Január - Elmúlt

Január

Didergő fák fölött hófelhők szállnak
a deres, zörgő ágak is napsütésre várnak
Sajog a szívem, jajgatnak mély sebeim,
összezavarodtak amúgy is kusza érzéseim.
Leszállt az este, elmúlt ez a nap,
lehullt a fény a csendes kertek alatt
Itt - ott bolyhos az ég, őszi széna a hajam,
az égen hunyorognak a csillagok - magasan.
Feljött a Hold is és a párás éjszakában
a fák és bokrok zizegnek a fázós januárban.

*

Január – Elmúlt

Elmúlt a karácsony,  elbúcsúzott az óesztendő is.

Zimankósak az éjszakák, de a nappalok is fog vacogtatóak.

Ólomszürke takaróba bújt a Nap. Ködös, fehér dércsipke borítja a fákat, bokrokat,

melyeken már csak zörgő ágak és itt-ott egy-egy fagyott levél didereg.

Reszket a világ.

Szürkeség és hideg vesz körül.

Ködvirágok lepik el szememet és fájó szívemet.

Január van. Deres, csípős, zord a tél. Hideg, - maró a levegő. Ólomszürke takaróba bújt a nap. Szürke az égbolt, a fény sem látható. Búsak a kopasz fák, zörgő ágaik sírnak, dideregnek a fagyos télben. Ködös, párás, dérlepte a táj, a fű, a bokrok, a kövek. Madárdal régen nem hallható. Ha a Napocska mégis kidugja sugárszálait takarója alól, a fenyőóriás tűlevelein átbök a fény.

Nézem a szürke felhőbe burkolózott világot, csak körvonalak rajzolódnak ki elmosódottan, homályosan.

Korán alkonyodik. Zimankósak az estek, de a nappalok is vacogtatóak.  Az éjszakában az ezüst Hold is dérlepte, - apró jégvirágokat ringat a szél.

Tavaszt vár, enyhülést – a természet, hogy újra rügyet hozva lombkoronát növesszenek, mindannyiunk örömére. S újra  zöldelljenek a fák, virágozzék a lélek!