbolt tarka, sokszínű.
A nap, a hold, - a nappal és éjszaka
már oly szürke - egybefonódott.
Színes az avar, kopaszok a fák.
A madárijesztő pörgekalapján
csivitelő madarak ütnek tanyát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése