Aki szeret
Tudod arra gondoltam,
az embernek a
szeretete
sokszor hasonlít a
látására,
a fényt csak akkor
érzékeli,
ha ott van a szeme
előtt,
csupán a rész, amit
lát,
míg el nem takarja
egy felhő,
akkor már csak a
borút látja,
szeretni tud a fény
korában,
de talán nem is a
másikat,
meg, csak a fényt
szereti,
de az egészben ott
van
a világosság mellett
a sötét,
és sok-sok különböző
árnyalat,
az élet nem csupán a
virágzás időszaka,
a virág lehull a
sárba,
egyszer a hideg tél
is megérkezik,
nem csak fönt van,
le is kerül az ember,
nem csak szép,
lehet csúnya is az
idővel,
kevésszer szárnnyal,
sokszor mászik a
sárban,
aki benne csak a
fényt szereti,
csalódik, a
színtelent,
a fakót meglátva,
az a szeretet tévedés
csupán,
talán,
ha olyan
kiszolgáltatott,
gyenge állapotban
szeretnék meg az
embert,
csúnyán, és véresen,
ordítva és ráncosan,
egy időben öregen és
ifjan,
mint anya újszülött
csecsemőjét,
magából kívülről
látva részt,
akkor jöhetne
bármilyen évszaka az
egésznek,
lehet vakító napfény,
vagy ijesztő zord
idő,
nem változhat semmi,
aki szeret, annak az
egész
egyben is szerethető,
tavaszi virágzástól,
a végső elmúlásig.
2010. dec. 06.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése