Ha belénk költözik a nyár
Tudod arra gondoltam,
van úgy az ember
életében,
hogy beléköltözik a
nyár,
de nem akármilyen ám,
olyan,
ami a nyarak közül is
a legtökéletesebb,
amikor eső is van,
napsütés is, a
kelleténél se több,
se kevesebb, csodásak
a nyári esték,
és a nappalok is
azok,
a természet mindent
megtesz azért,
hogy adjon
boldogságot,
a fák a gyümölcstől
roskadoznak,
valamiért a kártevők
is elkerülik,
ez olyan állapot,
ami az irigylésre
méltó…
de mégsem felhőtlen a
boldogsága,
mert az eső rosszkor
esik mindig,
azt se tudja,
a rengeteg terméssel
mit kezdjen,
szeretné tartósítani
a sok jót,
fél nagyon,
kincse,
hogy inflálódik
időközben,
lehetne,
de mégse boldog az
ember…
és van úgy is, hogy
bele a hideg,
a legrosszabb fagyos
tél költözik,
amikor megdermed
minden,
a lelkét is
érzi fagyosnak,
mintha már élni se
élne,
beköszönt a halála
minden jónak,
lejjebb nem is
lehetne már,
mikor kibújik egy
szál hóvirág,
nem több, csak egy
hófehér,
gyenge száron remegő,
bármikor elveszthető
picinyke öröm,
sokat nem jelent,
a tél még ki tudja
meddig húzódhat,
de attól az apró kis
virágtól
az ember kap annyi
örömöt,
hogy mellette
elbújhatnak
a gazdag rokonnak
ajándékai a nyárnak…
csak egy szál
hóvirág,
se illata, se
gyümölcse,
csak épp van,
talán azért,
hogy tőle
felengedjen,
ha csak egy rövid
időre is
az emberben
a hideg, a halott
tél.
2011. május 30.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése