Világra érkezve

Világra érkezve 

Tudod arra gondoltam,
mikor az ember érkezik a világra,
sok mindent megkap készen,
még az élete célját is
kínálják neki tálcán,
mintha csak, ha törik, ha szakad,
járható csak az az egy út volna,
mintha egy másik emberrel feltétlen
boldogabb lenne az élet,
mint egyedül, arra a lehetőségre
fel nem készíti senki, valójában
nem lehetőségeket, megváltoztatatlan,
igazságként feltüntetett hamisságot kínálnak...
ezért aztán az ember párt választ olyankor is,
amikor nem talál valódit,
a boldogság egyetlen esélyét attól várja,
ahol talán a legnagyobb boldogtalanságot találja...
mintha az élet
egy olyan szentimentális film lenne,
ahol ketten boldogok,
egyedül boldogtalanok kötelezően,
így aztán sokszor boldogtalan,
mert felkészületlen teljesen
az, aki nem talál, és az is,
aki talál:
az egyik az élettől keveset,
a másik pedig túl sokat vár...
az ember igyekszik a célba,
oda bejutni akar bármi áron,
pedig, ha nem félne a magánytól,
építhetne, berendezhetne
a lelkében
egy jó meleg otthont magának,
a lehetőséget nem kizárva,
hogy egyszer befogadja oda,
azt, akit a sors neki küld arra...
talán születne kevesebb ember,
de több boldogabb jönne a világra.

2013, nov. 22.