Fagyos szívű január
Január, január,
szegény kis január,
fagyos még a lelke is
tán,
már nem is ember,
mint a magára
oly büszke „dec”,
neki nincsenek
különleges ünnepei,
ahogy a méltán
irigyelt elődnek,
jégből van csillogó
virága is,
s ha a várva várt
meleg megérkezik,
az is nyomtalan
tovatűnik,
magot se lehet belőle
csenni:
ha teheti, előle
elrejti
meleget adó sugarát
a máskor oly kegyes
Nap is…
szeretni hogy is
lehetne azt,
aki ilyen rideg,
hideg,
nincs benne
hajlékonyság,
nincs benne szeretet,
nehezen viseli az
ember
még a közelségét is,
nem hogy még ölelje
magához…
legkedvesebb
hónapjuknak
őt kevesen mondják,
hogy megérkezzen,
ritkán várják,
jégből van a szíve,
fagyos a könnye,
de amikor hullani
kezd,
megkacagtatja a
gyermekeket,
talán akkor megenged
kissé
a jégszíve is…
pedig, ő is szakasza
annak a körútnak,
amelyik beletorkol
a bolondos áprilisba,
s onnan bontja ki
szirmait
a szerelmetes május
is,
de akárhogy is van,
belőle nézve
a világ kilátástalan…
ne búsulj fagyos
szívű január,
felenged a te hideg
lelked,
mire eljön a nyár.
2013. január 02.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése