Mindenen finomítva

Mindenen finomítva 

Tudod arra gondoltam,

hogy az ember finomít mindenen,

és ezt megtenni csak úgy képes,

ha kidobja,

vagy az állatoknak adja

a nagyon fontosat,

a legfontosabb részeket…

magának megtartja

a tartalmatlant,

az üres kalóriát,

a színét, ízét, illatát,

a lényegét veszítetteket…

így tesz mindennel szinte,

ami akad a keze ügyébe,

talán, mert így divatos,

a búzának az életet adó felét

kihajítja,

mint feleslegest,

fogyasztja hófehérre varázsolva,

karcmentessé téve,

megfosztva életfontosságú tartalmától…

mikor az ember finomít,

talán épp a divatnak hódol,

s közben a jellegzetességét

veszi el mindennek,

nem szereti az igazit,

ami a finomítotthoz képest,

de csak hozzá képest, karcol,

mindent hasonlóvá tesz mindenre,

és hogy ne legyen egyhangú annyira,

színezi, és illatosítja,

anélkül számára a málna

sem eléggé málna,

ha a valódinál nem harsányabb

az íze, az illata…

és így tesz az ember önmagával,

és a fiaival,

finomítja,

teszi karcmentessé,

faragatlan,

aki nem úgy teszi,

de talán olyan az ember túlfinomítva,

mint az üres kalória,

igaz, tán nem karcol,

szebb lesz a színe is,

de a lényeget,

a valódi embert

önmagából

és a fiaiból

mégiscsak kihajítja.

2011. április 29.

Árnyak kísérnek

Árnyak kísérnek

https://www.youtube.com/watch?v=_TrKfSygWic

Szívedbe tövisek szúrnak,
A fájdalmak mélyen benned
Árnyak kísérik sorsod útját,
Sokszor megcsalnak álmaid,
Könnyezve búcsúznak angyalaid,
A tovatűnő, elszálló időben
Szerelmeid csendesen elhagytak,
Barátaiddal ritkán találkozol.
A természet szépsége marad neked,
Akaratlan ebben lelsz örömet.
Búcsúzkodsz a forgó évszakoktól,
Életed múló pillanataitól.

A szeretet fáradhatatlan

A szeretet fáradhatatlan

Tudod arra gondoltam,

hogy a világon

szinte minden olyan,

mint a pénz,

amire csak akkor,

addig van szükség,

míg van megfelelő ellenérték…

sok mindenbe fektet az ember,

hol pénzt, hol energiát,

a fát,

amit nagy munkával ültettek,

locsoltak, ha nem fizet

kivágják

egyszer, mint haszontalant,

ha nem hoz gyümölcsöt,

sok szeretet is ilyen, addig virul,

míg van viszontszeretet,

de ha nem jön a válasz,

elfogy az energia,

és a szeretet kipusztul…

de talán van olyan szeretet,

amelyiknek külön energiára

szüksége nincsen,

energiává alakul önmaga,

fáradhatatlan,

mint a világ végén.

a szál virág,

amit senki se lát,

fizetsége sincsen,

egy mosoly se biztatja,

de ő akkor is, ott is

a legszebb ruhájába öltözik,

bizonyíték nélkül is

míg csak él,

élteti a remény,

hogy talán látják mégis,

talán a földi életen túl is

valaki rá visszatekint.

2011. április 29.

Álmaink útján ...

Álmaink útján …

https://www.youtube.com/watch?v=OdcAkVb3tTc

Galambok szárnyalnak. Ezüst szálaikon (szárnyaikon) ragyog a Nap.

*

A vizeken játékosan fut a szellő, Arany fények hullnak a horizontról.

Megtörve, csillogtatva a habokat. Eget és földet színek festik, üde illatok

töltik be a levegőt. Tálcolnak a falombok, ringatóznak a virágok, a bokrok.

A felhők kergetőzve foszlanak szét és újra összekapaszkodnak a vidám tavaszi szélben. Igéket, imákat súg az áldott természet.

Lelkünk belefáradva a napi gondokba, várjuk a nyugtató estét.

Elköszönünk a nappaltól, kincseinket szívünk mélyére rejtjük.

Nézzük a csillagokat, a Holdat, az égboltot.

Utazunk álmaink útján. Nyugalomban, szeretetben, vágyakban, hogy a hajnallal

új remény induljon a holnapba. Újra és újra visszatérve ébredésünkkor.

Törvény e a szeretet

Törvény e a szeretet

Tudod arra gondoltam,

az ember olyan,

mint az az öntörvényű gyalogos,

akinek a közlekedésről

elképzelése van sajátos,

a táblákat, a lámpákat

figyelembe nem veszi,

s ha egyszer egy autó elüti,

hibáztat Istent és embert is,

hibázhat mindenki,

csak ő maga nem hibázhat…

talán az élethez,

az élet élhetőségéhez is van

szabály, ha nem is embertől,

istentől való,

de az ember bizalmatlanságában

új törvényeket gyártott magának,

s a valódi életet felcserélte

az élet fenntartásának

legyőzhetetlen kényszerével,

mintha csak azért lenne a motor,

hogy töltsenek belé üzemanyagot,

a nagy élni akarásában

az ember élni elfelejt,

elfelejt az ajándéknak örülni,

pedig talán azért kapta

ezt az égi óceánon lévő

gyönyörűséges szigetet,

hogy érezze jól magát rajta,

hogy legyen ez csodálatos helye

a boldogságnak,

hozzá minden adott volt,

de ő inkább új törvényt hozott,

amiből a valódi életet kizárta,

ettől lett a sorsa

rabszolgasorshoz hasonló,

dolgozik látástól vakulásig,

csak hogy éljen jól,

hogy működjön a motor,

(de vajon a mozgatóerő mire való?)

közben

szidja, mint egy hajcsárt,

szegény ártatlan életet...

pedig ő nem vár el semmit,

semmi lehetetlent,

az ő törvénye a szeretet

az életet nem csak élhetővé,

de gyönyörűvé tenné,

ha az ember engedné.

2011. április 27.

A mosoly

A mosoly

 https://www.youtube.com/watch?v=Puw7LI-X-0g

Mosolyogj!

A mosoly áldás mindenkire nézve,

 a mosolyt adóra és kapóra is.

Jókedvet ad, fiatalítja az embert, boldogít.

A mosoly, - mint a napsugár.

Néha halvány, de mégis könnyíti a nehéz ébredést.

mosolyra késztet a gyönyörű természet,

a virágok, a madarak éneke is

- és természetesen

az egymás iránti szeretet.

Mi lakozik a mélyben?

Mi lakozik a mélyben?

Tudod arra gondoltam,

hogy felületes az ember,

mindent csak a színéről ismer meg,

nem tudja,

nincsenek is nagy igényei,

nem is nagyon érdekli,

mi lakozik a mélyben…

így van a világgal,

így a másik emberrel,

a világot

a napsütéses órák számáról,

vagy a borús idők sokaságáról becsüli,

belőle mit,

mennyit lehet hasznosítani,

a másik embert se ismeri,

ítéli

rossz, vagy a jó szavairól,

cselekedeteiről,

egy elhamarkodott szó

hosszú barátságnak vethet véget,

egy hazug

szerelmet ébreszthet…

sokszor elhal nyomtalan,

amiben a lényeg benne van,

pedig lehet,

mindkettő fontosnak tűnő

múló hangulat,

záporeső,

aminek hamar vége szakad…

a világból az embert csak az érdekli,

ami őt közvetlen,

szemmel láthatóan érinti,

nem látja a megkönnyítő,

talán létező,

megvilágító,

a dolgokat a helyére rakó

összefüggéseket,

egy elhamarkodott,

a hangulatot utánzó,

rossz külalakú szó

véget vethet barátságnak,

egy hamis, szép külsejű,

ébreszthet szerelmet…

nincsen hozzá szeme

megismerni a világot valóságában,

nincs is más kiindulópontja,

csak önmaga mélysége,

talán, ha onnan indulna ki,

ha az úton odáig eljutna,

jobban átérezne,

akkor a hirtelen jött,

hamar elmúló vihar

sem okozna indokolatlan

nagy kárt,

ha ismerné az ember

a lényeget önmagából,

talán a rajta kívül állót,

a világot is jobban megértené.

2011. április 26.

Fények, könnyek, magány ...

Fények, könnyek, magány ...

http://www.youtube.com/watch?v=gyLmhu4dlnU

Táncolnak szemed előtt, - játszanak veled a fények. Szíved összeszorul, amikor eltűnik előled. Magányos vagy. A fájdalom a szívedbe mar. Szemedből forrón égető könnyek folynak.

A csend körülölel. Visszhangzó melódiák a szívedben.

Mennyi kincset kaptál életed során. A szerető, szülői kezet, melyek már az égi végtelenből simogatnak és vezetnek utadon.  Sokszor fáj az élet. Bánatkönnyek égetik arcodat a hiány fájdalmában.

Állsz egy-egy emlék előtt: fájdalmasan gondolva árnyak és fények között: a gyerekkorra. Megsajnálva, öledbe emelve sírtál egy árva cica, vagy elveszett kiskutya miatt. Sírtál, ha bukdácsolásaid vérző sebeket okoztak. Sírva szaladtál mamád ölébe, hogy szeretetével letörölje könnyeidet, mosolyt fakasszon arcodra. Zsebkendődet vizesre áztattad egy-egy romantikus könyv olvasása, vagy film nézése közben. Hőseikkel azonosultál.

Eszedbe jutnak utazásaid életed országútján. Újra és újra rácsodálkozol a természet szépségeire. Az emlékek megmozdulnak benned.

Beléd olvadnak az elmúlt pillanatok, a fájó gondolatok. Szíved megkérgesedett, hajad is ezüstösen csillog, de a magány pillanatai ma is könnyeket csalnak fáradt szemeidre, homályos fátylat borítanak a romantikus emlékek hatására, - magányos estéidre, éjszakáidra.

Ezek már a magány könnyei.

Gyertyák lángjai lobbannak, mécsesfények kísérnek, míg egyszer csak talán a te sírodon, a te emlékedre gyúlnak a fények – virágok között – vagy egy asztalon – a gyertyatartóban.

Ha a könnyek befelé hullanak

Ha a könnyek befelé hullanak

 https://www.youtube.com/watch?v=dRLr7aj70uY

Tudod arra gondoltam,

ha valaki szép hanggal születik,

gyönyörűen tudhat énekelni,

de van úgy,

hogy a szép hang az emberrel

nem vele született,

talán meg,

emberi hangon

nem is az ember szólal,

hanem benne dalra

a megszületett érzés fakad,

ez a dal is nagyon szép lehet,

és mert ritka,

egészen különleges,

minél mélyebbről tör fel,

annál tisztább, annál szebb,

annál simogatóbb,

annál melegebb,

de ha nem hallja meg,

ki az érzést kiváltotta,

az ének is kiszárad,

mint egy olyan kút,

ami nem kap utánpótlást,

ha az érzés életben marad,

akkor már a könnyei

nem kifelé,

befelé hullanak.

2011. április 26.

Wass Albert - Első tavaszi vers

Wass Albert

Első tavaszi vers

 https://www.youtube.com/watch?v=lBbTkxy28pk

https://www.youtube.com/watch?v=5VWqIL0tpBM

Szél jött.
A Nagyerdőnek súgott valamit,
Péterfián dalolt egy keveset,
aztán végigszaladt a korzón:
alighanem valakit keresett.

Lány ment a korzón.
Szép szőke haja
Könnyebb volt,mint a lepke lenge álma,
Diáklány volt.
Ez volt az első tavaszi délutánja.

Mellette egy legényke ballagott,
poétaféle,nótázó diák,
Szívében dal,
a lány kezében korai virág.

Mi sem kellett több a jókedvű szélnek:
beszáguldott a diákszívekbe,
kiseperte a szürke ködöket,
az ólomlábú gondokat kiverte,
s beszórta őket tavaszi virággal.
-Hohó!-riadtak össze a szívek.
Hohó....a szél nevetve elszaladt...
Két csodálkozó szempár összenézett,
fény gyúlt:
valahol tavasz lett ezalatt.

Árnyak és fények

Árnyak és fények

http://www.youtube.com/watch?v=5TpLMDT3yXg

Álmaink ablakán angyalok figyelnek, óvnak, szárnyalnak az éjen át.

Utunk tüskékkel szórt, szívünket is sokszor felsértette. Dudorászó szél sodor tova.

Semmink nincs, csak az emlékeink. Semmivé válunk életünk végállomása felé.

Csábítanak a csillagok. Varázslatos horizont terül ránk, viaskodunk magunkkal is.

Árnyak fonnak körbe – majd csillagszívünket kivilágítja a szeretet.

Szempilláink álomittasan nyílnak.

Kinézve az ablakon, azúrkék eget szül a reggel. Az ébredő napsugár áldást hullat ránk.

Festői színek a horizonton. Rigók dala köszönt, madárröptű ébredések.

A bokrokon, a fákon harmatcseppek. A virágok bódultan hajladoznak a friss szellőben. Pillangók vitorláznak gyöngyház szárnyaikon. Bársonyosan simogat az áldott napsugár.

Kávéillat leng a légben. Természet és valóság: indul ritmusosan az élet.

Újjászületik ma is a világ.

A szeretet megmarad

A szeretet megmarad 

Tudod arra gondoltam,

hogy a felületes megfigyelő

azt gondolhatná,

hogy a világon vannak

eleve kiválasztottak,

és vannak rossz sorsa ítéltek,

de ha a filmet végignézi,

és ha jól figyel,

rá kell jönnie,

hogy amiben az ember jól,

vagy rosszabbul járhat,

az olyan,

mi nem sokáig okoz örömöt,

de bánatot annál többet,

ha nincs, azért,

ha pedig van, annak elvesztése

teszi álmatlanná az éjszakát,

a jó megfigyelő tapasztalhatja,

hogy a világon

minden dicsőség elmúlik,

és ami a nagy baj,

hogy utána marad

a nagy semmi,

csak az üresség óriási,

akkor talán kiábrándul abból,

ami az embert látszólag

kiváltságossá teszi,

és előbb, vagy utóbb rájön,

hogy a szereteten kívül

nem életbevágóan fontos

semmi csillogás,

hogy az ember csak akkor,

de csak akkor válik kiválasztottá,

amikor úgy érzi,

nem nagy veszteség,

ha mindent elveszít,

ha a legfontosabb,

a szeretet megmarad neki.

2011. április 25.