2017. december 9., szombat

A cél - a születés ...



A cél - a születés ...

Tudod arra gondoltam,
ha a cél az utolsó,
a legvégső állomás,
csak az, és semmi más,
akkor valóban fontosabb,
hogy az út legyen szép legalább…
de ha a cél a születés,
nem pedig a halál,
akkor bizony az út ahhoz
sokszor nagyon is nehéz,
és mégis megéri,
az új élet feledteti
a sokszor kibírhatatlan kínt…
s ha a cél a hegy csúcsa,
ha addig az út nagyon meredek,
ha veszélyekkel van tele,
ha szépnek egyáltalán nem mondhatni,
de a legmagasabb pont különlegességét
az út nehézsége is emeli,
oda csak kevesen juthatnak el,
az akadályokat legyőzve,
a csúcsra érve
az ember az rosszat is feledi,
kárpótol a látvány mindenért…
és ha az ember maga se tudja a célt,
nehéz azt elviselni, ha oktalan rossz az út,
akkor még az elérhető cél sem segít,
az életet ezerszer elátkozza,
de ha sok nehézségen keresztül
eljut a szeretet legmagasabb csúcsára,
ahol már eltűnik az én, és eltűnik a mi,
egyedül, legfontosabbként
marad csak a másik,
akkor, ha már ott van az ember,
akkor elfelejt
minden oda vezető fájdalmat,
a szépségért mindent megbocsát,
akkor a cél, a legmagasabb fokú szeretet,
szentesíti az oly sokat szidott eszközt.

2011. november 09.

2017. december 8., péntek

Lombtalan faágak fölött



Lombtalan faágak fölött

Kialszik a lemenő Nap fénye
Az égbolt szürke ruhát ölt magára
Árnyak ölelnek az estben
Fáradt nap után nyugalmat lelsz
S az esthajnalcsillag felragyog
A kóbor vándornak utat mutatva
Bolondos táncosként jár a Hold
Elnyeli az éj a horizontról legurulva
Zaklatottan várod a hajnal ébredését
Csípős éj után az ég színes paletta
Harmatcseppek futnak az ablaküvegen
Fényforgácsok döfik át a horizontot
A ragyogó Nap arany sugara imbolyog
Az égi udvar alatt szárnyaló dallamok
A szívek csordultig teli érzéssel
A lelkek bolyonganak a reggelekben

Egyedül sem magányosan



 Egyedül sem magányosan 

Tudod arra gondoltam,
hogy az ember életében
találkozik valóságos,
és nem valódi dolgokkal,
de különbséget tenni talán
nem tud igazán,
mert
nagyon is élethű a látszat …
a gyors hervadást látva
 eldönti könnyen,
hogy a jégvirág az ablakon ,
bármennyire is tökéletes látszatra,
egy cseppet sem valódi,
hogy a homokbucka,
amit a szél összehordott,
az nem hegy,
még dombnak sem mondható…
talán ilyen a barátsággal teli
szeretet,
és a szeretettel teli barátság,
de, hogy csak
a körülmények ügyes játéka,
hogy csak a felhő,
vagy maga az ég,
az ember meg
 csak akkor tudja,
mikor már eltemeti…
aminek végül,
akár az idő segítségével is
a sírját megássa,
az sohase volt valóságos,
meghalni, semmibe tűnni
csak a látszat,
csak az üres test képes...
ha a szeretet és a barátság
nem csak a test,
de a lélek is ott van benne,
ha nem csak összehordott műve
a véletlennek,
akkor soha nem olvad el,
az igazi nem rendeződik
a külső fuvallat hatására,
ha nem porból lett, porrá nem is lehet …
az ember sokszor elsirat,
olyankor a látszatot búcsúztatja,
vissza a semmit sírja,
de aki a lelket is megszereti,
talán egyedül se marad magára.

2011. november 09.

2017. december 7., csütörtök

Sejtelmes fények ...



Sejtelmes fények ...
/Magával hozott a pillanat/

A lemenő Nap fénye lebegett a horizonton.
Magával hozott Téged a  pillanat, a vérvörös alkonyon.
A csend burkolta be az estét.
Az esthajnalcsillag szelíd varázsa vonzotta szememet magához.
Kicsit fájdalmasan figyeltem és
a szívem tele volt áhítattal, emlékekkel.
A fény átderengett a lenge lombok között.
Emlékfátyolon keresztül kirajzolták arcod és alakod körvonalát,
mosolyodat láttam   szemem előtt.
Felmelegített az érzés. Szavaid öleltek.
Képek, villanások,  árnyak, -  az est sejtelmes fényei.
Lelkem remegése Érted! Vágyom finom érintésed!
Szeretlek!

A mindenható lélek ...




A mindenható lélek ...

Tudod arra gondoltam,
hogy az ember minden más élőlénytől
talán csak akkor különbözik,
ha a gondolatát, a cselekedetét
nem csupán az ösztön irányítja,
a legfontosabb dolgokban dönt
a mindenható lélek,
ha az utolsó szót ő mondja ki,
ha őt szolgálják az ösztönök is …
de mintha a test és a lélek
harcban állna egymással,
sokszor győzedelmeskedik a lélek,
vagyis a szeretet felett a test,
pedig talán, amikor az ember
nem a szeretet szavára cselekszik,
akkor semmiben se különbözik,
oktalan mondja magára,
hogy a király ő
az élőlények közt…
(vannak nála
sokkal tökéletesebb ösztönűek)
különleges Emberségét
a szeretet adja épp,
a szeretet általi gondolkodás,
a szeretet általi gondoskodás,
amikor győzedelmeskedik
az állat felett az Ember,
aki, amikor cselekszik
nem csak magáért,
nem csupán a sajátjáért…
az ember emberségét
a lelke szeretete adja,
s ha egyszer arról elfelejtkezne,
ha megtörténne a vészt jósló tragédia,
ha a „fejlődés” folyamán
a szeretet elkorcsosodna,
akkor csak egy hatalmas állatkert
része lenne ő is,
ahol mindenki születik, táplálkozik,
teremt magának hajlékot,
nemz utódokat,
hogy aztán
a földdel újra egyenlő legyen,
nyomot se hagyjon maga után

2011. november 08.

A szeretetem ...



A szeretetem …


Egyre hidegebbek a napok, egyre hosszabbak az éjszakák .. És egyre nehezebbek számomra. Esik a hó. Megállás nélkül. Gyönyörű ez a világ, gyönyörű és mégis olyan fájó.
Amikor szembetalálom magam olyan emberekkel, akik csak bántani tudják embertársaikat, - számomra olyan megrázó. Megrázó és egyben érthetetlen is, mert minden embernek van választási lehetősége. Mindenkinek adott a továbblépési lehetőség. Hisz természetes – legalább is számomra, ha valami nem felel meg az ízlésemnek, oda nem térek be többé. Talán túl naív vagyok? Akiket bánt mások „szeretete”, valószínű nem kaptak az életben szeretetet, vagy nem eleget, ezért mindenkiben, mindenben ellenséget vélnek felfedezni, és azt olyan dolgokkal reagálják le, ami másokat sért. Az ilyen emberek tehetnek a világ összes fájdalmáért, szenvedéséért, - nem törődve mások lelkével. Mindenkin és mindenen átgázolnak.
Igazad van: Van akinek a szó, maga a szó, maga az érzés is rossz. Aki maga nem élt, - nem élhetett át érzéseket, de vajon – akkor is – ezt az érzést, mások érzéseit miért tartja rossznak, miért hoz ki egyes emberből gorombaságot, ocsmányságokat a szeretet. Mert miért is rossz a szeretet? Miért kell másokat bántani azért, mert ő nem érezhet, vagy másként érez. Igen, igaz, - az a fontos, hogy akit szeretünk, ő mit érez, ővele együtt mit érezhetünk át, és csak az számít a mi szemünkben, amit Ő mond. A szavak sokszor csak feleslegesek. Mindenkinek joga van szeretni, mindenkinek joga van az érzéseit kimondani, és ha az emberekben ellenkező érzelmeket vált ki – neki is joga van mindehhez .. Ahhoz, hogy ő ne szeressen, De ahhoz akkor sincs joga, hogy más érzéseibe belegázoljon, bántóan lépjen fel.
Joga a hóban dideregni, - joga van szabadon gondolkodni és joga van az érzelmeit nyíltan kimondani, - kimutatni. Félünk – sok mindentől félünk. Sokszor saját érzéseinktől is megrémülünk, de vannak pillanatok, amikor mégis azt tesszük és azt tehetjük, amit a szívünk, a lelkünk, a belső világunk vezérel.
Mint minden napom lassan a hajnalt ébresztgeti. Olvastam: olvasom Verlaine  versét az:
„Érzelmes séta”-t, és elgondolkodom: nemrég még így éreztem: ültem a tópartomon, a lemenő nap fényében figyeltem a tavirózsákat /lótuszvirágokat/, a fűzfámat, a nádas közül hangzó békákat, vadkacsákat hallgattam. És ültem ott fájó szívvel – fájó lelki sebeimmel. Nemrég búcsúztam. Búcsúztam a tótól, az egész szeretett „tündérvilágomtól”. És most itt van, itt a tél. Nagy, puha fehérség borít mindent – nagy puha fehérség borítja szívemet is. Borzongok  didergek. Nincsenek az éltető elemeim, - a szívemben az Irántad érzett szeretetem melenget, de olyan jó Rád gondolni. Titkok! Érzelmek – szeretet. És az út. Az útnak még nincs vége. Megyünk tovább, mert mindig kapunk egy gondolatot, - szépséget, - érzést, amiért érdemes, újra érdemes egymást keresni. De tudni kell – az útnak soha nem lehet vége, - mert az út végtelen. Végtelen – ami tele van titokkal, - titokzatossággal, gyűlölettel, - bántalmakkal, de mindig ott van az érzés. Minden mögött az érzés, - a szeretet. A szeretetem irántad – Tefeléd

2017. november 25., szombat

Katicának - Boldog névnapot!



Drága Katica!


„Egy szál virág meghajol, gyengéd kézzel átkarol.
A szeme a szemedbe néz, távolról ölel a kéz.
Simuljanak a ráncok, szikrázva járd a táncot!
Színes szirmok kavalkádja, virágozzék világ fája.
Ropja gyökér, ropja levél, holnap is még boldog legyél.
Holnap is és holnapután, de legalább egy életen át!
E napon mindenki csak szépet kívánjon,
Megkérem az Istent, örökké megáldjon.
Szebb ajándékot most úgy sem adhatok,
Ezerszer kívánok  sok Boldog Névnapot!”



2017. november 24., péntek

Wass Albert - Egy nap Tenélküled



Wass Albert

*
Egy nap Tenélküled
 

Egy nap Tenélküled,  
mint üres utca
 mely piszokfelhőben
nem vezet semerre.  
Sötét, rút épület
arcodba bámul,  
lélek se mozdul,  
csak a szél  
süvít a magány
hágóján át.

Egy nap Tenélküled,
mint széles sivatag,
hol fű s virág nincs,
se bokor, se fa,
csak kopott homok,
mely öröklétbe nyúlik
és feldúlt egébe
egy méla napnak.


Egy nap Tenélküled
végtelen éji táj
csillagtalan
világa vár
bús pirkadást
átgyúrni egy nap
csodás pompáivá!


Egy nap Tenélküled
egy süllyedő nap
az idő gödrébe
hang nélkül,
mint óriási moly,
amely az éjt repdesvén
reménytelen keres fényt

Hold-húrokon





Sírok érted, szívem sajog
Könnyem a gyertyafényben csillog
Bánatomat figyeli az ezüst Hold
Nekem ad ma éji szerenádot

*
Álmaimban hozzád visz az utam
messzeségben tekintetem kutat
világlik a telihold ezüstös fénye
a csillagokkal teleszórt égen

*
A Hold szekere gurul az égbolton
Az esthajnalcsillag vele együtt ragyog
Ablakom ívében kacsint rám huncutul
Még hamiskásan eltűnik a horizonton.

/Kincsemnek/

Öregkorra elégedetten ...



Öregkorra elégedetten ...

 


Tudod arra gondoltam,
hogy az ember, míg fiatal,
lehetne akár elégedett is,
ha nem mindig
a legekre vágyna,
mert a „leg” a legmesszebb van,
legtöbbször elérhetetlen távolságban…
és akinek lelki szeme előtt
a legmagasabb hegycsúcs lebeg,
az a többit mind alábecsüli,
az apró örömöket
észre nem veszi
a kertben viruló virágokat,
a simogató napsugarat,
a hétköznapok egyszerű,
mégis különleges örömeit,
elnéz felettük
a távolba meredő szem…
amíg a vágyak elérhetetlenek,
addig nem csak boldog nem lehet,
de jól se érezheti magát a világban,
mert a hiány
mindig ott motoszkál…
 ha az idő jó tanítómester,
(mindig jó,
az ember nem mindig jó tanuló)
megtanítja,
hogy nem csak az a szép,
ami elérhetetlen, ami távol van,
s ha egyszer az ember belefárad
a távolság meddő kémlelésében,
ha maga köré néz,
akkor megláthatja,
hogy szép lehet otthon is,
akár az önmagán kívüli,
egy gyermek kedves,
önzetlen mosolyától,
egy szál illatozó virágtól,
a hangos madárcsicsergéstől,
amihez nem kell festő,
nem kell különleges zenekar,
ami, mint egy terített asztal van előtte...
ha megtanul örülni mindezeknek,
akkor a belső otthona is szép lehet,
 végre öregkorára
elégedett is lehet a világgal.

