Elkopó élet ...

Elkopó élet …

Megsárgult emlékek,

gyermekkorom emlék-fotói.
A gondolatok pillanatai a végtelen álmokban.
Minden mozdulat, minden mosoly

szívembe fészkelte magát.
A szeretet kísért utamon.

A teliholdas éjek a csillagok alatt.
Dallamok, mit feledünk és újra dúdoljuk.

Fájdalmak, örömök,
sorakozó szép emlékek, az élet meséiben.

Röpke képek.
Fölöttünk suhanó évszakok és évek.

Tárgyak, melyek körülvesznek,

illatok, melyek elkísérnek.

Felvillanó képek, könnyek, mosolyok.

A szívem sajgó fájdalmai.

A szavak jelentése, Veszteségek, - örök hiányok.

A hit, a szeretet, mely sosem feled.

Elkopó élet, lépcsőink, keresgélve a
csendben, - az emlékeinkben.

Nem lehet ott a magány ...

Nem lehet ott a magány ...

Tudod, arra gondoltam,

egyedül lenni lehet többféle képen,

mint ahogyan szomjazni is,

van, hogy csupán a test szomjas,

de szenvedhet a szomjúságtól

a lélek is, a test szomját,

mint a hirtelen lobbant tüzet

eloltani könnyen lehet,

elég lefröcskölni az ébredező lángot,

de ideig-óráig lehetséges csak,

a tűz hamarosan újra fellobban,

a test már csak olyan,

megszomjazik hamarosan,

a lélek szomja az már a tűzvész,

azt nehezebb oltani,

de ha egyszer a szomj elmúlik,

többet talán nem szomjazik,

lehet egyedül a test,

és lehet egyedül a lélek,

társra vágyik a test, szeretetre a lélek,

lehet egyedül a test úgy,

hogy közben nincsen egyedül
a lélek, az hiány,

de nem feneketlen magány,

ha a testnek van társa,

a lélek lehet mégis egyedül,

ha a lélek egyedül van,

akkor magányos az ember,

ha a test van egyedül,

és a lélekben ott a szeretet,

akkor lehet nagy a hiány,

de nem lehet ott a magány.

2009. szept. 21.

Fájó emlékek ...

Fájó emlékek …

Lelkünk kószál az emlékek útján.

Olykor még bennünk élnek, vagy messze vándorolnak.

Mosoly és könny – mennyi kincs, mit az életünk adott.

Mennyi érzés, szárnyaló szavak, de bántó, fájó sok pillanat.

Ha szomorúak vagyunk, szívünkön egyre nagyobb a lánc terhe

Riadt gyermekként élünk és nem engedünk senkit a szívünkhöz közel.

A lélek otthona

A lélek otthona

https://www.youtube.com/watch?v=vnQXbIlPDx8

Tudod arra gondoltam,

mielőtt kezdenek egy házat építeni,

az ünnepélyes alapkőletétel megtörténik,

utána, ha jól megy minden,

ha nem hiányzik semmi sem,

talán épp kilenc hónap alatt

a lakóház felépül, egyik kisebb,

másik nagyobb lesz,

egyiknek jobb a kivitelezése,

kevésbé az a másiknak,

az egyiket irigykedve szemlélik,

senkinek nem tűnik fel a másik,

van az épületnek fénykora,

de lejár egy idő után az ideje,

mit felépítettek nagy gonddal,

 leépül magától,

 hetven-nyolcvan év telik el,

s végleg elpusztítja az idő vasfoga,

ilyen az épületek sorsa,

de legyen bármilyen külleme a háznak,

értelmetlen a léte,

ha soha nem lakik benne senki se,

ha valódi otthonává nem válik senkinek,

talán ha minden jól megy,

mint ahogyan a ház,

az alapkőletétel után

az ember is felépül,

először éli ragyogó fénykorát,

majd szépen lassan semmisül,

de vajon az olyan épületnek

értelme van-e,

amelyik egy életen keresztül lakatlan,

vagy benne csak ideig-óráig,

mint átmeneti szálláson tartózkodnak,

van-e értelme annak az életnek,

melyik nem szolgál otthonául a léleknek,

a benne lévő szeretetnek?

2010. szept. 20.

Drága Katica!

Drága Katica!

Boldogságban, egészségben légy gazdag,

mindent megkapj amit az élet megadhat.

Tőlem ezt a kis köszöntőt kapod,

kívánok Neked boldog névnapot!

 *

Névnapi köszöntő

 https://www.youtube.com/watch?v=AuDNR8dCCk8

Mező virágait
Mind csokorba szedtem
Hogy neved napján
Köszöntselek,s neked vigyem
Kérem a jó Istent sokáig éltessen
Szereteted az emberek iránt
Soha el ne vesszen
Légy igaz barátunk
Hisz jó szíved ezt diktálja
Ne fogyjon lelked boldogsága
Életed során vezéreljen a szeretet
Meglátod az emberek is szeretnek tégedet
Kívánságaim mezei csokorba szedtem
Sok minden jót kívánok ezen a reggelen
Jó Isten sokáig éltessen.

Dáma Lovag Erdős Anna

Kettősségek

Kettősségek

https://www.youtube.com/watch?v=xx8UT-OMAmU

Szívemben rózsák tüskéi. Fájdalom sajog bennem.

Megállnék a suhanó időben, hogy visszafordítsam az elmúlt pillanatok részeit.

Szemem előtt végig vonul sorsom, életem átélt történései. Így múlt el életem.

Szegény és gazdag vagyok egyben. Bennem ifjúságom, a régvolt történések.

Pillanatok, melyek mellett elsodort az élet, melyeket megéltem és átéltem.

Olykor felhőkbe fogóztam, szárnyaltam a végtelenben, vagy a mélybe zuhantam.

Alkonyban, vagy sötétben éltem, vagy felragyogott, utamat megvilágosította a fény.

Őszintén éltem. Talán ezért is olyan mélyen vannak bennem a fájdalmak, a kínok.

Tanultam és hittem az igaz emberséget.

Minden emlékben van valami mély értelem, minden mond nekem valamit.

A felhőkön át még kél a Nap. Olykor sápadtan, olykor ragyogóan.

Sötétet borít szívemre, vagy elsimítja bennem a fájdalmakat.

Álmokban éltem, s az álmok néha valósággá váltak.

A csillagok, s a Hold nekem is utat mutatott vándorlásaim során.

Az idő eljárt felettem.

Hajam ezüst szálakkal telehintett, ajándék már minden újra ébredő nap.

 *

Két szemem könnyel áztatott,

Arcomon fáradt mosoly:

Magához ölel a szomorúság

Megérkezik az éj sötét hintón

Az égen hiába gyúlnak csillagok

Szökkenve oson az ezüst Hold

Csend, némaság, magány van velem

Csak az álom ad megnyugvást lelkemben

Fiatalon - reménnyel telve ...

Fiatalon - reménnyel telve ...

https://www.youtube.com/watch?v=jS-wUgzg_zc

 

Tudod arra gondoltam,

hogy az ember általában,

míg nagyon fiatal,

tele van bizalommal,

hittel, és reménnyel,

a világ, az emberek,

és önmaga felé,

ha nincsen is vagyona,

akkor is gazdagnak érzi magát,

nem tudja még, nagyon sokat,

csak a nagyon gazdagok veszíthetnek,

ki sokakban bízik,

sokakban is csalódik,

ha szerencséje van,

a csalódások sorozata után

eljut odáig,

hogy tudatosul benne,

nem számíthat senkire,

egyedül van a világban,

csak önmagában bízhat,

lenullázódik szinte,

szegényebb lesz

a templom egerénél is,

nem épp bizalmatlanná válik,

csak nem marad,

akiben még bízhatna,

mintha valaki azt gondolná,

gazdag,

egyszer mégis kiderülne,

nincs neki semmije,

a világtól ajándékot nem várhat,

fázna,
de tűrné megadóan

az ember sorsát,

a halálhideg magányt,

de ha egyszer mégis

a Nap nem vártan kisütne,

ha jönne valaki,

ki kezével megmelengetné

fagytól vacogó kezét,

nem tenne többet,

csak ennyit, az ember,

aki míg remélt,
oly sokat csalódott,

aki a nullára került,

kezdené gazdagnak érezni magát,

másféle gazdagság ez,

talán a valódi,
akkor úgy érezné,
többet kívánni se lehet,

s ha még egy szerető szót,

kedves simogatást is kap,

és még szeretettel is megkínálják,

az olyan az ő számára,

mint éhezőnek

a lukulluszi lakoma.

2009. szept. 20.

Méla alkonyvilág ...

Méla alkonyvilág …

A fák hegyén búcsúzik a lemenő Nap.

Arany fényben áll a végtelen tér.
Mulandóságról mesél az alkony.

Elül a csend, pihenőre indul minden.
Az ég alján hamarosan szürkeség,

a vizek tetején reszket az aranyfény
Madarak hangja csendben elül,

s eljő az éjszaka méla álomvilága.

Az élet ...

Az élet ...

