2017. május 13., szombat

Mindenen finomítva



Mindenen finomítva 

Tudod arra gondoltam,
hogy az ember finomít mindenen,
és ezt megtenni csak úgy képes,
ha kidobja,
vagy az állatoknak adja
a nagyon fontosat,
a legfontosabb részeket…
magának megtartja
a tartalmatlant,
az üres kalóriát,
a színét, ízét, illatát,
a lényegét veszítetteket…
így tesz mindennel szinte,
ami akad a keze ügyébe,
talán, mert így divatos,
a búzának az életet adó felét
kihajítja,
mint feleslegest,
fogyasztja hófehérre varázsolva,
karcmentessé téve,
megfosztva életfontosságú tartalmától…
mikor az ember finomít,
talán épp a divatnak hódol,
s közben a jellegzetességét
veszi el mindennek,
nem szereti az igazit,
ami a finomítotthoz képest,
de csak hozzá képest, karcol,
mindent hasonlóvá tesz mindenre,
és hogy ne legyen egyhangú annyira,
színezi, és illatosítja,
anélkül számára a málna
sem eléggé málna,
ha a valódinál nem harsányabb
az íze, az illata…
és így tesz az ember önmagával,
és a fiaival,
finomítja,
teszi karcmentessé,
faragatlan,
aki nem úgy teszi,
de talán olyan az ember túlfinomítva,
mint az üres kalória,
igaz, tán nem karcol,
szebb lesz a színe is,
de a lényeget,
a valódi embert
önmagából
és a fiaiból
mégiscsak kihajítja.

2011. április 29.

Árnyak kísérnek




Árnyak kísérnek

Szívedbe tövisek szúrnak,
A fájdalmak mélyen benned
Árnyak kísérik sorsod útját,
Sokszor megcsalnak álmaid,
Könnyezve búcsúznak angyalaid,
A tovatűnő, elszálló időben
Szerelmeid csendesen elhagytak,
Barátaiddal ritkán találkozol.
A természet szépsége marad neked,
Akaratlan ebben lelsz örömet.
Búcsúzkodsz a forgó évszakoktól,
Életed múló pillanataitól.

A szeretet fáradhatatlan



A szeretet fáradhatatlan

Tudod arra gondoltam,
hogy a világon
szinte minden olyan,
mint a pénz,
amire csak akkor,
addig van szükség,
míg van megfelelő ellenérték…
sok mindenbe fektet az ember,
hol pénzt, hol energiát,
a fát,
amit nagy munkával ültettek,
locsoltak, ha nem fizet
kivágják
egyszer, mint haszontalant,
ha nem hoz gyümölcsöt,
sok szeretet is ilyen, addig virul,
míg van viszontszeretet,
de ha nem jön a válasz,
elfogy az energia,
és a szeretet kipusztul…
de talán van olyan szeretet,
amelyiknek külön energiára
szüksége nincsen,
energiává alakul önmaga,
fáradhatatlan,
mint a világ végén.
a szál virág,
amit senki se lát,
fizetsége sincsen,
egy mosoly se biztatja,
de ő akkor is, ott is
a legszebb ruhájába öltözik,
bizonyíték nélkül is
míg csak él,
élteti a remény,
hogy talán látják mégis,
talán a földi életen túl is
valaki rá visszatekint.

2011. április 29.

Álmaink útján ...



Álmaink útján …

Galambok szárnyalnak. Ezüst szálaikon (szárnyaikon) ragyog a Nap.
*
A vizeken játékosan fut a szellő, Arany fények hullnak a horizontról.
Megtörve, csillogtatva a habokat. Eget és földet színek festik, üde illatok
töltik be a levegőt. Tálcolnak a falombok, ringatóznak a virágok, a bokrok.
A felhők kergetőzve foszlanak szét és újra összekapaszkodnak a vidám tavaszi szélben. Igéket, imákat súg az áldott természet.

Lelkünk belefáradva a napi gondokba, várjuk a nyugtató estét.
Elköszönünk a nappaltól, kincseinket szívünk mélyére rejtjük.
Nézzük a csillagokat, a Holdat, az égboltot.
Utazunk álmaink útján. Nyugalomban, szeretetben, vágyakban, hogy a hajnallal
új remény induljon a holnapba. Újra és újra visszatérve ébredésünkkor.

Törvény e a szeretet



Törvény e a szeretet

Tudod arra gondoltam,
az ember olyan,
mint az az öntörvényű gyalogos,
akinek a közlekedésről
elképzelése van sajátos,
a táblákat, a lámpákat
figyelembe nem veszi,
s ha egyszer egy autó elüti,
hibáztat Istent és embert is,
hibázhat mindenki,
csak ő maga nem hibázhat…
talán az élethez,
az élet élhetőségéhez is van
szabály, ha nem is embertől,
istentől való,
de az ember bizalmatlanságában
új törvényeket gyártott magának,
s a valódi életet felcserélte
az élet fenntartásának
legyőzhetetlen kényszerével,
mintha csak azért lenne a motor,
hogy töltsenek belé üzemanyagot,
a nagy élni akarásában
az ember élni elfelejt,
elfelejt az ajándéknak örülni,
pedig talán azért kapta
ezt az égi óceánon lévő
gyönyörűséges szigetet,
hogy érezze jól magát rajta,
hogy legyen ez csodálatos helye
a boldogságnak,
hozzá minden adott volt,
de ő inkább új törvényt hozott,
amiből a valódi életet kizárta,
ettől lett a sorsa
rabszolgasorshoz hasonló,
dolgozik látástól vakulásig,
csak hogy éljen jól,
hogy működjön a motor,
(de vajon a mozgatóerő mire való?)
közben
szidja, mint egy hajcsárt,
szegény ártatlan életet...
pedig ő nem vár el semmit,
semmi lehetetlent,
az ő törvénye a szeretet
az életet nem csak élhetővé,
de gyönyörűvé tenné,
ha az ember engedné.

2011. április 27.

A mosoly



A mosoly




Mosolyogj!

A mosoly áldás mindenkire nézve,
 a mosolyt adóra és kapóra is.
Jókedvet ad, fiatalítja az embert, boldogít.
A mosoly, - mint a napsugár.
Néha halvány, de mégis könnyíti a nehéz ébredést.
mosolyra késztet a gyönyörű természet,
a virágok, a madarak éneke is
- és természetesen
az egymás iránti szeretet.

Mi lakozik a mélyben?



Mi lakozik a mélyben?

Tudod arra gondoltam,
hogy felületes az ember,
mindent csak a színéről ismer meg,
nem tudja,
nincsenek is nagy igényei,
nem is nagyon érdekli,
mi lakozik a mélyben…
így van a világgal,
így a másik emberrel,
a világot
a napsütéses órák számáról,
vagy a borús idők sokaságáról becsüli,
belőle mit,
mennyit lehet hasznosítani,
a másik embert se ismeri,
ítéli
rossz, vagy a jó szavairól,
cselekedeteiről,
egy elhamarkodott szó
hosszú barátságnak vethet véget,
egy hazug
szerelmet ébreszthet…
sokszor elhal nyomtalan,
amiben a lényeg benne van,
pedig lehet,
mindkettő fontosnak tűnő
múló hangulat,
záporeső,
aminek hamar vége szakad…
a világból az embert csak az érdekli,
ami őt közvetlen,
szemmel láthatóan érinti,
nem látja a megkönnyítő,
talán létező,
megvilágító,
a dolgokat a helyére rakó
összefüggéseket,
egy elhamarkodott,
a hangulatot utánzó,
rossz külalakú szó
véget vethet barátságnak,
egy hamis, szép külsejű,
ébreszthet szerelmet…
nincsen hozzá szeme
megismerni a világot valóságában,
nincs is más kiindulópontja,
csak önmaga mélysége,
talán, ha onnan indulna ki,
ha az úton odáig eljutna,
jobban átérezne,
akkor a hirtelen jött,
hamar elmúló vihar
sem okozna indokolatlan
nagy kárt,
ha ismerné az ember
a lényeget önmagából,
talán a rajta kívül állót,
a világot is jobban megértené.

2011. április 26.

Fények, könnyek, magány ...



Fények, könnyek, magány ...



Táncolnak szemed előtt, - játszanak veled a fények. Szíved összeszorul, amikor eltűnik előled. Magányos vagy. A fájdalom a szívedbe mar. Szemedből forrón égető könnyek folynak.

A csend körülölel. Visszhangzó melódiák a szívedben.

Mennyi kincset kaptál életed során. A szerető, szülői kezet, melyek már az égi végtelenből simogatnak és vezetnek utadon.  Sokszor fáj az élet. Bánatkönnyek égetik arcodat a hiány fájdalmában.

Állsz egy-egy emlék előtt: fájdalmasan gondolva árnyak és fények között: a gyerekkorra. Megsajnálva, öledbe emelve sírtál egy árva cica, vagy elveszett kiskutya miatt. Sírtál, ha bukdácsolásaid vérző sebeket okoztak. Sírva szaladtál mamád ölébe, hogy szeretetével letörölje könnyeidet, mosolyt fakasszon arcodra. Zsebkendődet vizesre áztattad egy-egy romantikus könyv olvasása, vagy film nézése közben. Hőseikkel azonosultál.

Eszedbe jutnak utazásaid életed országútján. Újra és újra rácsodálkozol a természet szépségeire. Az emlékek megmozdulnak benned.

Beléd olvadnak az elmúlt pillanatok, a fájó gondolatok. Szíved megkérgesedett, hajad is ezüstösen csillog, de a magány pillanatai ma is könnyeket csalnak fáradt szemeidre, homályos fátylat borítanak a romantikus emlékek hatására, - magányos estéidre, éjszakáidra.

Ezek már a magány könnyei.

Gyertyák lángjai lobbannak, mécsesfények kísérnek, míg egyszer csak talán a te sírodon, a te emlékedre gyúlnak a fények – virágok között – vagy egy asztalon – a gyertyatartóban.

Ha a könnyek befelé hullanak



Ha a könnyek befelé hullanak




Tudod arra gondoltam,
ha valaki szép hanggal születik,
gyönyörűen tudhat énekelni,
de van úgy,
hogy a szép hang az emberrel
nem vele született,
talán meg,
emberi hangon
nem is az ember szólal,
hanem benne dalra
a megszületett érzés fakad,
ez a dal is nagyon szép lehet,
és mert ritka,
egészen különleges,
minél mélyebbről tör fel,
annál tisztább, annál szebb,
annál simogatóbb,
annál melegebb,
de ha nem hallja meg,
ki az érzést kiváltotta,
az ének is kiszárad,
mint egy olyan kút,
ami nem kap utánpótlást,
ha az érzés életben marad,
akkor már a könnyei
nem kifelé,
befelé hullanak.

2011. április 26.

2017. május 10., szerda

Wass Albert - Első tavaszi vers



Wass Albert
Első tavaszi vers




Szél jött.
A Nagyerdőnek súgott valamit,
Péterfián dalolt egy keveset,
aztán végigszaladt a korzón:
alighanem valakit keresett.
Lány ment a korzón.
Szép szőke haja
Könnyebb volt,mint a lepke lenge álma,
Diáklány volt.
Ez volt az első tavaszi délutánja.

Mellette egy legényke ballagott,
poétaféle,nótázó diák,
Szívében dal,
a lány kezében korai virág.

Mi sem kellett több a jókedvű szélnek:
beszáguldott a diákszívekbe,
kiseperte a szürke ködöket,
az ólomlábú gondokat kiverte,
s beszórta őket tavaszi virággal.
-Hohó!-riadtak össze a szívek.
Hohó....a szél nevetve elszaladt...
Két csodálkozó szempár összenézett,
fény gyúlt:
valahol tavasz lett ezalatt.

Árnyak és fények



Árnyak és fények

Álmaink ablakán angyalok figyelnek, óvnak, szárnyalnak az éjen át.
Utunk tüskékkel szórt, szívünket is sokszor felsértette. Dudorászó szél sodor tova.
Semmink nincs, csak az emlékeink. Semmivé válunk életünk végállomása felé.
Csábítanak a csillagok. Varázslatos horizont terül ránk, viaskodunk magunkkal is.
Árnyak fonnak körbe – majd csillagszívünket kivilágítja a szeretet.

Szempilláink álomittasan nyílnak.
Kinézve az ablakon, azúrkék eget szül a reggel. Az ébredő napsugár áldást hullat ránk.
Festői színek a horizonton. Rigók dala köszönt, madárröptű ébredések.
A bokrokon, a fákon harmatcseppek. A virágok bódultan hajladoznak a friss szellőben. Pillangók vitorláznak gyöngyház szárnyaikon. Bársonyosan simogat az áldott napsugár.
Kávéillat leng a légben. Természet és valóság: indul ritmusosan az élet.
Újjászületik ma is a világ.

A szeretet megmarad



A szeretet megmarad 



Tudod arra gondoltam,


hogy a felületes megfigyelő
azt gondolhatná,
hogy a világon vannak
eleve kiválasztottak,
és vannak rossz sorsa ítéltek,
de ha a filmet végignézi,
és ha jól figyel,
rá kell jönnie,
hogy amiben az ember jól,
vagy rosszabbul járhat,
az olyan,
mi nem sokáig okoz örömöt,
de bánatot annál többet,
ha nincs, azért,
ha pedig van, annak elvesztése
teszi álmatlanná az éjszakát,
a jó megfigyelő tapasztalhatja,
hogy a világon
minden dicsőség elmúlik,
és ami a nagy baj,
hogy utána marad
a nagy semmi,
csak az üresség óriási,
akkor talán kiábrándul abból,
ami az embert látszólag
kiváltságossá teszi,
és előbb, vagy utóbb rájön,
hogy a szereteten kívül
nem életbevágóan fontos
semmi csillogás,
hogy az ember csak akkor,
de csak akkor válik kiválasztottá,
amikor úgy érzi,
nem nagy veszteség,
ha mindent elveszít,
ha a legfontosabb,
a szeretet megmarad neki.

2011. április 25.