Az ösztön és az ész

Az ösztön és az ész

Tudod arra gondoltam,

talán ellenfelei egymásnak

az ösztön és az ész,

kompromisszumot kötni nem tudnak,

a kettő együtt nehezen fér,

hadban állnak egymással,

büszke, és elégedett az ember,

csak épp hogy nem boldog,

ha végül győzedelmeskedik az ész,

mindez önmaga ellen történik,

a legyőzött fél ő lesz,

a legyőzött, a visszafogott,

a természetes világtól eltávolodott,

idegen hazájában, a nagyvilágban,

de jó, hogy van,

általa,

mert megfogalmazza,

mert az ember tud róla,

lesz szép a szép,

lesz valódi a „van”,

mégis, sokszor olyan,

mint a nem lebomló műanyag,

több kárt csinál, mint hasznot,

hogy a természetes anyagot, az ösztönt

kegyetlenül visszaszorítja,

ha hatalmasodik az ész uralma,

nem gügyög az anya,

de dajkál előrelátón okos szóval,

pedig a gügyögés, ha engedik,

mint a forrás feltör

anyából és gyermekből,

szinte bugyborékol,

azt nem kell, nem lehet tanulni,

ahogyan a természet adja, úgy a jó,

de az ész mindig közbeszól,

megmondja,

hogyan kell jól csinálni,

hogy a dolgokat meg kell csinálni,

ideje van mindennek,

hogy mikor, ő mondja meg,

mikor van helye az ölelésnek,

a szeretet kifejezésének,

szüksége van rá az embernek,

de talán csak mellette,

és nem a sokszor túláradó,

de természetes ösztöne helyett,

nélküle művi csak az élet,

ha nem lenne,

az ember nagy bajban kerülne,

mert önmagában az észnek

olyan a terméke,

ha egyszer eláraszt mindent,

nagyon nehezen bomlik le.

2010. július 19.