Mint egy gyermek ...

Mint egy gyermek ...

Tudod arra gondoltam,

hogy minden, ami él, táplálkozik,

de nagyon nem mindegy,

mi az, amit az ember megeszik,

az étek testté, vérré válik,

de nem csak a testet,

sok nem odavalóval etetik a lelket is,

mitől az ellenálló képességét elveszíti,

legyengül, beteggé válik,

betegen már csak sínylődik,

nyoma sem marad hajdani önmagának,

lehet gyógymódokkal próbálkozni,

továbbmérgező gyógyszereket beszedni,

segít az egyiken,

beteggé tesz mást,

lehet tartani méregtelenítő kúrát,

a méreg, úgy ahogy kiürül,

hogy azután újra kezdődjön a rombolás,

bajban van a test,

ha nem tud szabadulni

a rázúdított méregtől

a léleknek még nehezebb,

ha sok támadás éri, az orvos hiába,

csak kábul, de nem gyógyul,

nem segít a léböjt rajta,

pedig neki van egy különleges,

de nehezen beszerezhető gyógyszere,

mi által könnyedén,

napról napra tisztul,

 megszabadul minden keserűtől,

az elnehezült lépteit feledve,

szárnyakat kap újra,

a léleknek a szeretet

olyan méregtelenítő kúra

ami által a nyomasztó tehertől megszabadul,

olyanná lesz,

mint egy érintetlen,

gondtalan gyermek,

vele a legbetegebb lélek is újjászületik.

2010. szept. 24

Október csendje ...

Október csendje …

Felhők fölött hasad a hajnal

Az égbolt kopár, szürke,
Gyöngyharmattal tele hintett
reggelek borúsan ébredeznek.

Őszi eső öntözi a földet,

Sodró szél söpri ki a felhőket.

Arany barna levelek hullnak,
Az avarra táncolva vitorláznak

Még aranyfény szövi át a tájat,
de hirtelen megy le a Nap
Egyre halványulnak a fények,
Már aludni készülődnek.

Sejtelmesen borul ránk az este,

A holdfényes csillag tengeren

Borzongat a hűvös levegő,
Megérkezett hozzánk október

Az igazság

Az igazság 

Tudod arra gondoltam,

az ember életében

az olyan igazság nagyon sok,
ami akkor nagyon fontos,

amiért harcolni is kész akár,

olyan igazság,

mire képes lenne rátenni az életét,

de ahogy az idő múlik ,

nem lesz más belőle,

csupán haszontalan hagymahéj,

ami csak látszólag felesleges,

a héjakat le lehet hántani,

és talán,

alattuk ott ragyog az egyetlen,

a valódi igazság,

mikor a hagyma nem növekszik már,

az ember rádöbben,

valójában semmi sem maradt fontos,

a valamikori nagyon lényegesből,

hitetlenkedve nézi,

nem érti,

miért gyűjtögetett belőle ennyit,

hogy nem látta annak idején,

talán,

mert túl közel volt hozzá,

talán,

mert rövidlátó szemmel nézte,

hogy ez bizony csak hagymahéj,

dobálja ki a felesleges héjakat,

(amik legfeljebb megfázásra,
vagy egyszer egy évben

a tojások festésére jók)

de ha szerencséje van,

a középen megtalálja,

a leges-legközepén megbújva

az egyetlen kendőzetlen igazságot,

a valódi szeretetet,

hogy így van ez,

valószínű,

az elszámolásnál,

a héjak húzogatásánál,

talán még senki se mondta

a száraz burokra,
hogy a lényeget megtalálta,

hogy igen, ez volt az-az igazság,

amiért érdemes volt itt lenni.

2009. szept. 24.

Álmokban élek veled ...

Álmokban élek veled …

 https://www.youtube.com/watch?v=05n7wBKD2H0&list=PL859EA29C94CCC77B

Tükörfényes ragyogó kék (arany) szemek,
Simogató, finom kezek hiánya,
Elsuhant évek már csak emlékek,
Csönddé zsugorodott szavakban.

Hiányzol. Amikor elmentél,

A napnyugtám kékké változott.
Elvesztett mosolyok fájón bennem,
Már nincs, ki lecsókolná könnyem.

Csöndesen, magányomban vagyok,

Évek óta álmokban élek veled.
Csillagaim pislákolók, holdam halovány,
Lelkem suhan, sóhajom hozzád száll.

Angyali lélek

Angyali lélek

https://www.youtube.com/watch?v=vF8T05i1XWI

Tudod arra gondoltam,

ami kézzel fogható, ami tapintható,

ami a szemnek látható,

annak sorsa mindnek ugyanaz ,

egy ideig él a világban,

s megsemmisül, ha az ideje eljön,

ez ellen nem tehet senki,

a festő a festményt megfesti,

művéért ennyit tehet,

de a mű még ennyit sem,

magát nem tudja megvédeni,

a sorsát el nem kerülheti

se az erdő, se az erdőben élő fa,

sok minden történhet vele,

a sorsát nem befolyásolhatja,

a sorsát el az ember se kerülheti,

hogy eleje van, és van vége,

az valahol megírva van,

de a közti rész talán rá van bízva,

ő a sorsáért tud tenni,

az itt töltött időt szépítheti,

kamatoztathatja,

amit kapott ajándékba,

de el is pocsékolhatja,

ki szépnek születik,

az előleget kiérdemelheti,

és el is herdálhatja,

ki pedig csúnyának,

az a csúnyaságát

az életével megszépítheti,

meghalhat rútként,

 aki nagyon szépnek született,

de öregségére szép lehet,

ki jött a világra világ csúnyájának,

se a festmény, se az erdő,

se a benne élő fa

nem tehet semmit önmagáért,

igaz, önmaga ellen se,

hiszen ő

csak egy művész által megálmodott festmény,

egyedül az ember joga,

lehetősége,

a sorsát belülről alakítania,

akár, hogy eltékozolja,

mit érdemtelen kapott,

akár úgy,

hogy végül a szépet kiérdemelje,

csúnyát is széppé változtathat

a belső varázsló, az emberi,

vagy inkább az angyali lélek.

2010.szept.22.

Decemberi merengés

Decemberi merengés

Nagy, száraz, zizegő leveleket sodor a csípős szél.

A fák ágai szinte már kopaszon állnak, csak az örökzöldek lombjai susognak az olykor

vadul tomboló szélben. A napfény már régen messze tűnt. Bizonytalan színek uralják a tájat

Szürke égbolt alatt álmos, nedves köd borul a városra. Nyomasztóan megérkezett a tél, bevánszorgott december. A levegő is tele van a tél illatával. Az utak még szürkén kanyarognak, de a füvön, a faágakon vékony fehér réteg tapad a dermesztő hideg hatására.

Néha hópelyhek táncolnak a szélben.

Amikor a homályos Nap lemegy a horizonton, hirtelen lehűl a levegő, - metsző hideggé válik. Csípős szél zörgeti a tar faágakat és a még utolsó száraz faleveleket. Az esti derengésben elmosódnak a körvonalak.

A közelből lágy zene hangja kúszik felénk.

Közeleg karácsony!

A város ünnepi díszbe öltözik. Fények vibrálnak a kirakatokban, az utcákon fényfüzérek.

Az otthonok  kandallóiban lobogó tűz fénye különös hangulatot nyújt.

A lángokban emlékek, képek elevenednek meg. Gondolatainkba mélyedve merengünk a lángot figyelve.

A hideg éjszakákban a Hold ezüst fénye öleli az égboltot, körötte szikrázik a milliónyi

sok-sok csillag.

Hópelyhek táncolnak csendesen, meghitten – a télben, decemberben. .

Álom ...

Álom ...

Békességben élni

Békességben élni

Tudod arra gondoltam,

békességben kellene élni a világgal,

és békében lenni önmagunkkal,

az egyik felével,

a teremtett felével könnyű a béke,

még a vak is látja, olyan gyönyörűséges,

de amit az ember tervtelen teremtett

saját magában, és a mindenségben,

az már nehezebb eset,

talán nem is szabad megkötni a békét,

de olyan sok rossz ellen

harcolni se lehet,

az a béke álságos lenne csak,

az a háború kilátástalan,

az olyan békét könnyen felrúgja

egy rossz, egy félreérthető mozdulat,

a háborúban

a saját élet mentése fontosabb,

mint a cél maga,

amin változtatni nem lehet,

el kell fogadni olyannak, amilyen,

hogy is élhetne az ember békében

zűrös önmagával,

a zavaros világgal,

mindkettő olyan esendő,

oly könnyen belekerül a bűnbe,

bűnössel, és bűnös önmagával

nehéz békében élni,

de talán van esélye mégis,

ha csak egy csöppnyi is,

az áldásos belső nyugalomnak,

ha tudja az ember,

mert erőfeszítést tesz érte,

hogy nem árt másnak,

nem árt a világnak,

nem vesz részt a romboló háborúban,

ami már-már szinte lehetetlen,

szeretet nélkül

egészen biztosan nem lehet,

de szeretettel a szívben

önmagával megbékélhet az ember,

és talán a gyógyulásban bízva

beteg felével is a világnak.

2009. szept. 22.

Megváltást kérek ...

Megváltást kérek …

Kőkemény lett a szívem. 

Kegyetlen a sors velem.

A keserűség elhatalmasodott rajtam.

Feszülten, lelki fájdalmaimmal élek.

Sokszor már az akaraterőm is elhagy.

Nehéz újra „felállnom” és folytatni életem.

A kínok, a fájdalmak alól megváltást kérek Istentől,

De nem találok meghallgatásra.

Szemem könnyekkel telve, szívem keserű fájdalmakkal

Lélek nélkül ...

Lélek nélkül …

https://www.youtube.com/watch?v=AEjmjaAJ9BA

Tudod, arra gondoltam,

miért is juthatott idáig az ember,

miért lett ebben a gyönyörűséges,

színes földi világban

pont az ember ilyen szürke,

ilyen sajnálatra méltó, mert ne hidd,

hogy rossz az ember,

sokkal inkább szánni való,

amiért ennyire önsors,

és világrontó,

ahol ember él,

miért olyan sok a könny,

és miért kevés az öröm,

hol romolhatott el ennyire,

miért lett monoton az ember,

miért nem tud remélni,

miért nem hisz önmagában,

és a világban,

miért temeti az élőket,

s miért nem élvezi az életet,

mint a virágról virágra lebbenő

pillangó,

miért nem szabad,

mint a magasröptű madár,

ősszel miért a halálra vár,

miért nem a közelgő tavaszra,

miért nem az örök fényre,

miért az örök sötétre,

miért hiszi,

hogy vendég az otthonában,

a világban,

mi köti gúzsba,

miért nem tud emelt fővel élniâ026

és tudod, az jutott eszembe,

összefüggés lehet a lélek,

és a gerinc között,

talán akkor lesz lelketlenné az ember,

mikor csupa jó szándékból,

de mégiscsak betörik a derekát,

ő se lógjon ki a sorból,

a gerinctelenek sorából,

a lélek csak ott élhet békében,

ahol gerinc van,

méghozzá egyenes,

ahol nincs,

ott lélek sincs, lélek nélkül,

gerinctelenül

oly szánalomra méltó az ember,

mint a gombostűre tűzött bogár.

https://www.youtube.com/watch?v=Uuwd9Bq0w7g

 2008. szept. 22.

Emlékek szirmain ...

Emlékek szirmain …

Két egybeforrt lélek voltunk életünkben.

Szerelmes éveink csöndesen teltek el.

Nem lángoltunk forró tűzzel.

Szemem tükrében az emlékek szirmain fények csillannak,

Álmaimban bűvös varázslatok után nyílnak meg a hajnal kapui.

Te már ismeretlen csillagon éled angyali életed.

A kiszámíthatatlan világ

A kiszámíthatatlan világ 

Tudod arra gondoltam,

a világ olyan kiszámíthatatlan,

annyi benne a kilátástalan sötét folt,

ha az ember belegondol,

egy percre se lehet nyugodt,

kiegyensúlyozott,

mi előtt van,

rá még mi várhat,

a rossz az embernek nyomában jár,

senkit nem véd meg ellene semmi,

előbb, vagy utóbb, utol is éri,

talán azért oly nyugtalan,

mert fél a holnaptól,

mégis, élnek a világon sokan,

akik valamiért elégedettek,

akiknek nyugodt az álmuk,

pedig a veszély fenyegeti őket is,

és mégse bolondok,

talán azt se tudják, hogy kiváltságosok,

hogy miért azok…

olyan dolog lehet,

mint amikor tiszta a lelkiismeret,

amikor tekintet tekintetet nem kerül,

amikor a szem bátran,

egyenesen,

félelem nélkül néz a szembe,

talán bennük nem valami plusz van,

inkább csak a lelkük könnyebb,

az életük nekik se jobb,

de élhetőbb sokkal,

nyugodtan néznek szembe a világgal,

mint akit belülről

semmi titkolnivaló nem gyötör,

semmi,

miért szemlesütve kellene járniuk,

nem ártottak a világnak,

nem járultak a rosszhoz akarattal,

nemtörődömséggel,

talán, ha a lelket semmi nem háborgatja,

legyen a leselkedő veszély bármekkora,

béke van, és nyugalom, ott, ahol

az ember önmagával nem harcol.

2010. szept. 21.