2018. június 26., kedd

A szeretet szabályaihoz ...


A szeretet szabályaihoz ...

Tudod arra gondoltam,
az élet kezdetben,
mint a kirándulás céltalan,
olyan lehetett,
az ember az úton csak haladt,
és ha a szabályokat betartotta,
ha a jelzés után ment,
nem lehetett már nagy baja …
nem azért a jelzés után,
mert valamiféle célhoz sietett,
amit magának kitűzött,
hanem,
nehogy a szakadékba essen,
sűrű bozótosba tévedjen…
a jelzést, a kirándulás szabályait
mindig, mindenki ismeri,
hiszen olyan egyszerű,
a szeretet szabályaihoz
nem szükséges magasabb iskola,
megy az ember céltalan,
s ha törött szárnyú madárral
találkozik útközben,
mielőtt tovább menne,
a sérült szárnyat
szeretettel teszi sínbe,
ennyi csak,
a többi már ehhez hasonlít…
a szeretet szabályait nem az ész,
hanem a szív diktálja,
de hogy legyen az élet változatosabb,
az ember kitűzött magának célokat,
jól is lenne,
változatosabb így az élete,
de nagy kár az, hogy közben
az idejéből marad kevesebb
a sérült madár szárnyára,
előbbvaló lett a sietség,
mint a sérült madárka,
az ember a nagy rohanásban
fittyet hány a szeretet törvényére,
(a jó szándék talán meglenne,
csak idő rá nincsen)
anélkül,
a szeretet törvényének betartása nélkül,
legyen bármilyen kecsegtető a cél,
nagyon sivár marad az út,
pedig az élet nagy részét
nem a célba érés,
hanem az úton járás teszi ki.

2011. 03. 28.

Csipke-villámok ...



Csipke – villámok …

Csipke-villámok cikáznak
A tarajos égbolt udvarán
Árnyak és fények játszadoznak
Megremegek minden villanásnál
Mikor a lelkek vadul összecsapnak
A nappali forróság után a
Hűvös fellegek összetalálkoznak
Menedéket keresve az esőben
Sötét felhők kapui nyílnak meg
A holdat is körbefonják a szikrák
A csillagok között hullámokat vetve
Titkos éjszakai ösvényeken át
Az égő szemekben rettegés,
A felhőkön átlövellő villám-nyilak
Könnyek záporoznak a sötét felhőkből
Tisztára mossa az esőzuhatag
Égi szépséggé csendesedő viharban

Hazát szívre választva ...



Hazát szívre választva ...




Tudod arra gondoltam,
az ember a földre
önhibáján kívül érkezik,
de mintha csak valamiről is tehetne,
van akit a jutalom,
mást pedig a büntetés várja…
a virág se tehet arról,
a szél a magot hova fújja,
és mégis,
a következményt
egy életen át viseli
a jó föld örömét,
a szikes talaj keservét,
mintha minden
az akkori széljárás következménye lenne,
az ember is a készbe érkezik,
a többi mind belőle következik,
kap szülőt, testvért hazát,
ízlést, és kap hitet is,
amikhez ragaszkodik,
de talán aki a legtöbbet kapja,
örökségül
az kapja a legtöbb tévedést is,
az jut el legnehezebben,
(ha egyáltalán eljut)
saját maga világához…
nagy a kötöttség,
de hogy ez a kötöttség
a megszokásból ragaszkodás,
vagy a szeretet köteléke,
azt az ember csak akkor tudhatja meg,
ha leveszi magáról a bilincset,
ha mindentől elmegy jó messzire,
(akár, ha csak lélekben)
a készen kapott igazságokat
megkérdőjelezni,
ahol már nem befolyásolja semmi,
hogy megtudja, mi az, ki az,
ami, aki valóban hozzá tartozik,
mi az, amibe csak tudatlanul belenőtt…
felelőtlen gyermek még,
(korától függetlenül)
amikor önmagát,
az érzéseit megismerni elindul,
messzire távolodik,
és ha nem is tud róla,
úgy van jól,
helyesen csak ott tud dönteni,
amikor döntéshelyzetben van,
az már az ő döntése kizárólag,
akkor megtudhatja,
hogy hova tartozik valójában
hol van a hazája,
mi az ő saját maga gyúrta,
nem készen kapott hite…
s ha egyszer úgy dönt,
 hazamegy végleg,
akkor az igazi hazába megy,
ahova nem csak leejtette a gólya,
hanem, amit önként, szabad akaratából,
szeretete gyöngéd erőszakára,
sok mást is megismerve választott,
 nem elveszíti a gyermekségét, akkor
valódi, szabad felnőtté érik,
amikor a hazáját meg, saját maga,
a szíve szavára választja.

2011. márc. 25.

Szemvillanások ...


Szemvillanások …

Az emlékeink fakulnak,
Arcok elmosódnak és élesednek
Az idő forgásával halványulnak,
A gondolatok messze futnak,

A hangok a végtelenbe lebegnek.
Egy-egy szemvillanás előtted,
A nevek feledésbe fúlnak,
Benne vagy már a múltban

Mint az óceán ...


Mint az óceán ... 

Tudod arra gondoltam,
a világon szinte minden olyan,
mint az óceán,
míg az ember kívülről látja,
annyit lát belőle csak,
amit mindenkinek látni enged,
hogy víz, a vége láthatatlan,
de aki tovább megy,
ki elmerül benne jobban,
kinek lesz  hivatása,
véghetetlen sokat mesélhet
különleges, élő világáról,
ilyen akár csak az egysejtű,
aki nem mélyed el
 tudományában jól,
nem is tudhat róla semmit,
de aki vele foglalkozik,
tőle az életről is
megtudhat sok mindent,
vagy ilyen a delfin,
valakik számára
egy állat a sok közül,
de akik ismerik,
akik rá figyelnek,
emlegetik csodaként...
és talán ilyen a szeretet,
a felületes,
a tudatlan szemlélő
rá annyit mondhat,
szép, vagy hogy értelme nincsen,
hogy nem lehet róla beszélni sokat,
de aki elmerül benne,
akinek sajátja,
annak olyan,
mint az óceán, minél tovább él vele,
annál többet ad,
vagy mint a számsor,
aminek soha sincsen vége.

2011. márc. 24.

Szívünkben ezernyi pillanat ...



Szívünkben ezernyi pillanat …

Elszaladtak az évek,
Szemünkben matt fények,
Ujjainkban érintés,
karunkban ölelés
Szívünkben ezernyi pillanat,
Dallamok és szavak emlékei
Sugarak ragyogása:
káprázatos csoda

A teremtő szeretet ...


 A teremtő szeretet ...

Tudod arra gondoltam,
Isten természete az önzetlen teremtés,
a számító visszaélés az emberé,
mindennel, amit kapott ajándékba,
visszaélés  a körülötte élő természettel,
visszaélés a hatalommal,
visszaélés az élettel magával,
saját erejével, képességeivel…
az ember szeretetlen
visszaél, harácsoló módon,
magával a szeretettel,
azért, hogy többet rombol,
mint amennyit felépít,
mindenben és mindig
 a saját javát keresi,
azt is rosszul teszi,
azt se tudja,
mi viszi mennyország helyett
a sötét  pokolba…
de talán csak addig van így,
míg hiányzik belőle az isteni,
addig öli úton és útfélen
a felé áradó szeretetet,
megöli, miután
utolsó csepp véréig kihasználta,
végül marad magányosan,
szeretetlen ezen a világon,
pedig anélkül semmi se igazi,
mindennek ő ad lelket,
teremtő a szeretet,
amikor az ember visszaél,
valójában a szeretettel él vissza,
de addig teszi csak,
míg Isten belé nem költözik,
akkortól kinccsé válik minden,
ami addig értéktelen,
kihasználni való eszköz volt,
csodás,
megbecsülhetetlen ajándékká válik,
mert olyan nagy úr a szeretet,
hogy élővé varázsolja a holtat is.

2011. március 20.

2018. június 22., péntek

Az érzések ...


Az érzések ,,,

Szeretni mindenünkkel, az álmainkkal - és a magunk csendességében, kitartóan ...
Te tudod, milyen az, amikor magad csendességében a fél éjszakát végigsírod,
 mikor a sírással ringatod magad álomba? …
Mert fáj minden ki nem mondott szó ..
Mikor a világba kiáltanád, hogy mennyire szereted őt, de meg sem mersz szólalni
- csak visszafelé nyeled a könnyeidet, hogy el ne riaszd ŐT ezzel is ..
  Attól is boldog vagy - és megállítanád az időt - a pillanatot, hogy mellette lehetsz és magához ölel - és hogy a gyönyörű szemeit látod könnyfátyolodon keresztül ,,
Talán szeret is téged és mégis annyira fáj ..
Várod a szavakat, de csak a nagy kérdőjelek vannak a szívedben ..
 És az övében???
Minden gondolatom, és szavam Neked szól – Szerelmem!
Hiányzol! A múló idő feszít, fáj..
Az emlékeim, minden érzésem, minden fájdalmam belülről fakad - és csak érted..
Ez a fájdalom sokszor olyan elviselhetetlen. .
*
Félek, amikor elmégy
Az éjjel fekete tengerén át
Szürke házfalak közt lépkedsz,
Ködfalakon át

Félek, amikor kezed
Elhagyja kezem,
S kihűlni látszó ujjaim
Érintésedért esedeznek

Annyi a lehetőség ...


Annyi a lehetőség ...

Tudod arra gondoltam,
annyi a lehetőség a világban,
mit az ember szeretne
erőnek erejével,
az utolsó leheletig
kibányászni belőle,
nem úgy,
mint a szerető szívű kedves,
de, mint egy kegyetlen rabszolgatartó,
pedig már megtanulhatta volna
zsenge gyerekkorától,
amit elvettek tőle erőszakkal,
az soha se olyan volt,
mint amit önként,
a szeretet hívó szavára adott,
az ész felejt,
tisztaszívű kizsákmányoltakból lesznek
a könyörtelen kizsákmányolók,
olyan talán ez a mi világunk is,
adná ő önként és boldogan,
mire az embernek szüksége van,
de mert szolgaként kezelik,
szolgaként viselkedik,
csak amennyit muszáj,
ad annyit,
hiába szeretné az ember kihasználni
az összes lehetőségeit,
ha nem használja közben,
(létezését is elfelejti) a saját,
a különleges dolgokra képes
energiáját,
ahogy a kicsiny gyermekkel
csodát tesz a szeretet,
ahogy a pillanatnyi siker után,
az erőszak tesz benne óriási kárt,
ugyan úgy a világ,
de leginkább az ember látja kárát,
ha durván,
és nem nagy szeretettel fordul hozzá,
nem azt a kincset adja,
amit a szeretetért magától odaadna.

2011. márc. 19.

A szerelem ...


A szerelem ...





Csitáry-Hock Tamás
Akartalak...

mindennél jobban, mindenkinél jobban. Megtalálni, felfedezni, szeretni. Veled lenni, megélni az életet. Akartam. Akartalak. Aztán mást is akartam. Felejteni. Nem szeretni. Elveszíteni az úton, nem gondolni rád. Soha, soha, soha. Soha nem tudni rólad. De nem lehetett. Nem lehet. Felejteni, nem szeretni, elveszíteni. Csak egyet lehet. Megtalálni. Újra és újra és újra.
Szeretni.


Csitáry-Hock Tamás - Reggel van ...


Csitáry-Hock Tamás
Reggel van…

Ketten fekszünk az ágyban. És a legcsodásabb látvány vár most rám. Tudom. Mindjárt. Kellemes ez a pillanat, mert tudom, hogy mindjárt megpillantom. Még élvezem a várakozást, nem kapkodom el. Ízlelgetem magamban az érzést. Hogy milyen csodás lesz. Mert mindjárt kinyitom a szemem, és a világ legszebb látványa fogad.

A Te arcod.

2018. június 20., szerda

A szerelem pillantásában


A szerelem pillantásában

Egymásba kulcsolt kezek
Andalgó szerelmes pár
A holdvilágos estben
Egymást átölelve
Egymás lépteit vigyázva
A fénybe érve szemük összevillan
Egymásba fonódva titokzatosan
A szerelem pillantásában

Az öröm apró kis boldogság ...


Az öröm apró kis boldogság ...

Tudod arra gondoltam,
az ember az idő múlásával
örülni felejt,
 a képességet elveszíti,
mint ahogy pirulni felejt el,
talán az ártatlanok előjoga az öröm is,
az elfásult lélek érzéketlen,
nyugalmából nem könnyű kimozdítani,
nem képes az arcra pírt csalogatni,
pedig örülni jó,
az öröm apró kis boldogság,
sok kicsiből áll össze az egész,
a boldogság kirakva
az öröm mozaikjaival van, 
boldogtalan,
ki nem képes örülni...
ha valakinek nincs is semmi,
de öröme akad,
az már nem is lehet boldogtalan,
sok minden adhat rá okot
háborúban is lehet találni indokot,
ha megvan rá a képesség,
ha az érzés él,
örülni lehet a sivatagban
egy szál virágnak,
a sötétbe beszűrődő fénynek,
és ha nincs már semmire kilátás,
a tűzfalon egy rajzolt fának,
de talán csak az tud örülni igazán,
akiben örömcsiholónak
ott van a szeretet,
nélküle nem látni mást,
csak szomjazó sivatagot,
gyilkos háborút, vak sötétet,
és komor tűzfalat,
a boldogság talán nem más,
mint örömmel teli állapot,
de a legnagyobb boldogság
mégis annak jut,
aki képes úgy szeretni,
hogy mások öröme is
örömmel tölti.

2011. márc. 18.