Szavakba font élet

Szavakba font élet

https://m.youtube.com/watch?v=JJ02yMfd-cA

Repülő madarak hasítják az eget

Szél fújja vitorlázó szárnyaikat

Szilvakék szemed ragyog rám

Remegek érted, miattad élek

A vágyak útján járom a végtelent

Napestig utánad szárnyal a lelkem

Megmártózik szívem a szeretetben

Életem melódiáiddal múlik el

Az álmok mélyére nem láthatok

Az emlékek kúsznak arcod helyére

Versekbe, szavakba fonom életem

A Föld létéért ...

A Föld létéért ...

Tudod arra gondoltam,

hogy a Föld,

és az emberiség létéért

az egyes embernek

nagy a felelőssége,

hiszen odáig merészkedett,

hogy miatta

sokszor az egésznek a létezése

csak millimétereken múlik…

olyan dolgokhoz nyúl,

ahol nagyon,

fontos lenne életbevágón

a pontos önismerete,

hogy tudja, hol a határ,

meddig mehet el,

és hol kevés ő már,

mikor kell megállni,

mikor továbblépni,

hogy még érvényesüljön a jó,

és ne a romboló,

ahhoz az kell,

hogy önmagát se túl,

se alá ne becsülje…

hogy az ember önmagát jól felmérje,

kellene ahhoz a jó szakember,

hogy azt a millimétert észrevegye,

ahol van a határ,

ahol már kevés az ő tudása,

vagy épp az optimálisig elmenni

legyen bátorsága…

arra még gyermekkorában

meg kéne tanítani,

hogy önmagát ismerje…

megismertetni nem könnyű feladat,

hű, pontos tükör kell ahhoz,

mert átesik könnyen

a bot csinálta mester

a ló másik oldalára,

torzít a tükre,

az önbizalmat vagy elveszi,

vagy sokat, nem indokoltat mutat belőle…

hű tükröt az emberről csak az igaz,

magát is ismerő,

pontosan megmutatni tudó,

nem túlzó,

magabiztos szeretet képes…

ha az ember magát megismeri,

talán a világnak kevesebb kárt,

és több hasznot hajt

a számára otthonul szolgáló  Földnek.

2011. aug. 17.

Magány

Magány

Zakatol, verdes a szívem

sajog a fájdalom bennem

Gyötrő álmok kínoznak,

átfonják bús magányomat

A múltat megőrizni

A múltat megőrizni

Tudod arra gondoltam,
hogy talán minden,
ami a múlt,
megőrzésre érdemes,
de nem azért,
hogy a vitrinbe tenni a szépet,
úgy mutogatni büszkén,
a csúnyát pedig
elrejteni magunk elől is,
őrizni kell, de talán csak azért,
mert az ember belőle épül,
és hogy az épület ne legyen romos,
a múlt tanulságaival
megelőzni, betapasztani az
az újabb repedéseket érdemes…
kár minden megkukacosodott gyümölcsért,
de a múlt lepottyant gyümölcse
segíthet megmenteni a ma termését,
kár minden szeretetért,
ami valaha volt csak,
amit megevett az idő vasfoga,
de még jók valamire
ezek a kárba ment szeretetek is,
hogy a tanulságot levonja az ember,
és a következő tavasszal
már a kezdetektől,
hidegtől, kártevőtől megóvja…
de az ember nem tanulékony,
amit
az útja során elront,
azt keservesen megsiratja,
azután eltemeti gyorsan,
ne maradjon se híre, sem hamva,
pedig talán mindig szem előtt kéne tartania,
hogy jól az emlékezetébe vésse,
így ne, ez az út egyszer már
a halálához vezetett
a szeretetnek,
és vele egy nemzetnek.

2011. aug. 16.

Reszket a lelkem

Reszket a lelkem

https://m.youtube.com/watch?v=vvR1P6PxcxM

Enyém volt minden mosolyod,

Rózsát szedtél nekem csokorba

Most sárguló leveleket nézve,

Élek nélküled bús magányomba

A lábam is régen elfáradt,

Vándorbottal sem tudok már járni

Az őszi avarban gurulva

Élem életem – boldogtalanságban

Szívembe nyilall a szomorúság,

Reszket a lelkem a fájdalomtól,

Közönyösen a múló időben

Nyugtot lelve az álmokban csendesen

A szellem szabadsága

A szellem szabadsága

Tudod arra gondoltam,

míg az ember a testi szabadságáért

akár véres csatákban vesz részt,

miközben azt gondolja,

hogy ha saját hazájában

szerencsétlen rab is,

a szelleme szabad világát,

a gondolata szabadságát

senki sem veheti tőle el …

pedig talán az szabad legkevésbé,

ritkán uralkodó a józan ész,

az ellenséget

csatában legyőzni,

a jogaitól fosztani nem lehet …

többször irányít az érzés,

és ha befészkeli magát

az, ami az ördögtől való,

pokollá teszi az életet…

az ő eszköze

(vagy az ő maga)

a gyilkos gyűlölet,

és hogy ő-gonoszságának

több lehetősége legyen,

még ott van hatalmában

a másik:

az imádata a tárgyaknak…

uralkodik az érzés,

elveszi a józan észt,

ellene az ember tehetetlen…

mindkét uralkodó olyan,

hogy sokszor

a gyilkolásra is kényszerít,

tán mindkettő egy zsákból való …

de van egy érzés, a jó,

a tökéletes uralkodó,

ő se a józanságnak a gyermeke,

nem megfontolt,

inkább jók a megérzései,

segít választani,

király,

amelyik a népét elviszi

a lélek országának

gazdagságába.

