Mi lakozik a mélyben?
Tudod arra gondoltam,
hogy felületes az
ember,
mindent csak a
színéről ismer meg,
nem tudja,
nincsenek is nagy
igényei,
nem is nagyon
érdekli,
mi lakozik a mélyben…
így van a világgal,
így a másik emberrel,
a világot
a napsütéses órák
számáról,
vagy a borús idők
sokaságáról becsüli,
belőle mit,
mennyit lehet
hasznosítani,
a másik embert se
ismeri,
ítéli
rossz, vagy a jó
szavairól,
cselekedeteiről,
egy elhamarkodott szó
hosszú barátságnak
vethet véget,
egy hazug
szerelmet ébreszthet…
sokszor elhal
nyomtalan,
amiben a lényeg benne
van,
pedig lehet,
mindkettő fontosnak
tűnő
múló hangulat,
záporeső,
aminek hamar vége
szakad…
a világból az embert
csak az érdekli,
ami őt közvetlen,
szemmel láthatóan
érinti,
nem látja a
megkönnyítő,
talán létező,
megvilágító,
a dolgokat a helyére
rakó
összefüggéseket,
egy elhamarkodott,
a hangulatot utánzó,
rossz külalakú szó
véget vethet
barátságnak,
egy hamis, szép
külsejű,
ébreszthet szerelmet…
nincsen hozzá szeme
megismerni a világot
valóságában,
nincs is más
kiindulópontja,
csak önmaga mélysége,
talán, ha onnan
indulna ki,
ha az úton odáig
eljutna,
jobban átérezne,
akkor a hirtelen
jött,
hamar elmúló vihar
sem okozna
indokolatlan
nagy kárt,
ha ismerné az ember
a lényeget önmagából,
talán a rajta kívül
állót,
a világot is jobban
megértené.
2011. április 26.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése