Búcsút intesz ...

Búcsút intesz ...

https://www.youtube.com/watch?v=CDnPHBhwqGI

Elcsendesült vihar után szitáló eső öntözi a földet.

Ablakomon át figyelem a cseppek útját.

A kert is könnyezik.

Virágok, fák, a kiszikkadt Föld  isszák az éltető vizet.

A madarak vidáman dalolnak az esőnek.

A felhők tovább vándorolnak és visszatükröződnek a tó vizében,

a folyó hullámain.

Minden cseppben emlékek idéződnek fel.

Őrizzük szívünkben.

Rózsaszirmokon gyöngyszemekként csillognak az esőcseppek.

Megáll az idő, a csepegő eresz alatt,

melankolikus hangulat az eső sűrű függönye mögött.

Fantasztikus illat lebeg körülöttünk, a vízzel átitatott föld illata.

Ott állsz az esőben – az emlékeimben – búcsút intesz

és távolodsz az eső sűrű függönyén keresztül.

Mióta ember az ember

Mióta ember az ember 

Tudod arra gondoltam,

a világ olyanná válik,

mint amiben az ember hisz…

alkalmazkodni mindig

az újonnan érkezőnek kell,

legyen akár az érkező

ló a vadonból,

vagy apró kis emberpalánta,

hogy érezzék magukat a világban jól,

hogy lehessen velük együtt élni,

meg kell őket szelídíteni,

és ez így helyes, így is teszi

mióta ember az ember,

különbségek

csak a módszerekben vannak,

kinek hite,

istene az erőszak,

az ahogyan betöri a lovat,

betöri a rakoncátlan emberpalántát…

de van olyan módszer is,

amiben hisznek sokan,

de még mindig nagyon kevesen,

és az a szelíd, a türelmes szeretet,

ki miben hisz,

kinek mi az istene, azt követi...

az első módszer gyors, és hatásos,

eszköze a félelemkeltés,

ami megszüli,

 terjeszti az erőszakot magjával…

talán a szeretet munkája

nem olyan gyors,

nem is olyan látványos,

de igaz,

hogy kell az idő jó munkához,

kit a szeretet szelídít,

egyszer biztosan visszasimogat...

dolgok,

miknek szentségében hisz az ember,

arra közben nem is gondol,

ezzel a hittel teremt világot,

erőszakost,

vagy szeretettel telit.

2011. május 20.

Eső után

Eső után

Cikázó, lobbanó villámok,

s robogó felhők felettem

Fények, titokzatos dallamok
eső után aranyló cseppek,
s lelkemben fájó gondolatok

*

Az éjszakai és reggeli vihar után most ragyog a Nap,

fényesre ragyogtatva a horizontot. Párolog a föld!

Ahogy elvonult a vihar, még egy-két eltévedt esőcsepp zizzen.

Csillognak, mint gyöngyszemek a lombokon, a fűszálakon, a virágokon.

Figyelem az égboltot, ahol nem régen még villámok hasították át a végtelen teret.

Felhők robogtak, kergetőztek.

Mintha mindez nem is történt volna meg, olyan szépséges az égbolt.

Az azúrkékség mosolyog ránk, alatta madarak vígan fürdenek a napfényben.

A galambok turbékoló hangja száll.

Ragyogó színek, puha, kellemes érzések szívemben.

Régen várt eső

Régen várt eső 

https://www.youtube.com/watch?v=5zbUP_oZUng

Tudod arra gondoltam,

van úgy, hogy egy városban

a levegő hosszú ideig mozdulatlan,

felgyülemlik a sok-sok,

az oda nem illő szennyeződés,

az égen ott vannak a sötét felhők,

de az oly régen várt eső

meg nem érkezik,

minden áporodott és poros,

az utcára kimenni se jó,

ablakot nyitni se érdemes,

szinte ellustul a világ, az ember

és a körülötte lévő természet

nagyon várná a változást,

amikor a nagy csöndben

hatalmas szélvihar kerekedik,

száll a por, szinte rémisztő,

már-már ítélet az idő,

amikor végre

zokogni kezdenek a felhők,

és a számtalan sok könny

megváltoztatja a képet,

kivirul,

ami csak kókadozott addig,

a szél elcsendesedik,

az eső is eláll,

a fű kizöldül,

a kitakarított levegő

vidámmá teszi a természetet…

és talán viharként érkezik a szeretet,

az emberben kitisztítja

az elkoszolódott levegőt

kimossa a könny,

ami kicsordul miatta,

eltávolítja

a sok lerakódott szennyeződést,

megszabadítja az embert

a benne lévő

 irigységtől, a rosszakarattól,

mindentől,

ami nem a szeretetnek a gyermeke…

a vihar lecsöndesül,

már csak egy kedves

simogató szellő,

ami mozgatja a levegőt,

az ember, aki hosszú idő után

végre könnyű lélegzethez jut,

kicserélődik, megújul.

2011. május 19.

Simogató érzés

Simogató érzés

Tekintetem keresi a szemed
Lelkemet simogató érzés
Kezemet kinyújtom feléd
Szívemben mindig itt a féltés
Látom szemeid ragyogó fényét
arany csillogásuk csodaszép

Igazság van sok

Igazság van sok 

Tudod arra gondoltam,

hogy igazság van sok,

miben az ember megbízik,

de egy rossz hangulat

minden addigi ismeretet

keresztülhúzhat...

gyönyörűséges évszak a tavasz,

de egy szeszély,

az időjárás bolond szeszélye

egy csapásra

mindent megváltoztathat…

a boldogság különleges csoda,

de a szeszélye a sorsnak

mindig közbe szólhat,

egy pillanat,

és a legnagyobb tünemény oda,

 hangulatfüggő

még az oly becses jóság is,

biztonságban, két lábon állva

a földön se érezheti magát az ember,

mert ha olyan a föld úri kedve,

nagyot nyújtózkodik,

a biztonság a rengéstől

elmúlik rögtön,

a világon minden változik,

holnapra eszét veszti,

ha olyan a hangulata,

ami ma nyugodt,

kiszámítható kapaszkodó...

talán csak egy igazság nem változó,

egy kapaszkodó van kiszámítható,

mindenféle vihart kiálló,

és az a szeretet igazsága,

történjék rossz bármi,

az ő kedvét nem lehet elvenni.

2011. május 18.

Simogató

Simogató

http://youtu.be/J4mIOIcdyrM  

  

Szereteted fényéből szőtt érintés,

Két kezed ringatta ölelés,

Szívem visszhangos dobogása,

A leszálló alkony bíborpalástja,

Lágy, dallamos szavaid selyme,

Mosolyod titokzatos rejtélye,

Arany szemed pilláinak árnya -

Ünnepnapom simogató csodája

Mint egy szoba ...

Mint egy szoba ...

Tudod arra gondoltam,

kezdetben az ember olyan,

mint egy szoba,

minek tárva nyitva az ajtaja,

de ez a betekintési lehetőség

nem marad mindig tárva,

csukódik az idővel

 szépen lassan,

míg egyszer,

ha nem is örökre talán,

de bezáródik,

kívülről nem tudni,

hogy odabenn mi van,

mit lehet ott találni,

s ha senki se kíváncsi,

érdemben nem történik semmi,

csak az ajtó becsukódik…

ha valaki behatolni

terrorral próbálkozik,

nem jár sikerrel,

vissza csak azt kapja,

amit előtte betáplált erőszakkal…

de a szeretet szavára

a szoba önmagát adja,

hangjára előjön belőle

sok-sok szeretet,

a kívül álló csak elcsodálkozik,

mennyi minden fér az emberbe,

az ajtó tán be se tudna csukódni,

mert a szeretet áramlik belőle

különlesnél különlegesebb formában,

olyan csoda az, hogy talán

még az öntelt erőszak is

kalapot emel előtte.

2011. május 17.

Szívem üzenetével ...

Szívem üzenetével...

https://www.youtube.com/watch?v=bHmAXKusC6s

Álmaink bezáródnak, kivilágosodik az égbolt.

Szemünkben tükröződik a fény.

A kertben harmatos fűben varázslatos az ébredés.

Kibomlik a hajnal – meleg párnák közül.

Az égbolt virágai ragyognak az ablakon túlról.

Küldöm feléd üdvözletemet, szívem üzenetét,

érzéseimet és gondolataimat,

A nyári reggelek csodálatával,

a madarak zengő énekével.

Ha kételkedünk ...

Ha kételkedünk ...

Tudod arra gondoltam,

két igaz szeretet,

ha egyszer összetalálkozik,

ha egymást kézen fogják,

akkor közös gyermekükként

megszületik

a feltétlen bizalom,

ami csodálatos dolog

ebben a bizonytalan világban,

látatlanban is bízni,

nem kell hozzá adóspapír,

nem kell semmiféle aláírás,

kezesek sem kellenek,

szükség esküre sincsen,

elég hozzá

két szeretetnek a találkozása,

elég,

ha ők egymást érzik,

arra, hogy léteznek,

hogy együtt járnak,

hogy összetartoznak,

biztosíték maga a bizalom…

ha az egyik is

a másik valódiságában

kételkedni kezd,

összeomlik a csodálatos rend,

ami nem a szeretet igazságára cáfolat,

hanem a szeretet valódiságára.

2011. május 16.

A függöny résein át

A függöny résein át

 https://www.youtube.com/watch?v=ugFs8FmMTk4

 Jól tudom én, az életünk is csak pillanatokon múlik, hisz van és nincs - elillan - valóban, mint a pillanat
Mindig olyan mélyen elgondolkodtatnak szavaid, hiszen én, akinek az élet már csak pillanatokat ad /persze, ki tudja azt kiszámítani, hogy ezek a pillanatok meddig pillanatok/ miben találok még értelmet
Azon is elgondolkodom: miért van az, hogy esténként ennyire rám tör a magány, pedig a szívemben nem vagyok magányos. Miért van az, hogy ennyire hiányzol? Hiányozhat nekünk Ő, aki igazán sosem volt a miénk. Talán a sötét teszi ezt? Vagy talán a csend? Sötét? Hiszen nem sötét az éjszaka - mert a távoli fények, a Hold, a csillagok fénye eljut azokhoz, akik szeretnek. És a szív érzései ragyognak. Ezek azok a pillanatok mégis, amikor olyan kegyetlenül mardos a fájdalom. Jó Veled! Jó, mikor a napjaimban itt vagy velem. Jó, mikor simogatsz szavaiddal, mikor mesélsz nekem. Átölelnek, ringatnak ezek az érzések. Ha csendes vagy is, de tudom, - érzem, gondolsz rám, hisz a szeretet olyan finoman ölel át a végtelenből. Éjszaka, mikor elcsendesül körülöttem a világ, remegek a hiányod miatt. A függöny résein keresztül figyelem az éjszakai égboltot. A beszűrődő holdfény és csillagok bűvkörében gondolok Rád. Hallom hangodat - simogatóan, finoman ölel át. Nagyon bennem él azóta is. Megremegek, ahogy a homályból szívembe kúszik az érzés. Vágyom utánad. Szeretném újra és újra, és megint csak elmondani Neked: nagyon szeretlek.
Te vagy az én italom
Te vagy az én kenyerem
Te vagy az én világom
Te vagy az én életem

Ahova a lelket adjuk ...

Ahova a lelket adjuk ...

Tudod arra gondoltam,

hogy talán úgy,

mint ahogyan bűn

szeretet nélkül

áruvá tenni a testet,

úgy szeretet nélkül

bűn pénzre váltani

a gondolatot,

a fizikai erőt...

 minden cselekedet bűnös,

pénzért, vagy másért,

amit nem szeretetből

végez az ember...

de talán bűnt lélektelen

elkövetni nem is lehet,

az állat mindig ártatlan…

és talán semmi se bűn,

amit tesz az ember

a lelkével együtt,

mert ahova adja a lelkét,

oda adja a szeretetét.

2011. május 16.

Égető könnyek ...

Égető könnyek ...

https://www.youtube.com/watch?v=7-NQ3r5BbHQ

Szelíd este ölel csendesen,

az ablakon át  fénylik a Hold,

az égi kertben sziporkázó csillagok

Az éjszaka mélyre száll,

a lámpafény aranylón ragyog

A város házai közt árnyak,

az arcomon égető könnyek folynak

Megírni a regényt ...

Megírni a regényt ...

https://www.youtube.com/watch?v=AgFNxhJOEIo

Tudod arra gondoltam,

hogy vajon az ember életében

fontos-e minden,

vagy olyan,

mint amikor valaki elkezd írni,

válogatás nélkül papírra vetni

mindent a világból, amit tapasztal,

jót és rosszat,

fontosat, és kevésbé azt,

hosszúra nyúlhat az a regény,

amit az ember az idejére ír,

feljegyez mindent lépésről lépésre,

végül áttekinthetetlen lesz az egész,

a legtöbb veszendőbe vész,

a lényeg,

a feljegyzések közül a legfontosabb,

útközben alig látható,

közelről áttekinthetetlen,

mintha az ember élete egy üres,

olcsó kis regény volna,

de talán a végén,

a visszatekintésnél

már csak az látható, ami a mag,

az egésznek a váza marad csak,

körítés nélkül

pár oldalon elférő sűrítmény,

amibe az üresjárat nem fér,

ott csak a legfontosabbak láthatók,

ott dől el,

hogy ami az életben a legfontosabb,

szívet melengető,

vagy rémisztően ijesztő,

hogy az ember kiradírozná,

vagy szívesen kezdené újra

a regényt megírni,

az üresjáratot kitörülni,

a lényeget, a vázlatot bővíteni.

2010. 05. 19.