2011. aug. 15.

Citáry-Hock Tamás - Az út; - Az utazás

Csitáry-Hock Tamás

Az út, - az utazás ... 

Nem tudod, melyik a te utad, de van segítség. Nézed a térképet, figyeled a táblákat, hogy megtaláld. Mert ezt az utat neked kell megtalálnod. Ám van, hogy nem te találod meg az utat. Hanem az út talál meg téged. Az út, ami a tiéd, amely célodhoz vezet. Nem neked kell keresgélned, nem neked kell kutatnod utána. Nem neked kell elképzelned, hogy milyen lehet. Mert az út, a te utad megtalál. Mert az út, a te utad ismer téged. És egy napon ott fog állni előtted. Lehet, hogy nem ismered fel azonnal. De van segítség. Hogy észrevedd, hogy felismerd őt. Van segítség. A szíved, a lelked. Lehet, hogy első pillantásra ez az út más, mint amit magadban elképzeltél, ám a szíved, a lelked érzi, tudja, hogy ő az. Hogy megtaláltad. Hogy ez az út vezet célodhoz. Hogy ez az út az Életed, a Célod. És akkor... akkor lépj rá.

*

Van, hogy az úton egyedül kell menned. Mert a te utad, a te feladatod. Csak te járhatod be, senki más, mert neked kell a rád váró akadályokat leküzdened, mert a cél a te célod.

*

Van az utazás... Izgatottan készülsz rá, tervezel, szervezel, és ahogy közeleg az idő, egyre kevesebbet alszol. Aztán elérkezik a nagy nap. Vágyaid teljesülésének napja. A nagy utazás. Egy számodra hívogató tájra. Izgatottan fedezed fel, teszed magadévá. És egy életre megőrzöd magadban.

Ezüst hold - koncert után

Ezüst hold

 https://www.youtube.com/watch?v=xwYnYLMRapg

Fénylő, sziporkázó csillagok
felettünk létező égi csodák
a Hold udvarának ezüst-fehére
a horizonton ragyog tündökölve

*

A hold ezüstös fényével gurul az égbolton

Az esthajnalcsillag vele együtt ragyog

Ablakom ívében kacsint rám huncutul,

Majd hamiskásan eltűnik a horizonton

Mint a napsugár ...

Mint a napsugár ...

Tudod arra gondoltam,

hogy a világon talán olyan

a valódi,

és a mesterséges kapcsolata,

mint a gyönyörű szépségkirálynőé,

ki győztesként kocsikázik végig a városon,

és a koszos kis cigánylányé,

akinek a koszból, és a rongyokból

ki, csak a fekete, a csillogó szeme ragyog,

és aki tátott szájjal bámulja

a szépek között a legszebbet…

tekintve egymásra

egyik se gondolná,

hogy egy kis víz,

és egy kis szappan,

talán egy ruhacsere

megmutatná a valódi szépet,

mindketten a másikon ámulnának,

mivel előtte, egymásra nézve

egészen mást láttak…

mint a szép kis cigánylány

sötétben is ragyogó szeme,

úgy ragyog ki a hazugság mellett

az igazság,

a valódi az mindig megmutatkozik,

világít,

mint ahogy a cigány lány fekete szeme,

még akkor is,

ha nincs is magával tisztába,

ha magát megmutatni nem is akarja,

csak van, mint a napsugár…

a jóság, a szépség, a bölcsesség „szeme”

kiragyog időnként a hamisság mellett,

talán rongyokba csak azért rejtőzik,

hogy az találja meg,

aki őt keresi, aki őt szereti.

2011. aug. 12.

Gyöngyházszínben ...

Gyöngyházszínben ...

Gyöngyházszínben ragyog a tó vize

Visszatükrözi a parton álló fákat

Könnyű páraként lebeg az illat

A nádas közt bujkál az alkonyat

Megigéz a tó ezüst csillogása

Csodákat fest a lemenő nap sugára

Tündöklő a horizont tiszta világa

Az élet rendje

Az élet rendje 

https://www.youtube.com/watch?v=18QnTG174i4

Tudod arra gondoltam,

az ember elindul

egy maga választotta úton,

és az a választás

még csak nem is rossz,

útközben sikeresen építkezik,

aprólékosan, mint a madár,

otthont készít,

később csivitelnek az apróságok,

az élet rendje az,

hogy először csak

a szárnyaikat próbálgatják,

aztán kirepülnek a madarak…

de mert az ember életében

ez nem csak pár hónap,

hanem a jelentős rész,

elképzelni se tudja, hogyan tovább...

