Emléketek élteti szívemet
Rátok gondolok és
látom lelketek minden rezdülését
Valóban nagyon rég
volt, utatok másfelé vitt,
de örökre szívemben
éltek.
Nagyon hiányoztok
nekem
Éjszakánként keveset
alszom - hallgatom a csendet.
nézem, az ezüstlő
holdat
Átlépek világomból
lélekvilágotokba,
az árnyak, az álmok
országába
Az évszakok
váltakoznak,
a TI világotokba már
örök a nyár
Visszajárok az
időben, minden egyes pillanatban,
amit együtt
töltöttünk
Sötét van köröttem,
csak a csend muzsikál
Emléketek élteti
szívemet
Örökül hagyva ránk!
Drága Halottainkért,
akik már nincsenek velünk,
de szívünkben élnek
örökkön örökké!
Valaki mindig elmegy
közülünk, s magával visz egy darabot a
szívünkből.
Mozdulataikat,
szavaikat ismételjük újra és újra, mintha
csak így próbálnánk éltetni magunkban.
Látjuk, ahogy
odafentről fénylő csillagként ragyognak
ránk.
Ajkukon eddig sohasem
hallott dallamok születnek. Dallamok,
amelyek csak nekünk szólnak. Nekünk, az itt maradottaknak.
Így értjük meg, hogy
nincs értelmetlen élet, mert egy valami
értelmetlen csak: és az a halál!
Tovább, őrizve
szívünk mélyén, minden lélegzetvételünkben,
a gyertyalángban lobbant emléküket.
Valaki elment
közülünk. Örökül hagyva ránk
emlékképeket.
Itt hagyva egy ki nem
hunyó gyertyafényt. Mert szívünkben és
életünkben
„ŐK a Nap, a Hold és
a csillagok,
a bolygók, melyek
körülöttünk forognak végtelen időkig.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése