Amikor még ...
Hol
volt, hol nem volt, mikor még televízió sem volt, autó sem volt, sőt még ember
sem volt, nem volt más, csak magas hegyek, mély völgyek, a hegyekből a völgyek
felé futó friss vizű folyók, az égen csillagmilliárdok, meg persze a fénylő
Napkorong, és az öreg Hold.
Minden
más megvolt, csak ember nem volt, így hát nyoma sem volt.
De
nélküle üres volt a világ, nem volt ki a hóból golyót formál, hóember se épült
magától, nem volt, aki megmássza a hegyeket, és nem volt, aki gyönyörködjön a
sok szépségben.
Volt
is világ, nem is, hiszen volt, mert volt, de nem volt, mert egy lélek se tudott
róla.
Sokáig
gondolkodott a teremtő, törte a fejét, mert ő is szokta, ha nehezen megoldandó
probléma van.
Egyszer
a homlokára ütött, a nagy fejtörésben kitalálta magát az embert.
Az
embert, kinek észt, és szemet is adott, hogy a szemével lássa, az eszével
felfogja, micsoda egy gyönyörű világ van körülötte.
Meseszép
volt minden, akkora volt a tisztaság, egy szál papír zsebkendő nem sok, de
annyi se volt elhajítva az utcán.
Hogyis
lehetett volna, mikor se zsebkendő, se utca nem volt, és az se volt, aki
elhajítsa.
Szóval,
hogy az egésznek legyen értelme, (mert ugye a csokinak sincs értelme, ha nem
tud róla senki) az ég és föld ura teremtett embert, nem is egyet, de
rengeteget.
Embert,
aki látta, hogy gyönyörű az otthona, mármint gyönyörű a világ. De valamiért nem
sokra becsülte. Zsebkendőjét a földre dobta, a gyönyörű folyókba mindenféle
mérgező dolgot beleengedett. És a levegő! Hát azt is úgy elrontotta, végül már
ő is csak fuldoklott, a sok nem odavaló dologtól.
Kapott
a fejéhez az úr, jaj mit tettem, ezzel az emberrel mindent elrontottam, minden
művemet tönkretesz, megmérgez, végén még önmagával is végez.
Nagy
volt az ijedség, az angyalok pisszenés nélkül lesték, vajon, most mit fog
kitalálni űrbéli főnökük.
De
bizony ő úgy elkeseredett, hogy bánatában elbújt, napokig a színét se látta
senki.
Aztán
egy nap széles mosollyal előkerült, majd kicsattant a boldogságtól.
Hívatta
az angyalait, a legkedvesebbeket, és feladatot adott. Nagyon fontos feladatot.
Azt
mondta nekik: Ti vagytok számomra a legkedvesebbek, ti vagytok, akik soha semmi
rosszat nem tesztek, ti vagytok, akik mindenre, mint a szemetek fényére vigyáztok,
ti vagytok, akikben soha sem csalódtam, ti vagytok a szeretet angyalkái.
Sokan
vagytok, pont annyian, ahány ember él a földön, kiknek mindenük megvan, csak ti
hiányoztok belőlük.
Most
elindultok, és észrevétlen megszálljátok a földet.
Ki-ki
beköltözik egy-egy ember szívébe.
Ha
velük lesztek, többé senki se fogja mérgezni a vizet, a levegőt, a földet, és
önmagát.
Ha ti fogjátok irányítani őket, akkor a világ újra olyan szép lesz, mint a
kezdetekben, amikor teremtettem.
De nagyon vigyázzatok kedves szeretetek, egy pillanatra se hagyhatjátok magára
az embert, mert veletek képes minden jóra, de nélkületek kizárólag csak a
rosszra.
Így
történt, hogy ebben a mesebeli világban többé egy papírzsebkendő nem hevert az
utcakövön, pedig már lett utca is, zsebkendő is, csak már az nem volt, aki
közömbösen elhajítsa.
2009. december 16.