Beteljesült élet

Beteljesült élet 

Tudod, arra gondoltam,

van-e beteljesült élet,

amikor úgy éli az ember,

hogy az utolsó gondolata

mosolygósan az,

hogy igen,

ezért érdemes volt,

az életem beteljesült,

megkaptam,

mit ember megkaphat,

de van-e élet teljes,

és ha igen, mitől lesz az,

mit jelent jól élni az életet,

mikor lehet valaki elégedett,

ha sokat tanul, ha sokat tud,

a tudás soha sem befejezett,

és aki tud sokat,

az tudja legjobban,

hogy semmit sem tud,

talán, ha a vágyak teljesülnek,

de a vágy újabb vágyakat szül,

elégedett az ember soha sem lehet,

vagy ki jótékonykodik,

az éli jól az életet,

az ő élete se beteljesedett,

adománya csepp a tengerben,

igazán élni,

az valami mást jelenthet,

talán nem is kifelé,

befelé történik,

talán nem is cselekvés,

inkább történés,

talán akkor lesz teljes,

ha nem fáradságos munka,

hanem örömteli hivatás,

teljessé tenni azt jelenti,

testben és lélekben

vele eggyé lenni,

azt másképp nem lehet,

csak nagy-nagy szeretettel,

talán a beteljesült élet,

mikor a végére nem marad más,

csupán a nagy-nagy szeretet.

2009. szept. 19.

Rekviem egy fügefalevélért ...

Rekviem egy őszi fügefalevélért …

https://www.youtube.com/watch?v=EyWyly4NLq4

 

 

Őszi elmúlás, egy levél halála, rendetlenség.

Minden mulandó.

A természet örök körforgásaként az élet halállá válik.

A lényeg a szem, mely látja a nem odavalót.

*

Vasárnap délután.

Az októberi nap még finoman simogat,

kicsalva bennünket egy kis

- talán utolsó napfürdőzésre a morc időszak beállta előtt.

A hirtelen feltámadó őszi szél

óriási arany-barna levelet sodor elénk.
Zizzenő hangja karcosan érinti érzékeinket.

Ebben a levélben benne volt minden fájdalom,

ugyanakkor a fügefa új életének reménye,

melyet a természet örök körforgásában

a tavaszi megújulás hoz el.

Ez az év a kerítésfalon átnyúló fügefa

jó pár ágának halálát hozta a levágásukkal.

Igaz, ezzel csökkentve a veszélyes darazsak létét is.

A természet rendje, hogy az őszi elmúlás

a levelek hullását hozza magával.

A fákról a földre hullt levelek

az embereknek szúrták a szemét,

hisz a lombhullás, az avar takarítása munkát adott.

Természetesen a restség csupa fájdalom.

Ez az eltévedt levél a széllel sodródott át hozzánk.

Az éjszaka még megkímélte életét.

Fázósan, zizegve gubbasztott a sötétben.

Még kegyelmet kapott.

Másnap fellobbant a fény.

Beszélt, zizegett a levél, elmesélte élete történetét.

Mulandóság ... és megállt a szív.

Lassan lenyugodott, és hangtalanul

egy szemeteszsák mély feketeségében

egy szemétégetőben lelte halálát.

 

Egyet mondunk mégis

Egyet mondunk mégis 

Tudod arra gondoltam,

ha én azt mondom tudás,

akkor lehet,

hogy te azt gondolod,

megszerezhető sok munkával,

pedig létezik,

és én gondolhatok másféle tudásra,

amit talán meg lehet kapni ajándékba,

ha azt mondom, táplálék,

nem biztos,

hogy ételről beszélek,

másféle tápláléka is van az embernek,

ha említem a világosságot,

gondolhatsz a természetes,

vagy a mesterséges fényre,

de talán

én nem olyanra gondolok,

amit a szem is érzékel,

ez a világosság

a szemnek láthatatlan,

ha a levegőt emlegetem,

hiheted,

hogy a semmiről beszélek,

pedig az egyik legfontosabbról,

ami az élethez szükséges,

ha azt mondom élet,

róla talán a halál jut eszedbe,

holott én nem arra gondolok,

aminek halál a vége,

ha azt mondom örökké,

te hiheted,

hogy azt gondolom, a sírig,

ha azt mondom szerelem,

gondolhatod,

egyszer mindnek vége,

mint ahogyan véges a tudás,

a világosság, a lélegzés,

az éhség,

véges maga az ember,

vagyis

mindennek a halandó fele,

egyet mondunk,

de talán észre sem veszed,

én valami másról beszélek.

2009. szept. 18.