2018. július 27., péntek

Az élet naplója


Az élet naplója

Tudod arra gondoltam,
hogy van minden életnek naplója,
még ha nincsen is vetve papírra…
az egyik ember a beletekintést
engedi mindenkinek,
szép egyenletes betűkkel írta,
szégyellni való benne semmi,
hej, de könnyű annak,
aki barlangjába zárkózik,
ki a kísértővel nem találkozik…
míg a másik napló, hát,
az hagy maga után
sok kívánni valót,
be is zárja,
a fiók mélyére rejti a gazdája,
megőrizni sok lakattal próbálja,
de még sincs nyugalma neki,
hátha egyszer valaki a lakatot
erőszakkal leveri,
ellopja a súlyos, a féltett titkot…
pedig az a titok már a múlté,
el is égethetné, el is felejthetné,
de mégsem teszi,
a föld mélyére hiába is temetné,
éjféli órában visszajárna kísérteni,
csak akkor nyugszik meg a lélek,
ha rá feloldozást ad valaki,
a nagy titkot kinek is tárná fel,
mint a felmentőként kopogtató
isteni szeretetnek,
aki legtöbbször érkezik
egy másik emberben,
ő az, aki nem ítél,
és nem botránkozik,
helyette simogat, és sebet gyógyít.

2012. május 09.

Mikor a Nap szeretkezik az égbolttal ...


Mikor a Nap szeretkezik az égbolttal …

Este van .. Láttad ma az alkonyt? Varázsos pillanatokat, varázslatokat hoz mindig a szívembe
Csak állok olyankor kint és figyelem ... Olyan valóban, mintha a Nap szeretkezne az égbolttal, teljesen belebújva a végtelen égi útba. Látható az ölelésük, mintha lágyan, finom érintenék egymást. A lelkemben olyan furcsa érzés kúszik, csoda - varázslat. Arra gondolok, hogy Te messze tőlem - távol - ugyanezt látod - ugyanabban a pillanatban , ha felnézel az égboltra.. Vajon gondolsz e rám olyankor? Olyan számomra, mintha a lemenő nap sugara engem ölelne, magához szorítana - és Téged, Veled együtt. Szeretnék teljesen beleburkolózni, elveszni benne, csak Veled - az álmok tengerén ringani, ábrándozni.
Most ismét este van - csendes zene szól - Rád gondolok, mindig Rád ..
Mindig itt vagy velem a gondolataimban, az érzéseimben, a lelkemben, a szívemben ..

A végső feledés


A végső feledés 

Tudod arra gondoltam,
hogy maradéktalanul a bőr is
csak azt a sérülést jegyzi,
amelyik nem felszínes,
az hagy nyomott hosszú életre…
az apró karcolás,
mintha nem is lenne,
feledhető, de ami mélyen érte,
a mélyebb szöveteket is érintette,
az megmarad, míg csak él az ember,
 csak plasztikával tüntethető el…
és talán az ember emlékében is
csak azok a dolgok élnek sokáig,
tán a sírig, amik mélyen,
amelyek a lelkéig hatoltak a múltban…
amik csak a gondolatig jutottak,
azok könnyen feledhetők,
de legyen az öröm,
vagy fájdalom,
megmarad emlékül végig,
ha a karcolásuk a lélekig elér…
akiknek nincsenek emlékeik,
azok talán nem is éltek,
csak a felszínen, csak a látszaton,
vagy éltek,
de jobb nem emlékezniük rá,
mint egy csúnya forradást
eltüntetni, ezért aztán
szándékosan küldik
életüknek azt a részét,
mintha meg se történt volna
a végső feledés
mélységes homályába.

2012. május 08.

2018. július 26., csütörtök

Virrasztok ...


Virrasztok ...

Lelkem mélyéből érzés szárnyal,
Hallgatom szívem melódiáit.
A szeretet szivárványt fest körénk,
Az elsírt könny is virágot terem.
Suttogó szellő regél az emlékekről,
Illatok, szerelmet zengő galambok.
Kell a fény, hogy lágyan simogasson,
Fáradt, sajgó csontjaimat melengesse.
Szívemben ellobbannak a szikrák
Csendre, nyugalomra vágyom csak
Várom az éjszaka puha csöndjét
És nem várom az ébredő hajnalt:
Ágyamon ülve virrasztok éjente

Csitáry-Hock Tamás - Van a kávé ...

Csitáry-Hock Tamás
 Van a kávé...
 

 A fekete. Olyan, mint az élet. Sötét és keserű.
És van a kávéház. Ahol nem a kávé a legfontosabb, hanem a találkozás.
A beszélgetés. Két ember beszél, beszél, beszél, és egy napon
a kávé más értelmet nyer. Átalakul érzelmekké.
Többé már nem egyszerű kávé,  hanem barátság, szeretet,
vagy éppen szerelem.
Az iránt, akivel a kávézás élményét az ember megosztja.
Attól kezdve minden csésze kávé ezt jelenti. A másikat.
Még akkor is, ha nincs jelen. Emléke, emlékeztetője lesz.
 És ekkor már nem sötét, és nem keserű.




 


2018. július 24., kedd

Alkony után


Alkony után

A fák ágai között játszott a lemenő nap fénye,
majd hirtelen lebukva vörösre festette a horizontot.
Az este csendes hulláma  elérte a szobát.
Madarak csendes csicsergése szállt a kerten át.
Nyugalom szállta meg szívemet.
Elpihentél bennem, - az emlékeimben.
A kósza árnyakkal illatokat hozott a lenge fuvallat.
Gyengéd érintéssel ringatott a rólad szóló gondolataimban.
Az égbolton az óriási holdgömb ezüstösen ragyogott,
a holdsugár igézetében szemed bársonysugarát láttam
és lágy simogatását éreztem.

A szeretet nem csak érzés


A szeretet nem csak érzés

Tudod arra gondoltam,
talán a szeretet nem is
a sok közül egy érzés,
vagy csak kezdetben,
világra jövetele közben,
mikor még alig pislákol,
de ahogy terjed el,
ahogy óriási tűz lesz,
kiolt minden mást,
meg ő csak,
és tiszta gyermekei maradhatnak,
fájdalmas, de mégsem pokol,
nem az ember ég benne,
csak a benne lévő gonosz...
a szeretet tüze fokozatosan,
lépésről lépésre,
egyikről a másikra terjedve
kiirt minden irigységből eredőt,
mielőtt a gazda bejuthat
a mennyei örömök,
a szeretet tiszta országába …
tüze nem a pusztító pokol,
tisztítótűz sokkal inkább,
benne az ember megtisztul
minden belé költözött rossztól…
nem egy kényelmes fotel,
ahol egy fárasztó nap után
az ember megpihentet,
nem is egy a sok közül,
a szeretet életforma és állapot,
de míg azzá válik
sok-sok fájdalommal elégeti
a sötétséget okozó
felgyülemlett rosszat..
s talán, akit a szeretet átjárt,
többé már nem lesz irigy senkire,
(az irigység minden rossz gyökere)
hisz megkapta a legtöbbet,
amit csak ember kívánhat…
de addig, míg hazaérkezik,
mint minden születésé,
az újjászületés útja is
jár kínzó fájdalommal.

2012. május 07.

Emléked őrzöm


Emléked őrzöm

 

Megtanítottál a természet szeretetére.
Szívem álmaivá váltak emlékeimben.
Fürdenek a fák, a virágok, a bokrok a napsütésben.
A fények messze sodródnak a láthatár peremén.
A kezdet és a vég szálai összefonódnak és a kék azúr mélységben alámerülnek.
Különös játékok.
A szerelem tengerében úsztunk, titkon kijelölt ösvényeinken haladtunk tova,
míg Te letértél erről az útról.
Már a csend ölel körül, fájdalmasan szép fényekben, árnyban.
Keresem arcodat, szemedet, de mindhiába.
Szívem sírva dobban. Megtalállak minden hullámban, fában, virágban.
Minden madárdalban, a záporban, a napsütésben.
A tavaszban, a nyárban, az őszben, a téli hópihék táncában – a hidegben.
Emléked őrzöm melegen a lelkemben. – szeretetem hűségében.

Különlerges találkozás ...


Különleges találkozás ...


Tudod arra gondoltam,
különleges egy találkozás lehetne
az olyan, amilyen történik talán,
de csak kevésszer nagyon,
mivel, hogy az útja annak más,
aki a lélek útján poroszkál,
és más, aki a testnek járja az útját...
ha nem rontják el,
a maga nemében
mindkettő tökéletes,
vagyis az lehetne,
mert két külön félteke,
de együtt egész a kettő…
ha két külön úton járót összehoz
különleges szeszélye a sorsnak,
az lehet ám a nagy találkozás,
egymásnak van mit mesélni bőven,
ugyan arról az életről szólnak:
teljesen más megvilágításban,
ugyanaz, mégis egészen más…
egyik is, másik is
nem győzi kapkodni a fejét,
egymás meséjét
meg soha sem unják,
szájtátva hallgatják,
(tán mindig is vágyták)
minél többet kapnak belőle
szomjazzák annál inkább,
egymást ajándékozzák
egy másik, egy csodálatos világgal,
amikor is a mese által,
más kultúrát is megismerve,
kapva ajándékul
lesz egy egész
a két külön világból.

2012. május 05.

Elszáll az élet ...


Elszáll az élet ...
Őrizlek tovább emlékeimben

Eleresztelek: Isten veled
A szívem fájóan reszket,
Könnyes szemmel búcsút intek

Elszáll az élet, mint röpke pillanat,
Halk szárnyakon az emlék ölel
Őrizlek tovább emlékeimben

Az anya, az anyaság ...


Az anya, az anyaság ...

Az anya, az anyaság
egy olyan állapot lehet,
mikor valaki megkapja
a világ legragyogóbb gyémántját,
de hogy megőrizze csak,
s amikor a kincset
már érezné magáénak,
mintha a szívét kitépnék,
megőrzésre oda kell adja
másnak,
hogy boldogságot
annak a másiknak okozzon…
s ha azt a kincset valóban szereti,
továbbra is magáénak érzi,
akkor is, ha tudja, nem az övé,
azt kívánja, az teszi boldoggá,
ha a kincset ragyogni látja,
ha jó helyre került a gazdagsága…
ezerszer boldog az az anya,
ki gyermekét boldognak láthatja,
s az anyai szíve megszakad,
 ha fakulni kezd,
ha gyönyörű ragyogása
kopik a féltve őrzött gyémántnak.

2012. május 04,

Sorakoznak a szavak ...


Sorakoznak a szavak ..

Amikor felnézek a ragyogó kék égre, száguldoznak a gondolataim.
Szeretném Neked egy szép versben elmondani az érzéseimet.
Előveszem a papírt, tollat fogok a kezembe és arra leszek figyelmes,
hogy csak nézem az égboltot ..
Figyelem, van e egy kis bodorfelhő az égi tengeren,
hogy milyen gondolatokat, képeket szőhetek bele …
És csak nézek, figyelem a galambokat a háztetőn,
vagy a kertben - a levegőben röptüket kísérem
- és a papír tiszta fehér marad ..
Vagy csak rajzolgatok - madarakat, fákat, virágokat.
Elgondolkodom rajta, mennyire megváltozott minden.
Hogy mindenben értelmet találok, amióta vagy nekem.
Sokszor figyelem a szívverésemet - sokszor megrettenek attól,
hogy talán nincs tovább, de már attól sem félek, ha nem leszek ..
mert csupa rejtelem minden.
Szeretném leírni Neked - szeretném elmondani Neked,
de csak ülök és azt veszem észre,
a papíron a rajzok alatt sorakoznak a szavak:
szeretlek, szeretlek …

A boldogság titka


A boldogság titka  

Tudod arra gondoltam,
hogy sokszor az ember,
aki a boldogság titkát
keresi a szeretetben,
megtesz mindent azért,
hogy szeretve legyen,
akár lop, hazudik, csal,
még a lelkét is eladja
egy falat szeretetért…
és van úgy,
hogy sikeres a hadművelet,
a szeretet a lába előtt ott hever,
a várva várt boldogságért
csak le kéne hajolni,
mégis ott áll árván
az ember üresen,
ki mindenét egy lapra tette fel,
 nem tud mit kezdeni a kinccsel,
mert a boldogság ajtajához
hiányzik a hozzá illő kulcs,
a saját szeretete,
a mindenáron szerzésben
elpocsékolt lelke.

2012. május 04.

Emlékeimben ...


Emlékeimben ...

Szelíden simogató szavak
Lágy, érintő mozdulat
Jó volna, ha visszatérnél
Jó volna, ha újra ölelnél
Szomorú tekintettel kereslek:
Emlékeimben ...

Adj helyette ...


Adj helyette ...

Tudod arra gondoltam,
szokatlan, értelmetlennek tűnő elvárás:
kővel, ha az embert megdobják,
dobjon vissza lágy kenyérrel,
még ha valaki eleget is tesz ennek,
ennek a nehezen teljesíthető kérésnek,
legtöbbször akkor is magamutogatás,
sértő, mintha csak mondaná:
lám, én különb vagyok nálad,
falsul sül el az ilyen kenyérdobálás…
de talán, ha a kő a gyűlölet,
s a kenyér pedig a szeretet,
ha nem is mindig könnyű,
nem is olyan lehetetlen,
mindenki azt ad,
ami van a tarsolyában,
s akiében nincsen szeretet,
azt hogyan is küldhetne,
aki pedig szerencsés, gazdag,
és belé már belé költözött,
sokkal jobb dolga van annak,
akár még bőkezű is lehet,
szegény a garasoskodó vagyonos,
s ha szeretet van,
vele spórolni lehetetlen,
tapintatos az ő útja,
nem sértő soha…
ha értelmes az ember
a koldust se vágja orron,
csak mert lehetőség híján mosdatlan,
csak mert, hogy őt a szag vágta orrba,
aki teheti, mert van lehetősége,
s van benne szeretet: segíti forinttal …
ha megdobnak kővel,
kenyérrel dobj vissza,
ha megdobnak keserű gyűlölettel,
adj helyette méz édes szeretetet,
mert nincs annak a másiknak,
nincs a testvérnek, rá éhezik,
és mert arra, mint a levegőre
van minden élőlénynek
oly nagy szüksége.

2012. május 03.