2011. november 07.

Ezüst Hold ...



Ezüst Hold ...

 

Gyertyafény hunyorog,
hűvös az este, - borzongok
Ezüstösen fénylik a Hold
Homályos fények lengenek
Könnyek csillognak szememben
Emléketek itt él a szívemben
A fény mögött utamra gondolok,
fáradt, szomorú vagyok
Búcsúznak a csillagok
sápadtan bujkál a Hold

Szeretetet adni és kapni



Szeretetet adni és kapni

Tudod arra gondoltam,
 adni, vagy kapni jobb,
nehéz eldönteni,
mindkettő lehet örömteli,
hogy az igazság mi,
emberenként is változó,
kapni jó, adni is csodálatos,
mikor látni a másik örömét,
az örömtől csillogó szemét,
az maga ajándék az ajándékért…
de van úgy,
hogy az egyik boldogan ad,
a másik csak elfogad,
az örömtől a szeme nem csillog,
mert kapni olyan természetes,
mint az, hogy nyáron, reggelente
kisüt a nap…
egy idő után belefárad
a szerető szív is az adásba,
viszonzás nélkül
nem öröm az öröme,
hiába, hogy adni boldogság,
ha nem kapja meg
azt a jól eső érzést,
ami megmelegíti a szívét,
akkor bezárkózik a szeretet …
és van úgy is, talán,
mert nagyobb a szeretet mindennél,
hogy az adás vágya annyira él,
hogy nem számít semmi más,
legyen bármily rideg a fogadtatás,
a legszebb virágait
odaadja akkor is az ember,
ha más öröme nincs is benne,
ha boldoggá csupán az teszi,
hogy adhat, jutalom nélkül is,
mert erősebb
a szeretet által kiváltott
kényszere az adásnak,
mint a lappangó vágy
a viszonzás után.

2011. november 05.

A szerelem?



A szerelem?

 


Egy érzés.
Egy csodálatos, mégis fájó érzés,
ami a lelkünkből száll fel, nagyon mélyről.
Hogy szunnyad, ha nincs,
hogy lángra lobban, ha megérint az érzés.
Átjárja testünket, lelkünket.
Belénk fészkelődik – megállíthatatlanul.
Egy álom, vágy, beteljesülés, öröm, bánat, bizakodás,
- bizonytalanság, szelídség, vadság, odaadás, őrület,
- lángolás, sóvárgás.
A legbolondítóbb, a legfájdalmasabb, de a legcsodálatosabb.
Mindent jelent: a legjobbat, és a legrosszabbat,
- a kellemeset és a kellemetlent.
... és közben majd belehalunk

Mint fogaskerék a fogaskerékhez ...



Mint fogaskerék a fogaskerékhez ...

Tudod arra gondoltam,
az ember vágyik a szerethető címre,
és keresi a szerethető másikat,
van is elképzelése,
(megvan a pontos paramétere)
milyen a szerethető ember,
egy biztos, megfelelnie sokféle,
különböző elvárásnak kell,
abba legkevésbé fér bele a gyenge,
az esendő önmaga…
hasonlítani a tökéleteshez
csak a legügyesebbeknek sikerül,
őket szeretik sokan,
a szerepben gyengécskéknek
alig marad valami...
az ember igyekszik
az elvárásnak megfelelni,
amik szinte mindig ugyan azok,
azt az álarcot
sokan szeretnék magukra erőltetni,
de talán a tökéletesség tiszteletet,
és nem igaz szeretetet ébreszt,
amit otthonos körülmények közt
könnyű elveszíteni…
az igaz szeretet
talán inkább ébred az iránt,
akit tudatlanul is
keresett az ember már rég óta,
aki pótolja
a megmagyarázhatatlan hiányt,
akit a gyengeségével együtt
érez a sajátnak,
még ha nem is olyan,
mint a világnak az elvárása,
még ha nem is fér bele a divatba,
de ha őhozzá ő illik,
(mint fogaskerék a fogaskerékhez)
ha őt egészíti ki,
ha a kettő együtt lesz a teljes,
akkor az a tökéletlen a tökéletes.

2011. november 04.