a lehetősége szerint

jó úton járt,

és eltévedt mégis,

egyedül van,

körül falak veszik,

vastagok,

amiken se ki, se be,

kik addig az otthonát jelentették,

azoknál már csak vendég,

s miután velük

az otthonát vesztette el,

csak vendég már a világban is…

megteheti,

hogy a jogaiért harcol,

mint egy bozótharcos,

a jogaiért,

amik valójában nem is léteznek,

hiszen amit tett, mindent

önkéntesen, saját örömére tett…

az elkövetkező élet lehet az örökös,

a vélt jogaiért folytatott háború,

és elérheti, hogy végül,

a nem kívánt vendég legyen,

és az első pánik után dönthet úgy is,

hogy az életének egy szakasza lezárult,

kezdődik egy új,

egy új, ami a remeték élete,

a remetéké,

akik „csak”

önmagukkal találkoznak,

(de ők találkoznak legalább)

és elkezdi az ember élni a saját

remete életét,

talán egy kicsit meghal

a követelőző test,

de az irányítást a lélek átveszi,

aki az embert elviheti

az ő birodalmában

még sok szép,

szívet melengető kirándulásra.

2011. aug. 12.

Bíborpalástot borít az alkony

Bíborpalástot borít az alkony

https://www.youtube.com/watch?v=fHWRkgCbg9Y

A szél deres csipkéket fest a tájra,

tépdesi a szálló madarak tollát

Fagyos, dermedt, csípős a levegő,

az égboltot átdöfik a fénylő sugárszálak

A horizont azúrkéken világlik felettünk

Cicák heverésznek a napos ablakban

Bíborpalástot terít a horizontra

a napfény, a leszálló alkonyban

Szeretni valóan ...

Szeretni valóan ...

 https://www.youtube.com/watch?v=4k_36NrrOMg

Tudod arra gondoltam,

az ember az egészet

szeretni nem tudja,

azt csak az Isten szereti,

a halandó

csak a belőle a tökéleteset,

valójában nem is mást,

a tökéletességet szereti,

a tökéletlen a tökéleteset…

a világnak is

csak a fekélytelen részét kedveli,

pedig az eredendően egészséges,

hogy megfertőzték, arról ő nem tehet,

szeretnivaló attól még,

ha néha bizony nagy beteg,

akkor is,

a legnagyobb szeretetre

akkor van szüksége…

de az ember, csak ami nincs,

csak azt, a tökéletest,

a hibátlant szereti,

(néha azt hiszi, megtalálta,

de hamar kiderül a tévedése)

ahelyett,

hogy gyógyítaná a sebeket,

a tökéletlentől

a szeretetét vonja meg,

a tökéletlen szeretetét…

és van úgy,

hogy a másikat,

a másik embert is

szereti félig,

félig, mert csak az egyik felét,

máskor pedig fordítva,

egyszer a lelket, másszor a testet,

de legtöbbször elutasítja

az egyiket,

a fél szeretet,

az félig sem szeretet,

a teljes, a valódi,

az nem választja külön

a testet a lélektől,

szeret testestől, lelkestől,

színnel, és illattal,

fekéllyel és fekély nélkül

egyformán.

2011. aug. 11.

Az égbolt tengerén ...

Az égbolt tengerén ...

https://www.youtube.com/watch?v=sbZsnUdFZCo

Felszáll a hajnali pára,

a Nap ébred a felhők mögött

kék paletta a horizont tengere,

a felhők fehér fodrokat rajzolnak,

a lombokon keresztül süt a Nap

fészkükből szállnak a madarak,

ökörnyál úszik, száll a lenge pára

hűvös érintésű az őszi szél

emlékké válnak a kimondott szavak,

búcsúkörüket írják a madarak

az ég most a földig leér

korán tűnik a Nap, jő az alkonyat

a csillagok lomhán ragyognak

égi tengerén lelkekkel száll a Hold

A lélekből jövő szó

A lélekből jövő szó

Tudod arra gondoltam,

az ember úgy érzi,

hiába a teljesítmény,

ha nincsen közönség,

ha senki nem tud róla

a jóság is vész kárba,

ha nem látja senki,

értelmetlen felemelni

a mégoly a nehéz követ,

s az,

verssé formálni az érzést,

festménybe a szívet beleadni,

zenébe sírni az örömöt, bánatot,

ha senki másnak nincs hasznára,

ha nincsen visszajelzés,

ha a mű mások számára

el van veszve,

mintha nem is létezne…

ha a szeretetről nem tud senki,

ha nincsen közönség,

aki magáénak érzi,

talán még felesleges is

a maga fájdalmával…

pedig az igazi

az soha se felesleges,

az mindig hasznos,

a nagy kő növeli

az amúgy is meglévő erőt,

a jóság

emeli a világ színvonalát,

a lélekből jövő szó építi az embert,

azt is, akiben megfogant,

ha más nem is hallja azt,

és a szeretet, ami csak van,

talán megváltoztatja

a hordozója életét

értékesebbé formálja.

2011. aug. 10.